Seventeen mini #4

   Soonyoung szemeit dörzsölgetve ébredezett a kintről beszűrődő zajokra.

- Neked kellett volna kivinni a szennyest - ült le mellé az ágyra morcosan Jihoon.

- Neked is csodálatosan szép jó reggelt édes tündérem - ölelte át hátulról párját és mosolyogva puszilt nyakába. - Miért vagy ilyen morcos ezen a gyönyörű reggelen? - simított végig orrával társa nyakán.

- Vajon miért?! Lefekszem hajnali négykor, aztán három órával később egy idióta óriás kelt azzal, hogy adjam oda neki a piszkos ruháinkat. Fáradt vagyok, még aludni akarok - nyafogott tudtán kívül is édesen a kisebbik, mire Hoshinak levakarhatatlan vigyor ült az arcára és csodálva figyelte az ölében fészkelődő kismacskát.

- Gyere, feküdjünk még vissza - húzta fel magához teljesen az ágyra a táncos és összebújva pihentek.

   Jihoon Soonyoung kezeivel játszadozott, ahogy az igazi kismacskák is szokták. Karjain végigfuttatta vékony és kecses ujjait, tenyerébe körszerű mintákat rajzolt, ujjait összehajtotta majd kicsomagolta tenyeréből és végül egy-egy puszit nyomott a kézfejeire. Hoshi teljesen megbabonázva figyelte szerelmét.

   Sosem értette, hogy hogyan képes egyik pillanatról a másikra átváltani egy házsártos vénemberből egy szelíd kisállattá. Minden esetre ezt saját érdemének tudta be, hisz más társai körül sosem látta ilyennek viselkedni. Ezért szívét nem csak meleg szeretet hanem büszkeség is eltöltötte. És bár a többiek nem szerették ha Woozi cukiskodással próbálkozik, Ő pontosan tudta, hogy milyen az igazán édes Jihoon.

- Soonyoung... - szólította meg halkan a semmiből.

- Hm?

- Hol van a gyűrűd? - nézett fel rá nagy szemekkel Jihoon.

- A gyűrűm? - vigyorodott el és az ágy melletti éjjeliszekrényhez nyúlt, szemét egy pillanatra sem véve le az Ő egyetlen tündérkéjéről. - Hát itt - tapogatott végig a szekrényen de csak nem akadt a kezébe.

   Odafordulva nézett végig a bútor tetején, majd kihúzta a fiókjait, beletúrt, kinyitotta az ajtaját, belenézett de semmi eredmény.

- N-nem tudom, hol van - fordult vissza halálra várt tekintettel Jihoon felé.

- Mi? Elvesztetted? - emelte meg a hangját.

- N-nem tudom... tegnap még megvolt... - pattant ki az ágyból és az ágy alá is benézett, a szekrény mögé de nem találta.

- Kwon Soonyoung! Hogy voltál képes elhagyni a gyűrűnket?! - kiabálta elfojtott hangon Jihoon és nem kímélve párját, azokat a karokat, melyeket néhány perce még oly' szeretettel telien cirógatott, most erős csapásokkal illette.

   Oda a reggeli romantika.