Monsta X mini #8

Írói szemszög:

   A csapat vezetőjét mindenki magára hagyta, egyedül maradt a rengeteg problémával, amit végtére is - ha belátja, ha nem -, de Ő maga okozott. Az általában jól megfontolt terveket kedvelő, igen előrelátó vezető most ebben a helyzetben nem tudott és talán nem is akart tisztán gondolkozni. Nem volt sok ideje a cselekvésre, így esze helyett a szívére hallgatott végre és spontán lépést tett. Nagyot fújva rontott ki a próbateremből és majdnem fellökve a társait viharzott a mosdóba, Kihyun vélt tartózkodási helyére.

- Kihyun kérlek hallgass... - szava torkán akadt, mikor a fiatalabbat a mosdókagylón görnyedve, könnyes szemekkel a tükörbe nézve látta meg.

   Élete legfájdalmasabb pillanata volt ez - főleg tudva azt, többé kertelés és menekülés nélkül szembenézve a valósággal -, hogy számára a földön létező legangyalibb teremtés miatta szenved. Bár Kihyun sötét íriszeiben nagy részben nem a szomorúság csillogott, hanem a keserűség és harag valamint egy jókora adag fáradtság, Hyunwoo mégis felelősnek érezte ezért magát.

   Halkan és lassan szívta tüdejébe a levegőt aztán ugyan így engedte ki, közben az alacsonyabb felé téve meg lépéseit. Kihyun gyorsan hideg vízzel megmosta az arcát és megtörölgette, hogy összeszedettebben tudjon szembenézni társával.

- Hyung. Kérlek, most hagyj... - Őt is félbeszakították viszont ezúttal nem a belsőt marcangoló érzések, hanem egyik kedves társuk hangja. Méghozzá a hangszórókból.

~ És a mai, ismét a szerelmesek délutánja - kezdte vidáman Jooheon. Teljes beleéléssel és lelkesedéssel. Kár, hogy mosdóban lévő társai annyira ezt nem érezték át és nem tudták díjazni a kialakult helyzetet. - Éppen ezért most egy csodaszép örökzöld slágert játszok le nektek. Ezt a dalt sok hallgatónk kérte, többek között Minyhuk nevű felhasználónk, ezzel a rövid ámde velős üzenettel: "Jöjjetek már össze baszki!" Khm... Hm... Igen, akinek kell, az biztos érti - célozgatott egy torokköszörülés után. ~

- Megölöm!!! - rohant az ajtóhoz Kihyun de a zár nem engedte a kijutást. - Ez meg mi?! - háborgott tovább, idegesen rángatva a kilincset. Ekkor már Shownu is csatlakozott hozzá, és hangosan dörömbölt az ajtón.

- Srácok, engedjetek ki! Ez nem vicces - mondta finoman.

- Nem vicces?! - meredt rá Kihyun. - Csak ennyit vagy képes mondani?! Nem vicces?! - hüledezett, majd visszafordult a fa laphoz és a kilincs rángatása közben vállával az ajtónak feszült de az csak nem engedett továbbra sem.

   Őrjöngve, könnyes szemekkel próbált kijutni a helyiségből. Igazából maga sem tudta, miért ez a dühroham. Csak menekülni akart a fojtogató légkörből, egy várhatóan kínos beszélgetés elől, csak a haragját próbálta kitölteni azon az ajtón.

~ - Lim'96 nevű felhasználónk is szintén itt üzent szüleinek: "Omma, ne félj Appától, Appa Te pedig legyél végre bátor!" Oh ez milyen édes kis üzenet - jegyezte meg, mosolygós és izgatott hangon. ~

- Ördögfajzatok! Hát ezt érdemeljük mi?! - szipogta haragosan Kihyun, még mindig az ajtót ütögetve, fokozatosan lelassulva és egyre erőtlenebbül.

   Hyunwoo mögé lépve, vállait finoman megfogva próbálta megnyugtatni, kissé elhúzni az ajtótól és magához ölelni. Kihyun viszont nem hagyta ezt. Már nem tett olyan heves mozdulatokat, mint azelőtt, egyszerűen kimerült, nem volt hozzá elég ereje. Azonban kellemetlenül érezte magát, zavarta, hogy férfi létére ilyen megalázó helyzetbe került ráadásul pont Shownu előtt. Úgy érezte, ezzel minden büszkesége porba hullt.

   Finoman mocorgott az idősebb karjai közt de a másik nem engedte. Szorosan, mégsem erőszakosan és sértően tartotta Őt erős karjaiban. Védelmezve és nyugtatva ölelte Őt hátulról, cseppet sem fojtogatóan vagy összeroppantva törékeny lényét.

~ - Ebben a dalban minden benne van, ami a szerelmet jelenti, a kezdet és a vég, mély érzések és őszinte szerelmes vallomás, közhelyek nélkül. Szóljon hát John Legend All of me című száma. ~