Touch me, to Hear me! (Hanshik&Yves) YAOI!!! #2

/Yves/
Közel fél órát áztattam magam egy kád forró vízben, aztán még olyan negyed órát bámultam magam a tükörben azzal a szándékkal, hogy rendbe tegyem a hajam, de végül feladtam, és meghagytam lehetetlenül kócosnak. Derekamra csavartam egy törülközőt, majd visszasétáltam a szobámba. Éppen csak magamra kaptam egy alsót, mikor az ablakon keresztül Hanshik belendült a szobámba. Kikerekedett szemekkel néztem rá, majd felnevettem, és megráztam a fejem.
- Mondtam, hogy ne ugrálj!

/Hanshik/
Mikor már húsz perc után a milliomodik csengetésre sem jött ki senki, fogtam magam és az eddig legtökéletesebben bevált módszerrel jutottam be.
- Kedves, hogy így féltesz.- kuncogtam.- De senki nem nyitott ajtót, már megijedtem, hogy baj van. De... készülődj csak nyugodtan.- fordultam el, mert akkor esett le, hogy mit is zavartam meg éppen.

/Yves/
- Bocsánat, de imádok régi slágerek énekelni fürdés közben. Általában hamisan, persze - mosolyogtam megint saját magamon, majd nekiálltam felcibálni magamra a kedvenc nadrágom. Egyik szára teljesen fekete, míg a másikon függőleges fehér csíkok vannak, aztán felkaptam a felsőt is. Egy fekete ujjatlan póló, ami elől véletlenszerű helyeken van kiszaggatva, míg hátul egy koponya rajzolódik ki a lyukakból. Nem mellesleg tökéletesen mutatja a hátamon lévő tetkót. Még felkaptam egy dzsekit, és a cipőmet, majd menetkészen fordultam Hashik felé, aki látványosan bámult kifelé az ablakon. - Na milyen? - kérdeztem, és mikor felém nézett, úgy pózoltam, ahogy a modellek szoktak a kifutón, de nagyon nem voltam profi, mert alig két másodperc múlva elröhögtem magam.

/Hanshik/
Én igazán nem akartam nagyon megbámulni... de... hu... nagyon dögösen nézett ki. De egyáltalán lehet ilyet egy srácra mondani? Mindegy Ő akkor is az volt.
- Hű... hát...- mosolyodtam el.- Nagyon jól nézel ki. Ritkán mondok ilyet... de csinos.- kacsintottam rá.- Akkor minden megvan? Mehetünk?- sétáltam elé.

/Yves/
- Csinos? - vontam fel egyik szemöldököm. - Én szexi akartam lenni, és elbűvölő, ellenállhatatlan - tettem továbbra is az agyam, és minden szónál pózt váltottam. Azt nem tettem hozzá, hogy szánt szándékom bepasizni, mert nem akartam elüldözni magam mellől.
- Az ajtó távozzunk, vagy te kimászol az ablakon, és elkapsz, mielőtt kilapulnék a betonon?

/Hanshik/
- Hát... ha úgy vesszük... ezek mind megvannak benned.- vakartam meg tarkómat.- Menjünk az ajtón, az kényelmesebb mindkettőnknek.- vigyorogtam rá és elindultam lefelé.- Ja és bocsi, hogy cipővel bejöttem.- hajoltam meg előtte aztán folytattam az utamat a bejárathoz.
- Jó helyre viszlek majd. A város legjobb bulihelye. Az italok mennyeien finomak, a csajok szépek, a DJ a legmenőbb.- soroltam neki lelkesen már út közben.

/Yves/
- Semmi baj. Menjünk, már kíváncsi vagyok.
Bezártam magunk után az ajtót, és hagytam, hogy vezessen. Már javában sötétedett, de csillagokat nem lehetett látni a sok felhőtől. A levegőben még mindig érezni lehetett a délutáni záport.

/Hanshik/
- Megyünk megyünk.- kuncogtam izgalmán.
A szórakozóhelyig egy metróra is fel kellett szállnunk de így tényleg pillanatok alatt odaértünk.
- Mielőtt bemegyünk...- húztam félre Yves-t a bejáratnál.- Lehetőleg annyira ne részegedj le, hogy a világodat se tudd. És ha bármi baj van, szólj. Ha valaki kötekedik vagy ha szimplán csak haza szeretnél menni. Jó?

/Yves/
- Nem ígérem, hogy nem fogok inni, de igyekszem mértéket tartani - mosolyogtam rá. Kedves volt tőle, hogy féltett, de fura is. Már elég idős vagyok ahhoz, hogy vigyázzak magamra. És lány sem vagyok, hogy mindentől félteni kelljen. Az már csak rátett az egészre, hogy alig ismerjük egymást, vagy valami.
- Csak érezzük jól magunkat, rendben? Nem vagyok már kisfiú - hangsúlyoztam ki a szót, amit még ő használt rám. Ezzel sarkon is fordultam, és a kihallatszó zene ütemére lépkedve mentem be az ajtón.

/Hanshik/
- Rendben.- bólintottam rá, majd én is követtem Őt.
Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a viselkedésemmel csak féltettem. Bár nem tudom miért. Talán azért, mert mégis csak bezárva élt, most pedig elcipeltem magammal a város másik felébe. Felelősséggel tartozom érte.
Nem sokáig kattogott ezen egyikőnk sem. Amint beléptünk első utunk a pulthoz vezetett, egy bemelegítő kör piáért.

/Yves/
Nem akartam elsőre töményet inni, és ahogy láttam, Hanshik is hasonlóan volt vele. Felpattantam egy bárszékre, és a pultost figyeltem, ahogy sürög össze-vissza. Volt tapasztalatom a munkában, mert a koleszban nem kap csak úgy pénzt az ember. Pár pillanat múlva már csak azt láttam, hogy Hanshik meglepődve bámul mögém, majd kijelenti, hogy mindjárt visszajön, és ezzel el is tűnik. Viszont a helyére egyből lehuppan valaki más.

/Hanshik/
Épp egy szép színes koktélt iszogattam, mikor Yves mögött megláttam felbukkanni az egyik haveromat.
- Csá, Te görény!- pattantam fel és odasiettem.- Mi fene evett ide?- pacsiztam le vele.
- Cső! Hát gondoltam lejövök lazítani. Egyedül vagy?
- Öhm nem. Ő is velem van.- mutattam partneremre, aki már szóba is elegyedett egy másik sráccal.
- Én a többiekkel jöttem. Gyere, ülj hozzánk.- karolt belém és húzni kezdett.
Nem igazán akartam otthagyni Yves-t... de a haverom valahogy mégis rábeszélt, hogy az Ő boxukban kössek ki.

/Yves/
Hanshik után néztem, aki egy barátjával beszélt. Megvontam a vállam, és tovább iszogattam.
- Hello - szólalt meg a mellettem ülő srác. Talán csak kicsivel lehetett idősebb nálam. Biccentettem felé, mire folytatta. - Tim vagyok.
- Yves - mosolyogtam rá az italom mögül. Lassan beszélgetésbe elegyedtünk. Jó fejnek tűnt; emlékeztetett a kolis bulikra a stílusa, és a személyisége is elég érdekes volt, Hanshik pedig sok idő elteltével sem jött vissza. Tim sorra rendelte a jobbnál jobb piákat, azt hajtogatva, hogy muszáj kipróbálnom őket, és én egy idő után már nem ellenkeztem.
- Táncolunk? - suttogta a fülembe Tim, miközben a derekamat simogatta. Rámosolyogtam, és bólintottam, mire magabiztosan elkezdett húzni a táncoló tömeg felé.

/Hanshik/
Elég sokat beszélgettem a haverokkal. Ilyenkor mindenről van szó. Georgie-nak szereztünk egy csajt, akivel aztán le is lépett. És persze ahogy azt a buliban kell, finomabbnál finomabb piákat gurítottunk le. A végére már a tömények is simán csúsztak, így bátran kijelenthetem, hogy a társaság már éjfél előtt seggrészeg volt. Bár az igazság az, hogy én azért jól bírom a piát, szóval én még meg tudtam állni a lábamon semmi gond nélkül.
- Te. Az ott nem a Te partnered?- mutatott a haverom Yves-re, aki egy srác ölében ringatózott.
- Azt hiszem többet már nem iszok!- nevettem fel hangosan.- Behaluzom, hogy egy sráccal táncol. Ez vicces.
- Nem. Az tényleg egy csávó.
- Huh?- ráncoltam össze a homlokomat és értetlenül méregettem a táncoló párost.- Az nem lehet...- indultam meg feléjük.
- Szabad lesz?- kérdeztem az idegent, pont mikor egy új szám következett.

/Yves/
Több számot is áttáncoltunk Timmel, aztán hirtelen valaki lekért. Beletelt egy kis időbe, míg rájöttem, hogy ki az.
- Hanshik - dőltem neki, mivel valaki hátulról nekem jött, és elég nehéz volt megtartanom a egyensúlyom.
- Képzeld, Tim egy csomó jó piát mutatott - magyaráztam lelkesen, miközben belé kapaszkodtam. Körülöttünk a tömeg továbbra is mozgott, így kénytelen volt átkarolni a derekam.
- Táncolsz velem? - kérdeztem, miközben a haját piszkáltam a tarkójánál.

/Hanshik/
Mikor mellkasomnak dőlt, ösztönösen nyúltam dereka után, hogy még közelebb húzhassam magamhoz.
- Táncoljunk.- szorítottam magamhoz és a zene ritmusára kezdtünk el ringatózni.
- És mi finomat adott neked Tim?- súgtam fülébe.
Igazából lehet, hogy annyira nem ártott meg a pia, de valahogy nem sikerült felmérnem a dolgokat, hogy összebújva táncolok egy másik sráccal és valahol ezt élvezem is... Nem tudom, mi ütött belém. De mikor megláttam azzal a Tim gyerekkel, olyan furcsa feszítő érzésem támadt. Nem akartam, hogy vele legyen. Most pedig itt vagyunk, együtt táncolunk.

/Yves/
- Nem lényeg. Nem számít - suttogtam a fülébe. Ujjaimmal még mindig a haját piszkáltam, míg csípőm ösztönösen mozdult a zene ütemére. Forgott velem a világ, ezért fejemet Hanshik vállára hajtottam, és még közelebb araszoltam hozzá. Teljesen kiment a fejemből, hogy Tim egyáltalán valaha is létezett, és az is, hogy mindenképp fel akartam szedni egy pasit. Hanshik mindent kivert a fejemből, és elég volt annyi, hogy ő ott van.

/Hanshik/
Hát azért kicsit lényeg lett volna, hogy mit ivott, mert ki tudja, mit akart tőle az a Tim csávó... nem kevert-e bele valamit... Bár ahogy elnéztem a részegségen kívül más baja nem volt.
Ahogy tarkómat cirógatta folyamatosan, kellemes bizsergés járta át a testem. Mikor fejét vállamra hajtotta, elmosolyodtam. Finoman cirógattam derekát de erősen tartottam mindig az egyik kezemmel, nehogy elessen. Forró lehelete nyakamon teljesen elvette a maradék eszem.
Egyik kezemet óvatosan fenekére simítottam. Formás félgömbjét cirógattam gyengéden. Közben hirtelen annyira melegem lett. Felforrósodott a levegő köztünk.

/Yves/
Egyik kezét a fenekemre simította, ami mosolygásra késztetett. Kicsit sem volt durva vagy nyomulós, inkább kíváncsi és gyengéd. Válaszul a kezének dörgöltem magam, és belecsókoltam a nyakába. Puszilgattam és nyalogattam a bőrét. Sokkal finomabb volt, mint a sok pia, amit összeittam. Mosolyom még elégedettebb lett, mikor felnyögött. Rásóhajtottam a bőrére, és belefúrtam a fejem a nyakhajlatába, de egy pillanatra sem álltam le a mozgással.

/Hanshik/
Nem tudom, mire készül ez a srác, igazából azt is nehezen mértem fel, hogy mit csinálunk, de annyi biztos, hogy megőrjít.
Ahogy kerek fenekét tenyerembe dörzsölte, nagyot kellett nyelnem. Pont kezemre való a formás kis hátsója.
S mikor nyakamat kezdte csókolgatni, jólesően megremegtem.
- Hagyjukh abba...- sóhajtottam a fülébe.- Ezt nem szabad.- markoltam erősebben a fenekére.- Nem fogok tudni leállni...- morogtam, mikor kacérkodva kuncogott fel és nyakamra harapott.

/Yves/
Le akart állni, de én csak tovább kacérkodtam vele, de végül tényleg abbahagytam mindent, és távolabb húzódtam tőle.
- Itt vannak a barátaid, igaz? Bemutatsz? - kérdeztem mosolyogva. Kezemmel még mindig a nyakát simogattam, és az övé is valahogy rátapadt a fenekemre, de nem zavart különösebben.

/Hanshik/
Eléggé sikerült feltüzelnie, aztán meg jól otthagyott. Mondhatom nagyon rendes egy srác...
- Hm... persze, gyere.- mondtam de még egy darabig nem mozdultunk, egymás ködös tekintetét fürkésztük, majd egy nagyot szusszanva elengedtük egymást és a box felé indultam. Szerencsére pont ottvolt mindenki, nem tűntek még el.
- Figyelem! Be szeretném mutatni az egyik barátomat. Mindenki! Ő itt Yves. Yves.- fordultam felé.- Ők itt mindenki. Név szerint sorban. Dave, Patrick, John, Ali. Igen, Ő török.- bólogattam.
A srácok, mind megpróbálták kulturáltan- részeg, kanos emberhez képest kulturáltan- üdvözölni.

/Yves/
Még egy kicsit néztük egymást. Elvesztem a mélybarna tekintetében, ami egyszerűen nem engedett szabadulni. Végül megmozdult, és egyenesen az egyik box felé húzott, ott aztán bemutatta a haverjait. Igyekeztem megjegyezni a neveiket, de nem volt a legkönnyebb feladat. Lehuppantam Ali mellé, aki nem volt kevésbé beszámíthatatlan, mint a többiek, vagy mint én, de a nyelvek iránti rajongásom szinte lerántott mellé. Egyből elkezdtem kérdezgetni, ő pedig készségesen válaszolgatott.

/Hanshik/
Kicsit morcosan figyeltem, hogy úgy semmi nélkül otthagyott és Ali-val kezdett el társalogni. Így nekem maradt Dave haverom, aki mellé leültem és beszélgettünk.
- Nagyon egymásra találtatok az előbb.- bökött oldalba vigyorogva.
- Nem tudom miről beszélsz.- próbáltam hárítani tudatlanságot színlelve.
- Hát az előbb tánc közben Yves-el. Nyugi ezzel nincs semmi baj. Szép fiú Ő. És ha neked a fiúk jönnek be, akkor csak egy főnyeremény.
- Te miről beszélsz? Túl sokat ittál már, vedd takarékra magad...- csóváltam a fejem.
- Jó, na csak mondtam. Nekünk nincs ezzel bajunk, haver.- veregetett hátba.
Kicsit kellemetlenül éreztem magam. Még jómagam sem tudtam, mi történik velem de a barátom már mindenre felkészített. Remek.
- Itt az újabb kör!- tette le a teli poharakat Patrick az asztalra.
Szívem szerint nem ittam volna többet de hamar hagytam magam rábeszélni.

/Yves/
Ali-val nagyon mélyen elmerültünk egy könnyed csevejben, és hozzám hasonlóan ő is visszautasította az újabb kör italt. Lassan angolból átváltottunk az ő nyelvére, természetesen az én kérésemre, hiszen bármennyire is szeretek nyelveket tanulni, gyakorlatban nincsen sok lehetőségem használni őket. Ha valamit elrontottam, vagy félreértettem, kedvesen elmagyarázta a dolgokat.
- Mikor ismerkedtetek össze? - hallottam meg Patrick hangját.
- Miatta lett második - mosolyogtam rá. Már viszonylag kijózanodtam, ami főleg a tanulás egy lehetőségének volt köszönhető.

/Hanshik/
Ennek a kör italnak köszönhetően eljutottam arra a szintre, hogy hallottam a körülöttem zajló világ hangjait, az agyam még fel is fogta azokat de válaszolni már nem sikerült értelmesen.
- Következő kör?- tápászkodott fel Patrick az asztaltól.
- Nehm...- csóváltam a fejem és kezemmel is mutogattam, hogy nincs rá szükségem.
- Naaa... csak egy búcsú kört.- kérleltek.
- Nem kell...- nyögtem ki és inkább botorkálva megindultam a bejárathoz. Friss levegőre volt szükségem, hogy kicsit tisztuljon az agyam.

/Yves/
- Utána megyek - álltam fel, ahogy Hanshik megindult a kijárat felé. - Nem ígérem, hogy vissza is fogunk jönni, de még biztos találkozunk - intettem egy utolsót. Ők is elzengték jókívánságaikat, aztán utamra engedtek. Hanshik a bejárat mellett állt egy kicsivel, ahol már nem volt tömeg. Szerencsére felvette a pulcsiját; nem vettem volna jó néven, ha megfázik. Csendesen mellé álltam, és jó ideig csak támasztottuk a falat.

/Hanshik/
Csendben, lehunyt szemekkel szippantottam nagyokat a friss, esti levegőből. Szinte éreztem, ahogy tisztulok.
Nem nyitottam ki szemeimet, de megéreztem, hogy valaki mellettem van. Mikor már nem szédültem, kinyitottam a pilláimat és Yves felé fordultam.
- Jól vagy?

/Yves/
- Persze - motyogtam magam elé, majd felé fordultam. - Te jól vagy? - néztem a szemébe. Kicsit közelebb araszoltam hozzá, majd a vállára döntöttem a fejem.
- Haza megyünk? - cirógattam meg orrommal az arccsontját. Lassan beszívta, és kifújtam a levegőt, ami visszaáramlott a bőréről.

/Hanshik/
- Ühüm. Megvagyok.- sóhajtottam egy mélyet.
- Hazamehetünk.- húztam közelebb magamhoz derekánál fogva és lehunyt szemekkel, kicsit megborzongva tűrtem érintéseit.
- Nem fázol?- simogattam derekát.

/Yves/
- Nem én - mondtam határozottan, és valóban kicsit sem fáztam. Hozzábújtam az oldalához, és én indultam meg előre.
- Megjegyeztem, hogy melyik úton jöttünk ide - jelentettem ki büszkén. A metróval gyorsan megtettük az utat, így húsz percen belül, már elégedetten álltam a bejárati ajtó előtt.
- Bulizni már el tudok menni - nevettem fel, mire ő is elmosolyodott. Zavartan rágcsálni kezdtem az ajkamat, majd feltettem a kérdést, ami miatt annyira feszengtem.
- Lenne kedved maradni?

/Hanshik/
Magamnál voltam, de hagytam, hogy vezessen. Elmosolyodtam rajta, hogy milyen hamar meg tudta jegyezni az utat és erre mennyire büszke.
Kérdése meglepett nagyon. Nem számítottam marasztalásra. Ennek fejében hirtelen nem is tudtam, hogy mit feleljek.
- M-maradni? Hát... nem gond?- kérdeztem bizonytalanul.

/Yves/
- Ha gond lenne, nem kérdeztem volna meg - mosolyogtam rá biztatóan. - De te döntöd el. Ahogy akarod - vontam meg a vállam.
Örültem volna neki, ha igent mond. Annyi éjszakát töltöttem már egyedül, hogy rá gondolni is rossz. Jó lett volna napkeltéig semmiségekről beszélni, de semmit nem akartam erőltetni. Szorosan magamhoz öleltem, hátha meggondolja magát, ha meg nem, akkor legalább nem kell elhúzni a búcsúzkodást.

/Hanshik/
Aish ez a srác... tudja, hogyan vegyen rá mindenre...
- Rendben, maradok.- szorítottam magamhoz és hátát megsimogattam.
Vigyorogva vált el tőlem és kinyitotta az ajtót. Ahogy beléptünk levettük a cipőnket éshang nélkül a szobájába indultunk.
Nem sűrűn alszom más ágyában meg úgy amúgy sem hívogatnak el. Maximum házi buliba de ott meg nincs alvás. Szóval furcsa lesz a helyzet, az biztos.

/Yves/
Elégedetten mentem fel a szobámba, mivel követett.
- Tudok matracot hozni, de nem lenne kedves tőlem, ha te a földön aludnál, én meg az ágyon, két matracom nincsen, viszont az ágyam elég nagy - magyaráztam a padlót fürkészve. - Remélem, nem probléma. A fürdő balra az első ajtó. Pizsit szerintem tudok adni, mert nincsen köztünk valami nagy eltérés - mértem végig, majd a szekrényem legaljáról előhúztam két pólót, és egyiket odaadtam neki. - Persze csak ha szeretnéd.

/Hanshik/
Aranyos volt zavarában. Csak csendben, mosolyogva hallgattam végig mondandóját és csak utána mondtam véleményt.
- Nekem jó melletted is, ha téged nem zavar. De elalszok bárhol, ha úgy van. És ez is megfelel pizsamának.- vettem el tőle a pólót.
- Akkor... gyorsan elszaladok mosdóba. Kicsit... rendben hozom a spicces fejem.- kuncogtam és megindultam abba az irányba, amerre igazított az előbb.

/Yves/
Pár percig csak néztem utána, és próbáltam felfogni, hogy valóban itt fog aludni. Nagyon boldoggá tett azzal, hogy elfogadta a meghívásomat. Levetkőztem, és felvettem a bő póló, ami a combomig ért. Kinyitottam az ablakot, hogy kiszellőzzön a szoba. Nézegettem a város fényeit, és elmosolyodtam, mikor észrevettem, hogy esni kezd.

/Hanshik/
A fürdőbe érve egy darabig csak a csempének dőlve ácsorogtam. Hirtelen annyi minden kavargott a fejemben mégis olyan üresnek éreztem.
Nagyokat sóhajtva álltam be a hideg zuhany alá, hogy még azt a kevés alkoholt is kimossa belőlem. Ezután az arcomat is külön megsikáltam jó hideg vízzel, így már bíztam benne, hogy feléledek és nem fogok olyat tenni, amit megbánnék vagy nem kellene.
Magamra kaptam a pólót és saját ruháimmal a kezemben ballagtam vissza. A villany nem égett de a Hold és a város fényei rendesen megvilágították a szobát. Akaratlanul is végigmértem Yves alakját, aki az ablakban állt. Hosszú combjai sejtelmesen kandikáltak ki pólója alól, fehér bőre szinte világított. Borzasztó, hogy már megint nem ott járt az agyam, ahol kellett volna...
Lassan hozzásétáltam és hátulról megöleltem, mire ijedten rezzen össze.
- Csak én vagyok. Végeztem.- súgtam mély hangon.- Meg ne fázz.- néztem ki az ablakon, ahonnan friss esőillat áradt be.

/Yves/
Összerezzentem, ahogy két kart éreztem derekam köré kulcsolódni, aztán rájöttem, hogy csak Hanshik az. Kifújtam a bennem rekedt levegőt, és becsuktam az ablakot. Rámosolyogtam, és kibontakoztam az öleléséből.
- Dőlj csak le, mindjárt jövök - simítottam végig a karját, majd eltűntem a fürdőben. Megmostam a fogam és az arcom. Visszaosontam a szobához, megálltam a sarkon, és láttam, hogy Hanshik már elfeküdt az ágyon. A szeme csukva volt, így nem vette észre, hogy halkan közelítettem felé. Mikor már mellette álltam, egy harci kiáltással rávetettem magam. Mikor már leget fetrengtem rajta, oldalra gördültem, és hangosan felnevettem.

/Hanshik/
Emlékeim szerint Ő az àgy belső oldalán az ajtó felől szokott aludni, ezért én az ablak felőli oldalra dőltem le. Nem aludtam csak lehunyt szemekkel pihengettem, várva Yves érkezésére.
Aztán egy szempillantás alatt felgyorsultak az események, mikor egy hatalmas kiáltást hallottam és egy rám nehezedő, édesen kacagó testet. Yves orvul megtámadott. Nem tudtam rá nagyon haragudni, vele együtt nevetve hemperegtem az ágyban.
- Ez nem volt szép dolog.- fordultam felé, mikor leszállt rólam.- Nem vagyok ijedős fajta de a frászt hoztad rám.- böktem meg finoman puha arcát.- Hm... milyen büntetést érdemel vajon csintalan úrfi?- gondolkoztam el hangosan viccelődve.

/Yves/
- Egy úrfit nem büntetnek. Kérek cukorkát és sok-sok játékot - kezdtem el mindenfelé böködni, de főleg a hasán és az oldalán, viszont gonosz volt, mert csiklandozással támadt vissza. Röhögve vergődtem alatta.
- Az úrfikat el kell kényeztetni - mondtam, mikor meg tudtam fogni a kezeit.

/Hanshik/
Nevetve tűrtem bökdösését. Olyan aranyosan játszott velem, hogy nem bírtam nem mosolyogni rajta. Hamar fölé kerekedtem és csiki-támadásba lendültem.
- Én épp kényeztetlek. Nem tűnt fel, úrfi?- vigyorogtam rá, majd kiszabadítottam a kezeimet de ezúttal nem csiklandoztam meg hanem csak finoman cirógattam.
Nem tudom, mi ütött belém úgy igazán. Még egy napja csak, hogy ismerem de máris elvette minden józan eszemet.

/Yves/
Csikizésből átváltott simogatásba, és én hirtelen reagálni sem tudtam. Mélyen a szemébe néztem, de mikor keze betévedt a pólóm alá, és végigsimított heges bőrömön, felsóhajtottam. Magamhoz térve gyorsan hasra fordultam, és azzal a lendülettel magamra rántottam a takarót. Bebújtam alá, és elszórakoztam rajta, ahogy próbált előcsalogatni.

/Hanshik/
- Hé! Yves! Ne haragudj.- próbáltam lehúzni róla a takarót de nem engedte. Most tényleg túl lőttem a célon. Pedig nem akartam megbántani.
- Ne haragudj. Nem akartam rosszat... én én csak... hülye voltam.- suttogtam a végét de mikor erre sem jött elő, inkább elhúzódtam és az ágy másik felére feküdtem.
Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, mégis sikerült. Teljesen meg vagyok zavarodva. Eddig sosem viselkedtem senkivel sem így. Sosem érdekelt, hogy ki mit gondol rólam vagy hogy érez... de... vele ez is más. Vele minden olyan furcsa vagyis inkább különleges és más.

/Yves/
Mikor már egy ideje nem hallottam a hangját, előbújtam a takaró alól. Közelebb húzódtam hozzá, majd teljesen hozzápréseltem magam a hátához. Kényelmesen elhelyezkedtem, egyik kezemmel a hasát kezdtem böködni. Belepusziltam a nyakába, és halkan felkuncogtam.
- Milyen szakra jársz? - kérdeztem. Fészkelődtem egy kicsit, egyik lábamat átvetettem az övén, aztán nem mozogtam többet.

/Hanshik/
Az eszem eldobom ettől az embertől. Vagyis már rég kidobtam az ablakon...
Megvártam míg kényelmesen elhelyezkedett mögöttem, vagyis rajtam... aztán mosolyogva szusszantam egyet. Örültem, hogy mégsem bántottam meg annyira a tettemmel.
- Én... épìtész mérnök leszek egyszer. Ha leszek...- feleltem kérdésére.

/Yves/
- Minden esélyed megvan rá, higgy nekem - motyogtam a hátába. - Értelmes vagy, szorgalmas, kedves, leleményes, okos és még sportolsz is. És kidőlnek a csajok, ha meglátnak - biggyesztettem még a végére a poén miatt. Reméltem, hogy azért hisz nekem, mert komolyan gondoltam. - Sok sikert az álmaidhoz, Hanshik - nyomtam el egy ásítást. - Bármit elérhetsz, amit csak szeretnél. Csak ne add fel...

/Hanshik/
- Kedves vagy, köszönöm.- simogattam meg oldalamat ölelő kezét. Jól estek kedves szavai és hogy tényleg ilyennek gondol. Bár még magam sem tudom, mit akarok de valahogy majd úgyis lesz.
- Aludjunk, már késő van.- suttogtam.

/Yves/
- Szép álmokat - suttogtam a hátának, és szinte azonnal el is aludtam. Hosszú volt a nap, eléggé kifáradtam. Hanshik teljesen felfordította az életem, de nem bántam, mert mellettem maradt. Mégis, szinte már magam előtt láttam a napot, mikor már nem lesznek előtte titkaim, és undorodva magamra hagy. Nem akartam ilyenekre gondolni, de a képek már beférkőztek az álmomba, és nem hagytak nyugodni.

/Hanshik/
- Szép álmokat.- mosolyodtam el és egy ásítás után szinte azonnal el is aludtam.
Olyan mélyen szunyókáltam, mint akit leütöttek. Elég eseménydús napunk volt, szóval nem meglepő, hogy így kidőltünk.
Viszont hajnaban mozgolódásra ébredtem. Yves erősen szorított magához, zaklatottan szedte a levegőt, valamit mintha motyogott is volna. Álmosan figyeltem remegő alakját, majd kibontakozva öleléséből próbáltam felkelteni.
- Yves! Hé... ébresztő.- szóltam hozzá kedves hangon, arcát simogatva, izzadt tincseit félresöpörve szemeiből.- Ébredj fel.- ráztam finoman a vállait.- Csak egy rossz álom. Hallasz, Yves?- húztam az ölembe és úgy próbáltam felkelteni, mire nagy nehezen elszakadt a rémes álomtól.

/Yves/
Zihálva keltem fel. Az első dolog, amit érzékeltem, Hanshik volt. Hozzábújtam, és erősen magamhoz szorítottam. Nyugtatólag a hajamat simogatta, de nem használt valami sokat.
- Ne hagyj el te is, kérlek - sírtam fel. Arcomat mellkasába fúrtam, hogy ne lásson. Minél inkább el akartam hinni, hogy tényleg ő az, és már nem álmodom.

/Hanshik/
- Hey hey kis úrfi... nyugalom.- simogattam, kicsit ringattam a karjaimban.- Nem megyek sehova ne aggódj.- pusziltam feje búbjára.
Nagyon rosszat álmodhatott, ha ennyire kiakadt. Nem tudtam, hogy mit hozott neki elő a tudat alattija, nem is mertem rákérdezni, nehogy jobban felzaklassam.
- Csss... nyugalom.

/Yves/
- Köszönöm - suttogtam, majd átadtam magam az érzésnek, ahogy ringatott. Hittem neki és bíztam benne. Lassan nyugodt álomba szenderültem azzal a tudattal, hogy rá bármikor számíthatok.
Nem törődtem vele, hogy az ölében aludtam el, és azzal sem, hogy ez neki talán kényelmetlen, mert nem akartan erre gondolni.

/Hanshik/
- Nincs mit köszönnöd.- suttogtam és gyengéden ringatva tartottam karjaimban.
Mikor elaludt egy darabig még ringattam, aztán az ágyba fektettem és mellé bújva öleltem magamhoz, betakargattam. Már nem tudtam visszaaludni ezért csak arcát figyeltem és őriztem az álmát.

Light up the Darkness (Hongbin&Hyuk [VIXX]) YAOI!!!! Befejező rész

/Hyuk/
Miután megvettem a szobrokat, a kezemben fogva a kis tasakot simultam Hongbin karjai közé. Annyira megnyugtat az ölelése...
- Én még nem vagyok éhes, jól laktam a kaláccsal. - kuncogtam halkan, majd egy apró puszit nyomtam az arcára. - De ha te éhes vagy, akkor beülhetünk valahová. - fogtam arcát tenyereim közé és egy kis eszkimópuszi kíséretében beszéltem. Ez így milyen romantikus volt...

/Hongbin/
- Hm akkor még várhatunk. Én sem vagyok éhes. Lenne kedved moziba menni? Vagy mit szeretnél?- simogattam arcát.
- Hm tényleg. Mikor kell hazamenned?- érdeklődtem. Sajnos ez nem elhanyagolható... nem akarom a szüleit magamra haragítani.

/Hyuk/
- Nem tudom, hogy mit csináljunk most... - gondolkodtam el, majd mielőtt válaszoltam volna következő kérdésére, egy picit megálltam, hogy szorosan hozzábújjak mellkasához, mert ehhez volt kedvem... Egy picit most bújni.
- Néztem egy vonatot 19:45-kor, és az úgy jó lesz. Szóval van időnk még egymásra. - kuncogtam halkan, miközben hátát simogattam.

/Hongbin/
- Oh ez remek. Akkor még van időnk. Mehetünk moziba is. Vagy csak sétálgathatunk és közben kitaláljuk.- javasoltam és kezét megfogva indultunk el.
- Jól érzed magad ugye?

/Hyuk/
- Nagyon jól érzem magamat veled, Hongbinnie... - kuncogtam szégyenlősen, és az orromat felkarjához dörgöltem, akárcsak egy kölyökkutyus. - Amúúúgy~ menjünk moziba! - lelkesültem fel hirtelen, de csak úgy belegondoltam, hogy milyen jó lehet összebújni Hongbinnal, miközben egy filmet nézünk, meg minden... Aww, akarom.

/Hongbin/
- Ennek örülök. Én is jól érzem magam veled.- mosolyogtam rá és lassan megindultam vele.
- Akkor mozizzunk! Úgyis elég sokat voltunk már kint. Jobb ha bemegyünk, nehogy átfázzunk. Mert most lehet, hogy nem érzed, hogy fázol de így lehet a legkönnyebben megbetegedni.- magyaráztam neki a sok okosságot.
- Mit szeretnél nézni? Mesét, romantikus vígjátékot, horrort, akciót?- soroltam fel nagyjából azokat a műfajokat, amik általában moziban megtalálhatóak.

/Hyuk/
El sem kellett gondolkodnom a válaszon, hiszen egyértelmű...
- Nagyon kinevetnél, ha azt mondanám, hogy mesét? - kuncogtam fel, miközben a sálamat feljebb húztam, hogy csak a szemeim látszódjanak ki. - Na jó~ az akció filmeket is szeretem. - próbáltam javítani a helyzeten, közben is szorosan fogtam a kezét.

/Hongbin/
- Nem nevetnélek ki. Én is szeretem a meséket.- mosolyogtam rá.
Hiába... érzékeny lelkű vagyok. Engem az akció, horror, thriller nem kapcsol ki. Szeretek nevetni, kicsit a gondokat elfelejteni. Erre pont jók a mesék.

/Hyuk/
- De jó~ akkor nézzünk majd valami mesét! - ragyogott az arcom a jó hír hallatára, hogy ebben is hasonlítunk.
Hogy ez milyen egy jó napnak ígérkezik... Már fantasztikus volt, hogy együtt reggeliztünk, meg hogy a téli vásárra is kijutottunk, erre még együtt megnézünk egy mesét is... Istenem, mennyire boldoggá tesz...

/Hongbin/
- Ahogy kívánod, kis hercegem.- simogattam meg hideg pofiját majd megszaporázott léptekkel indultam a mozi felé, hogy minél hamarabb fűtött helyen lehessünk.
Néhány megállót utaztunk ezúttal villamossal, hogy minél hamarabb a célunkhoz érhessünk.
- Hm... na... Most pont játszanak is valami új mesefilmet.- mutattam telefonomon a moziműsort Hyukkie-nak.- Akkor azt megnézzük. Szeretnél közben rágcsázni, vagy inni? Mert akkor ha megvettük a jegyet, azt is vehetünk.

/Hyuk/
Nem bántam, hogy jobban siettünk a mozihoz, mivel egy picit kezdtem már érezni, hogy hidegebb van, mint volt. Persze ettől függetlenül minden tökéletesen alakult.
- Ühüm. Vegyünk popcornt és kólát is~ - csillogtak a szemeim, miközben be is álltunk a sorba, hogy megvegyük a jegyeket, majd a büfében a kaját.
Remélem, hogy a későbbiekben is fogunk ilyeneket csinálni. Csak akkor mondjuk Hongbinnie szobájában, az ágyon összebújva és gumicukor evés közben nevetgélünk jót egy aranyos kis mesén. Ah, szép is lenne...

/Hongbin/
Jó kedvem volt nagyon. Mellette egy pillanatig sem tud az ember szomorkodni. Imádom.
Miután megvettük a jegyeket és a nasinkat, leültünk és vártuk, hogy elkezdődjön a filmünk. Bár nem kellett sokat várakoznunk, mert kb fél óra sem volt vissza a kezdésig. Addig beszélgettünk. Aztán, mikor idő volt, beálltunk a sorba és miután a jegyünket leellenőrizték, elfoglaltuk a helyeinket. Szerencsére még hátul a sarokban volt hely, így nem leszünk annyira szem előtt és élvezni is tudjuk majd a látványt.
- Kényelmesen vagy?- tettem magam mellé a kabátomat, hogy jobban elférjünk.

/Hyuk/
Huh, elég jó helyünk volt. Igazából nagyon izgatott voltam, hogy hozzábújhatok majd, meg minden... Már a lámpákat is lekapcsolták, de még várnunk kellett egy kicsit.
- Igeeen~ - húztam fel a Hongbin felőli karfát, hogy teljesen hozzábújhassak oldalról. Kezemmel lassú mozdulatokkal hasát simogattam, fejemet pedig vállára hajtottam.
- Alig várom, hogy kezdődjön... - nyomtam egy rövid csókot arcára.

/Hongbin/
Kiscica módjára bújt hozzám, amin csak elmosolyodtam és szorosan magamhoz öleltem.
- Oh már mindjárt elkezdődik csak pár reklámot benyomnak még...- sóhajtottam s míg nem indult a mese, inkább Sanghyuk hajával játszadoztam vagy oldalát simogattam.
Jó volt vele összebújni. Igazán még mindig nem tudtam felfogni teljesen, hogy Ő is úgy érez, ahogy én és ez tényleg nem álom. Még szerintem kelleni fog egy kis idő, hogy feldolgozzam ezt.
- Hyukkie, kezdődik.- böktem meg finoman az oldalát.

/Hyuk/
Orromat is sűrűn dörgöltem arcához, mivel hát volt még egy kis időnk. Hát... Ránk úgy sem figyelt senki, szóval halkan kuncogva bújtam ki a bakancsomból, hogy magam alá tudjam húzni a lábaimat, ezáltal még jobban ölelhessem.
- Na ne mondd~ - kuncogtam rajta, ahogyan szólt, hogy kezdődik, már pedig észrevettem ám.
csütörtök

/Hongbin/
Olyan kis huncutul flörtölt velem nem csak a kezdés előtt, hanem az egész fim alatt. Tetszett a mese nagyon, de Hyukkie apró érintései sokkal élvezetesebbé tették.
Miután vége lett a filmnek, elengedtük egymást, megnyújtóztattuk a tagjainkat és újra összebújtunk.
- Ez aranyos volt. Nekem nagyon tetszett.- mosolyogtam rá.

/Hyuk/
A film nagyon aranyos volt, végig mosolyogva néztem, vagy a vicces részeken halkan nevetgéltem. Persze... Néha csak végigcirógattam Hongbinnie arcélét mutatóujjammal, és halkan kuncogtam fülébe. Vagy én etettem őt a popcornnal... De annyira tetszett picit játszadozni vele...
Miután vége lett, nyújtózkodva kaptam fel gyorsan a cipőimet, és utána újra lovagomhoz bújtam.
- Nekem is nagyon tetszett. - mosolyogtam szélesen, miközben egy apró puszit nyomtam arcára. - Most viszont... Mehetnénk valahová ebédelni. - raktam kezemet korgó hasamra.

/Hongbin/
- Jó-jó máris megyünk. Ismerek a környéken egy kellemes kis éttermet.- szedtem össze a cuccainkat mondandóm közben aztán kézen fogva hagytuk el a mozitermet.
- Mond csak Hyukkie, ha visszamész a suliba... lesz időnk találkozni?- kérdeztem halkan út közben. Kíváncsi voltam nagyon a válaszára. Legszívesebben minden percemet vele tölteném de tudom, hogy nem lehet... neki tanulnia kell, én pedig dolgozom...

/Hyuk/
Szorosan fogtam a kezét, és egy levakarhatatlan mosollyal az arcomon sétáltam mellette. Aztán kérdésére mosolyom picit keserűvé vált.
- Hát... Rengeteget kell tanulnom, hogy behozzam a lemaradásom, másrészről pedig... Nem igen lesz pénzünk, hogy elutazzak ide. De ha lesz lehetőségem rá, mindenképpen jövök. - néztem rá nagy szemekkel, majd egy apró puszit nyomtam arcára.
Nem akartam ilyen kis szomorkásnak látni őt, de hát ez az igazság... A műtét és a kórházi ellátásom nem volt valami olcsó, most is a félretett pénzem egy részéből jöttem el és vettem meg a kis ajándékokat, ráadásul a szüleim is csak jövőhéttől dolgoznak újra. Bármennyire is elszomorít, nem hiszem, hogy minden héten tudnánk legalább hétvégén találkozni...

/Hongbin/
- Nem tudtam, hogy ilyen helyzetben vagytok.- nyeltem egyet szomorúan. Annyira szívesen segítenék, akár minden nap elutaznék hozzájuk de... én sem tehetem meg. Sajnos az én fizetésem pont arra elég, hogy magamat fenntartsam. De majd valahogy megoldjuk.
- De... nincs semmi baj.- simogattam meg az arcát.- Van telefon és internet is. Ha személyesen nem is láthatjuk egymást, azért ez is nagy dolog.- mosolyogtam rá biztatóan.
Beszélgetés közben lassan megérkeztünk az étteremhez. Ajtót nyitva engedtem magam elé, aztán elfoglaltunk egy két személyes asztalt, levettük a kabátunkat, lepakoltunk és helyet foglaltunk.
- Hm... már én is éhes vagyok.- vettem kezembe az étlapot.

/Hyuk/
- Pontosan. Majd beszélhetünk akar minden este. Videochaten még láthatlak is. - mosolyogtam most már boldogabban, majd csak ott ültem a széken, Hongbint nézve.
- Én is... De várj egy percet, ki kell mennem mosdóba. - mondtam picit szégyenlősen, majd felálltam, és megkerestem a mosdót. Miután elvégeztem a dolgomat, megmostam a kezeimet és egy picit igazítottam a hajamon. Na most én is azt tudom mondani magamról, hogy szép vagyok. Szerintem... Félszemmel viszont láttam egy furcsa alakot a kettővel arrébb lévő mosdókagylónál, de mivel félős vagyok, sietve távoztam is onnan.
- Itt vagyok. - ültem vissza a helyemre mosolyogva.

/Hongbin/
Hamar meg is fordult a mosdóban, kicsit zaklatottan tért vissza de nem tettem szóvá.
- Gyors voltál.- mosolyogtam rá.- Én már tudom mit kérek.- tettem félre az étlapot.- Itt minden nagyon finom. Ismerem a séfet. Rendelj csak bármit, amit megkívánsz.- simogattam meg puha kezét.

/Hyuk/
- Hát siettem vissza hozzád.- fogtam meg a kezét, majd csak mosolyogva olvastam át az étlapot. - Hmm, ez a bulkogi jól hangzik. - hümmögtem, és az ára sem rossz. - Igen, akkor azt kérek. - vigyorogtam gyermekien, miközben összefontam az ujjainkat.

/Hongbin/
- Rendben, akkor rendeljünk.- viszonoztam édes gesztusát, majd miután kijött hozzánk a pincér és elmondtuk, hogy mit szeretnénk, újra egymásra tudtunk koncentrálni.
- Ugye jól érzed magad?- kérdeztem meg ma már sokadjára.
Nagyon féltem, hogy talán nem tetszik neki valami, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt Ő szeretné. Belegondolva, talán csak most jutott el a tudatomig, hogy mi is történt velünk. És kicsit aggódtam, hogy jól döntöttünk-e.

/Hyuk/
Miután rendeltünk, megint csak egy boldog mosollyal bámultam helyes arcát. Előttünk áll még az egész délután... Valami jó programot még be kéne szerveznünk.
- Igeeen~ tudod, hogy nagyon jól érzem magam veled. - húztam fel picit kezeinket, hogy összekulcsolt ujjainkra egy puszit adhassak.
- Miután ettünk, mit csináljunk? - kuncogtam továbbra is jókedvűen.

/Hongbin/
- Nem tudom... mihez lenne kedved? Már elég sokat mászkáltunk a városban...- gondolkoztam hangosan.- Valahova be kellene ülni. Vagy.... ha..... lenne hozzá kedved.... eljöhetnél hozzám. Kicsi lakában élek de nagyon szívesen látlak.- ajánlottam fel csillogó szemekkel.
Eddig csak azért nem mondtam ezt a lehetőséget, mert féltem, hogy talán félreértené. Pedig én semmi hátsó szándékkal kérdeztem.

/Hyuk/
Hogy őszinte legyek, erre már én is gondoltam, hogy megmutathatná, hogy hol lakik, csak... Nem mertem mondani, mert hát az illetlenség lenne. De ahogyan ő felajánlotta, ragyogni kezdett az arcom.
- Igen! Nagyon érdekel, hogy hol laksz. - kuncogtam fel. De várom már...
Ki is hozták az ebédünket és huh. Nagyon jól nézett ki a bulkogim...meg az illatától és összefutott a nyál a számban.
- Jó étvágyat! - mondtam boldogan, miközben szétszedtem az evőpálcikáimat. - Oppa~ - tettem hozzá suttogva, majd csak jóízűen kuncogva vártam, hogy Hongbin is elkezdjen enni.

/Hongbin/
Örültem, hogy elfogadta az ajánlatomat és nem értett félre benne semmit.
Aigooo... még jó, hogy nem kezdtem bele az evésbe, más különben már fuldokolnék. Ez a megszólítás... nem tudok hozzászokni. Vagyis az Ő szájából nem.
- Jó étvágyat, Hyukkie.- mondtam kicsit zavarban, amin Sanghyuk láthatóan jól szórakozott.
Halkan eszegettünk, párszor megosztottuk egymással, hogy mennyire finom, amit eszünk és élvezettel merültünk el az ízek világában.
- Kérsz?- tartottam felé pálcámon egy falatot.

/Hyuk/
Annyira kis zabálnivaló, ha oppának hívom... Akkor mindig zavarba jön és tiszta vörös lesz az arca. Ilyenkor úgy szétpuszilnám a fejét. Bólogatva fogadtam el tőle a falatot, majd tovább ettünk békésen és csendesen. Miután ittunk egy pohár üdítőt, kifizettük a saját részünket, majd el is kezdtem öltözni.
- Messze laksz innen? - kérdeztem boldogan mosolyogva, miközben megkötöttem a sálamat.

/Hongbin/
- Hm... hát... most buszoznunk kell majd egy keveset. De tényleg nem sok. És a vasút közel van, szóval nem kell majd sietnünk.- öltözködtem fel én is.
- Gyere.- fogtam meg a kezét és úgy indultunk ki a buszmegállóba.
- Huh... jó hideg van a finom meleg után.- jegyeztem meg kuncogva és szorosabban fogtam kezét, hogy ne fázzon.

/Hyuk/
- Szuper. - mondtam örömtelien, miközben hüvelykujjammal kézfejét simizve mentünk ki a buszmegállóba. Na most éreztem meg én is, hogy milyen hideg van... Vastagabb kabátot is vehettem volna ennél...
- F-fázom... - leheltem szabad kezemre, mert hát a másikat melegen tartotta az ő kezének a melege.

/Hongbin/
- Gyere, bújj ide.- tártam szét karjaimat, hogy magamhoz tudjam ölelni.
Így vártuk hosszú, fagyos percekig a buszt. Mikor megérkezett, megkönnyebbülve szálltunk fel rá. A járművet fűtötték, szóval kicsit sikerült felengednünk.
- Nálam jó meleg van. Meg majd főzök teát és akkor majd mindjárt jobb lesz minden.- mosolyogtam Hyukkie-ra.

/Hyuk/
Nem kellett kétszer mondani, hogy bújjak jó szorosan a karjai közé. Igazából végig be is csuktam a szemeimet, és orromat mellkasához dörgölve vártuk együtt a buszt. Amint megérkezett, fellélegezve kapaszkodtam Hongbinba. Haha, ő úgyis stabilabb, mint egy kapaszkodásra készült oszlop. Ezen jót kuncogtam magamban.
- Rendben. Már alig várom~ - pusziltam arcára, közben picit szorosabban markoltam derekánál a kabátját. Annyira örülök, hogy találkoztam vele és itt van nekem...

/Hongbin/
Mosolyogva figyeltem, hogy út közben mennyire kíváncsian nézelődik a buszon, hogy milyen környékre utazunk. Néha rám pillantott és tekintetünk összeakadt pár pillanatra. Teljesen elvesztünk egymásban.
Öt megálló után már meg is érkeztünk a célállomásunkhoz.
- Nem kell sokat mennünk.- biztattam és leszállva a buszról kezét megfogva indultunk meg.
Csak két sarkon fordultunk be, a második utcának pedig a végéig sétáltunk és az utolsó előtti házban volt a lakásom. Beütöttem a kódot és az ajtót kinyitva Sanghyuk előtt engedtem be. Lifttel utaztunk fel a harmadikra. Úgy gyorsabb.
- Nos... ez az én kis birodalmam. Érezd magad otthon.- nyitottam ki neki az ajtót.

/Hyuk/
Már nagyon kíváncsi voltam, hogy hol lakhat Hongbin. Így az utcákról igyekeztem következtetni, de előfordult, hogy csak az ő arcát tudtam bámulni. Olyan helyes...
Viszont ahogyan megérkeztünk, izgatottan követtem őt. Igazából pont ilyenre számítottam. Kicsi nappali egy kis kanapéval, tévével, egybenyitva, egy pulttal elválasztva a konyhával.  De nekem tetszett. Otthonos kis lakás. Viszont meglepően rend volt, pedig be kell látni, nem minden húsz év feletti férfi, aki egyedül lakik fordít időt a takarításra.
- De aranyos kis lakás! - kuncogtam fel, miközben elkezdtem levenni a cipőimet.

/Hongbin/
- Köszönöm.- pusziltam meg, miután levettük a cipőinket és kabátjainkat.
- Gyere csak bátran.- karoltam át derekát és ölelkezve a nappali kanapéján kötöttünk ki.
Egyszerűen annyira beleszerettem... annyira magam volt a megtestesült cukin ártatlan szépség... hogy alig bírtam magam visszafogni, hogy nem teperjem le. Tudom ez nagyon csúnya dolog... de igyekeztem az önuralmat gyakorolni. Nem most kellene megrontanom szegényemet.

/Hyuk/
Yah, kicsit meglepett azzal, hogy hirtelen, ahogyan kettesben maradtunk ilyen felszabadult lett. Persze kellemes meglepetés... Kipirult arccal bújtam ölelésébe, és egy apró puszit nyomtam arcára. Már is kezdtem felmelegedni...
- Oppaaa~ - kuncogtam halkan a fülébe, mint egy pimasz kislány, de hát annyira imádom a reakcióját rá. Aranyos, ahogyan zavarba jön tőle.

/Hongbin/
- Sanghyuk kérlek...- suttogtam elhalóan, nagyot nyelve.- Ne mondj ilyet, mert... mert nem fogom tudni magam türelemre parancsolni.- simogattam meg az arcát.
- Inkább azt dalolászd, hogy milyen teát kérsz. Van egy egész gyűjteményem biztos találunk valamit, amit szeretsz.- pusziltam meg.

/Hyuk/
- Hogy érted, hogy nem fogod tudni türelemre parancsolni magad? - néztem rá kíváncsian, de közben azon is elkezdtem gondolkodni, hogy milyen teát kérjek majd, de igazából ezt nem volt nehéz kitalálni. - Amúgy... Citromos zöld teát kérek szépen, kedves Lee Hongbin úr~ - beszéltem hivatalosan, elmélyített hanggal majd csak elnevettem magamat. Játékos kedvemben vagyok...

/Hongbin/
- Há-hát.... hogy... öhm...- habogtam össze-vissza zavaromban.- Nem szeretnék nagyon rád mászni... khm... érted, ugye?- pislogtam rá félve meglehetősen zavarban...
- Rendben.- vigyorodtam el.- Máris hozom.- álltam fel és a konyhába sétáltam, hogy elkészítsem.

/Hyuk/
Yaaah... Istenem, hogy én hányszor álmodoztam már erről! Ott magamban lenyomtam egy fangörcsölést, de csak kulturáltan kuncogtam egyet.
- Nem tudtam, hogy ezt váltja ki belőled, ha oppának hívlak. - hasaltam a kanapén, és az államat megtámasztottam a karfán, hogy nézhessem Hongbint.

/Hongbin/
- Inkább hagyjuk ezt a témát, jó?- nyüszítettem fel halkan kínomban.
Komolyan direkt csinálja ezt velem? Látom rajta, hogy mennyire élvezi, hogy zavarba hozhat. Ez nagyon kis gonosz húzás tőle.
- Mennyi cukorral kéred?- pakoltam elő két bögrét a pultra.
Elővettem a teafiltereket, a cukros dobozt és egy egész citromot is.

/Hyuk/
Jaj, hogy elkomolyodott utána... Remélem nem haragszik. Én tényleg csak játszok vele.
- Rakj bele sokat, édesen szeretem. - mosolyodtam  halványan, majd csak az alsó ajkamat lebiggyesztve döntöttem oldalra a fejemet.
- Bocsiii... Nem akartam gonoszkodni. Csak olyan aranyos, amikor zavarba jössz ettől... - magyarázkodtam, miközben ujjammal apró köröket rajzoltam a kanapé anyagára.

/Hongbin/
- Yah... gondoltam, hogy emiatt csinálod... kis huncutka.- csóváltam meg a fejem mosolyogva és a kész innivalókat egy tálcára téve sétáltam hozzá.
- Tessék.- tettem elé az asztalra majd egy puszit nyomtam puha arcára.

/Hyuk/
Mosolyogva ültem fel puszija hatására, és biccentve vettem el a bögrét. Miután megköszöntem, óvatosan belekortyoltam, de még picit túl forró volt.
Közben csak elgondolkodtam... Hongbin egyedül él itt, és soha nem mesélt a szüleiről. Érdekelt, hogy mi ennek az oka, de aggódtam, hogy érzékeny területre tévedek, márpedig nem akarom lelombozni a kedvét. Így is olyan jól alakul eddig az együtt töltött napunk. Gondolatmenetem a telefonom hangja zavarta meg, anya írt egy sms-t.
- Azt kérdezi, hogy hogy érzem magam és mit csinálok most... Csinálunk egy képet, amit elküldhetek, hogy minden rendben? - néztem rá csillogó szemekkel.

/Hongbin/
- Rendben csináljunk képet.- mosolyodtam el vidáman.- Tartsd a kezedben a bögréd.- utasítottam finoman majd kikaptam a kezéből a mobilját és már kattogtatni kezdtem.
Több képet is készítettem, különböző pózokat vettünk fel aztán amelyiket a leg szimpatikusnak találta, elküldte az anyukájának.
Összebújva, ölelkezve iszogattuk a forró és édes italunkat, néha egy-egy puszit adva a másik arcára.

/Hyuk/
Hongbin, habár csak hobbiból is, de nagyon ügyes, ért a fényképezéshez, hogy hogy néznénk ki jól. Egy nagyon aranyosat küldtem el anyunak, utána pedig csak mellkasához bújva kortyolgattam a teámat, ami nagyon finom volt.
- Holnap sokat dolgozol? - hajoltam picit közelebb hozzá és ajkaimat most hosszabb időre nyomtam arcához.
Gondoltam egy picit beszélgethetnék, időnk úgy is, mint a tenger. Szeretném még közelebbről megismerni őt, mindent tudni róla, hogy személyesebb dolgokról is beszélgethessünk. Most úgy is úgy bújunk egymáshoz, mintha ez teljesen természetes lett volna eddig is.

/Hongbin/
- Dolgozni? Azt hiszem délutános leszek. Hát tudod csak a szokásos... Majd az új betegekkel kell nekem foglalkoznom. Most csak ennyi lesz. Te mész majd suliba?- simogattam arcát beszélgetés közben.
Azt akartam, hogy álljon meg az idő örökre, mert annyira boldog voltam vele. Azt akartam, hogy mindig ezt érezzem. És reméltem, hogy vele is hasonló a helyzet.

/Hyuk/
- Igazából a jövőhéten kéne kezdenem, hogy addig pihenhessek, de...szerintem holnap már megyek. Otthon úgyis csak unatkoznék. - mosolyogtam, miközben orromat tenyeréhez dörgöltem, amivel előtte arcomat simogatta.
Habár nagyon nem bírom az osztálytársaimat, de nem akarok lemaradni. Különben is, ha Hongbin délutános lesz, délelőtt tudunk beszélgetni.

/Hongbin/
- Ahogy jónak látod...- simogattam továbbra is, olyan gyengéden, amennyire csak tudtam.- De azért ne erőltesd meg magad. Pihenni is kell.- pusziltam meg, majd teámba kortyoltam.
- És milyen az osztályod? Ugye nem bántanak? Van kivel lenned?

/Hyuk/
- Persze, pihenni muszáj. - simultam arcommal tenyerébe, majd kérdéseire csak a számat húztam.
- Nos, lehetne jobb osztályom is... Bántani nem bántanak, de nincsenek olyan állandó barátaim, akiknek elmondhatom, hogy mi a baj, pletykálhatunk, nah...érted. - nevettem keserűen, majd az üres bögrémet az asztalra raktam, és lassan ölébe ültem, arcomat széles vállába fúrtam. - Úgyhogy ne haragudj, ha majd picit szórakoztatlak szünetekben. Persze szólj majd, ha idegesít. - kuncogtam, miközben selymes haját simogattam.

/Hongbin/
- Ezt sajnálattal hallom. De ne aggódj, majd megváltozik ez is.- simogattam hátát, ahogy ölembe ült.- Most már itt vagyok neked én is. És ne viccelj, egyáltalán nem idegesítesz. Nagyon örülök ha megosztod velem a dolgaidat.- pusziltam meg az arcát.

/Hyuk/
- Hmm, akkor jó~ esténként pedig videochatelhetnénk is. Persze csak ha nem vagy túl fáradt vagy éjszakás. - simogattam lassú mozdulatokkal mellkasát, miközben én is viszonoztam pusziját arcán. Istenem, ennyi puszit még életemben nem kaptam...
Rengeteget beszélgettünk még, megmutatta a szobáját is. Csináltunk együtt szendvicset, hogy vacsizzunk is valamit, de... Annyira nagyon belemerültünk egymás etetésébe, hogy már háromnegyed 8 is elmúlt. Még a vér is megfagyott az ereimben, ahogyan az órára pillantottam.
- Hongbin... Rohanjuuunk~ hátha még odaérünk! - nevettem fel ezen, hogy milyen béna vagyok, és siettem is a kabátomat venni. Hát...azt hiszem túl jól alakult ez a nap Hongbinnal. Túl gyorsan teltek az órák, szinte észre sem vettem...

/Hongbin/
Teljesen belemerültünk a beszélgetésbe. Annyira jól éreztem magam vele. Minden kis apró információra szomjaztam tőle. Egyszerűen beleszerettem, nem tehetek róla. Szinte már a rajongójává váltam. Egész nap csak azt bírtam hajtogatni, hogy mennyire aranyos. Úgy viselkedtem, mint egy szerelmes tini... Semmit nem tudtam normálisan kinyögni sem mérlegelni a helyzetet. És mindez Sanghyuk miatt van, mert teljesen elvette az eszemet.
- Jesszus! Figyelnem kellett volna az időt!- kaptam a fejemhez és riasztására azonnal öltözködni kezdtem.
Felkaptam a cuccainkat és kezét megragadva gyorsan húzni kezdtem. Gyalog- vagyis inkább rohanva- mentünk a vasútállomásra, mert nem volt annyira messze. Bár jobban belegondolva... már biztos elment a vonatja... Aish... a szülei tuti kinyírnak. Soha többet nem engedik majd hozzám. Ezt jól elszúrtam...
- Lassíts.- húztam közelebb magamhoz és úgy ballagtunk a pályaudvarra.- Remélem hamar jön egy másik.- suttogtam magam elé.

/Hyuk/
Már az állomás bejáratától hallottam elrobogni a vonatot. Nyah... Igazából most nem is tudtam volna ez miatt feszengni, nevetve bújtam lovagomhoz. Elvégre egy csodálatos napot töltöttünk együtt és inkább viccesen fogtam fel.
- Ahh, de bénák vagyunk... - nevettem tovább, miközben hasát simogattam.
A menetrendhez siettem, és az ujjamat végighúzva rajta bogarásztam ki.
- Oh, jön még egy vonat másfél óra múlva. Az jó lesz. - kuncogtam fel, majd szorosan Hongbin mellkasához bújtam. - Fel kell hívnom aput...

/Hongbin/
- Ne haragudj rám. Figyelnem kellett volna.- hajtottam le a fejem. Felelőtlennek éreztem magam.- Ha gondolod majd beszélek apukáddal ha nagyon ki lenne akadva.- ajánlottam fel.- De gyere menjünk a váróba, ott kicsit jobb az idő.- mosolyogtam rá és újra magamhoz húzva ballagtunk be.

/Hyuk/
- Nyaaa~ Hongbinnie~ - gügyögtem neki az arcát csipkedve, miközben helyet foglaltunk a váróban.
Nagyon aranyosnak találtam, hogy ennyire bűntudatosnak érezte magát amiért lekéstem a vonatot. De hát egyikünk sem tehet róla, hogy ennyire élvezzük egymás társaságát, hogy az idő múlását sem vettük észre. De hát fülig szerelmes vagyok belé és én is tetszek neki. Szóval... Örültem ennek a plusz egy órának, amit együtt tölthetünk. Fejemet vállára hajtottam és mellkasát simogattam. - Ne emészd magad ez miatt. Minden oké. - nyaltam meg picit ajkaimat, hogy megnedvesítsem azokat és így nyomtam egy nagy puszit arcára.

/Hongbin/
- Aranyos vagy Hyukkie... de oda kellett volna figyelnem. Most mit fognak gondolni rólam a szüleid? Hogy mennyire megbízhatatlan és felelőtlen vagyok? Többet a közelembe se fognak engedni.- sóhajtottam szomorúan.- Gyere ide nyuszkó.- karoltam át és szorosan magamhoz húzva melegítettem és feje búbjára nyomtam egy puszit.

/Hyuk/
Aranyosnak találtam, hogy mennyire aggódik, pedig előfordul az ilyen és apa különben sem haragtartó. Viszont ez a becenév nagyon aranyos volt... Kuncogva bújtam a lehető legjobban mellkasához.
Őszintén szólva kicsit fázott a hátsóm a hideg padon, szóval befészkeltem magamat az ölébe. Elővettem a telefonomat, és hívni is kezdtem apukámat, ne készülődjön feleslegesen, úgyis lesz vagy éjfél, mire hazaérek az állomásra.
Kis idő után fel is vette, én pedig nevetve kezdtem, hogy ne kezelje egyből úgy a helyzetet, mintha elraboltak volna.
- Szia apa! Voltunk olyan ügyetlenek, hogy két perc híján lekéstük a vonatot...szóval a következővel megyek, ami másfél óra múlva indul. - komolyodtam el egy picit a végére.

/Hongbin/
Mosolyogva hagytam, hogy ölembe fészkelje magát. Így még közelebb kerültünk egymáshoz, szorosabban tudtam ölelni, hogy jobban melegítsem.
Feszülve vártam, hogy hívja az apukáját. Már minden lehetséges forgatókönyv leforgott a fejemben. Ezt nagyon elszúrtam...
Igaz, apukája annyira nagyon nem akadt ki, hogy kiabáljon Hyukkie-val, de azért rendesen megdorgálta, hogy nem figyelt oda. Annyira szarul éreztem magam miatta.
- Ne haragudj a kellemetlenségért.- puszilgattam bocsánatkérően édes arcát.

/Hyuk/
Végül is...rosszabb is lehetett volna. Picit elszégyelltem magam, amikor jött, hogy ilyen késôn bármi történhetne velem, elrabolnak, megvernek, akármi, és hogy egyszer már majdnem elveszített, nem akarja megint. Csak az alsó ajkamat lebiggyesztve bújtam nyakához.
- Én is hibás vagyok, hidd el. - nevettem el magamat, miközben mellkasát simogattam. Olyan aranyos volt...

/Hongbin/
- Jól van, kicsim. Minden rendben lesz.- szorongattam meg, mire hangosan felnevetett, nekem is el kellett mosolyodnom bár még aggódtam.
- Amint hazaértél, hívj, hogy jól vagy.- puszilgattam körbe arcát.- Ha megtudom, hogy bántotta valaki az én édesemet, megkeresem és lemészárolom.- mondtam komolyan és birtoklóan szorítottam magamhoz.

/Hyuk/
Enyhén kihagyott pár ütemet a szívem szavaira. Ilyen aranyosan még soha senki sem hívott... Elpirult arccal, szégyenlősen bújtam nyakához, majd mivel hát a nagy sietségben nem kötötte fel a sálát, gyengéden nyakába pusziltam.
- Igeeen~ azonnal szólok oppának, ha valaki hozzám mer érni~ - beszéltem aranyosan aegyozva, majd csak kuncogva pusziltam arccsontjára.

/Hongbin/
- Sanghyuk!- sóhajtottam megadóan. Azt hiszem, ehhez hozzá kell szoknom.
- Nagyon szeretlek.- simítottam arcomat arcához és úgy súgtam a fülébe.
Hosszú ideig csak szeretgettük egymást de közben azért figyeltem az időt, nehogy megint rosszul járjunk.

/Hyuk/
Istenem... Kikészít. Azt mondta, hogy nagyon szeret... És olyan érzelemmel mondta, hogy a szívem is beleremegett. Szelíden simultam arcommal arcához, és így üldögéltünk hosszú perceken keresztül. Én is mondtam volna neki, de... Félek, hogy félreértené. Mármint jól értené, csak félek, hogy korainak találja. Lassan telt az idő, viszont be is mondták a hangosba, hogy tíz perc múlva megérkezik a vonatom. Kicsit szomorkásan álltam fel öléből, mert túl jól éreztem magam egész nap biztonságot nyújtó karjai között.
- Menjünk ki a peronhoz~ - mosolyodtam el.

/Hongbin/
Csendben ücsörögtünk a hátralévő időben. Nem voltak olyan sokan a váróban, sőt alig lézengett ott pár ember. Bíztam benne, hogy Sanghyuk majd kényelmesen és háborítatlanul fog tudni utazni.
Mikor elérkezett az idő, szomorkásan indultunk ki a peronhoz.
- Vigyázz magadra. De nem csak most hazafelé hanem mindig. Ha melletted vagyok, majd én megvédelek mindentől.- tettem neki kissé gyerekes ígéretet.- Nem tudom, mikor látlak utoljára... remélem minél hamarabb. De addig is ügyelj magadra. Majd minden nap beszélünk, ahogy az időnk engedi. Jó lesz így kis hercegem?- öleltem át derekát és szemeibe mélyen elmerültem.

/Hyuk/
Hát úgy néz ki lassan fel kell, hogy ébredjek ebből a varázslatos álomból... Egy nagyot sóhajtva szorongattam a kezét, amíg ki nem értünk.
Csendben, nagy szemekkel nézve rá hallgattam.
- Rendben. Igazából úgy jobb lenne, ha mindennap láthatnálak és hozzád érhetnék... De nem leszek mohó, Oppa~ - kuncogtam, miközben tenyereimmel lassú mozdulatokkal simogattam mellkasát.
Hmm, micsoda romantikus egy pillanat...
- Remélem te is olyan jól érezted magad velem, mint én veled. - mosolyodtam el és egy apró puszit nyomtam arcára.

/Hongbin/
- Nagyon jól éreztem magam veled. Sajnálom, hogy itt vége a napnak. De ne aggódj, hamar újra látjuk majd egymást.- pusziltam meg.
Szorosan öleltem magamhoz. Mellkasomban feszítő érzés jelentkezett, nem akartam elengedni magam mellől. De nem lehetek megint felelőtlen és önző.

/Hyuk/
- Majd te is látogass meg. - hajoltam el egy picit, hogy nagy, kiskutyaszemekkel nézhessek rá.
Olyan helyes... Tovább vesztem el arcvonásai minden részébe, miközben ujjbegyeimmel lassan cirógattam puha bőrét.
- Hongbinnie... Nagyon jóképű vagy. - szaladt ki a számon csak úgy, amire szégyenlősen elnevetve magamat vállait és mellkasát simogattam.
Úgy vele akartam még maradni... Együtt aludni, egymás mellett ébredni...mondjuk ez már régóta nagy álmom.

/Hongbin/
- Persze, mindenképp meglátogatlak.- mosolyogtam rá.- Amint lesz megint egy szabadnapom, Te is ráérsz és a szüleid is megengedik, akkor azonnal száguldok hozzád.- pusziltam homlokára aztán kicsit eltolva magamtól néztem ismét szép szemeibe.
Bókja hallatán lefagyott a mosoly az arcomról. Csillogó szemekkel, meghatottan álltam előtte. Azóta nem mondott nekem senki ilyet...
Torkomban gombóc nőtt, szívem fájdalmasan dobbant. Halk sóhajt engedtem ki ajkaim közül. Ennek a fiúnak teljesen sikerült elfeledtetnie velem Őt... egészen mostanáig. Olyat tett velem Hyuk, amire eddig senki sem volt képes. Újra megtanított szeretni és bízni. És ezt csak most vettem észre, hogy mennyire nagy haladás. Eddig vak voltam, mert olyan természetesnek tűnt az egész, hogy nem láttam, mi is történt velem azelőtt. Zsigerből cselekedtem, mert Sanghyuk miatt a szívemet használtam és nem az eszem. Elfelejtettem...
- Köszönöm.- súgtam erőtlenül és két kezem közé fogtam hideg arcát.
Mélyen sötét szemeit vizsgáltam, fel sem tűnt, hogy a köztünk lévő távolság pillanatok alatt tűnik el.

/Hyuk/
Kicsit összezavarodtam. Igazából nagyon örültem neki, hogy meg fog látogatni, de amikor elmondtam, hogy szerintem nagyon jóképű, kicsit megijedtem, hogy rosszat mondtam. Úgy elkomorodott és mosolya is eltűnt. Kicsit kétségbeesetten néztem rá, fogalmam sem volt, hogy most mi játszódhat le a fejében... Amikor viszont arcomra helyezte nagy és viszonylag meleg tenyereit, csak kíváncsian kémleltem szemeit. Úristen... Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, és a szívem majd' széttörte a bordáimat. Közeledik hozzám... Forró lehelete már arcomat és számat is csiklandozta. Egy aprót sóhajtva vezettem fel kezeimet mellkasára és görcsösen szorítottam kabátját. Enyhén megremegve csuktam be a szemeimet, és minden másodperc óráknak tűnt... Meg...fog...csókolni? Jesszus, még soha nem csókolóztam... Egyszer általánosban szájon puszilt egy kislány, de hát így rendesen még soha nem csókolóztam... Tartottam neki ajkaimat, és vártam, hogy beteljesüljön legnagyobb álmom. Jesszusjesszusjesszus... Biztosan csak álmodom...
- Hongbinh... - suttogtam alig hallhatóan, miközben alig öt centire volt tőlem. Te jó ég...el fogok ájulni... Legalábbis annyira remegnek a térdeim, hogy úgy érzem nem tartanak majd meg...

/Hongbin/
Erősen tartottam derekát, éreztem mennyire remeg az izgalomtól. Ha ez megnyugtatja, én is hasonlóan éreztem magam.
Szempillantás alatt tüntettem el a köztünk lévő teret és zártam össze ajkainkat. Puha párnái megremegtek, mindketten lassan lehunyt pillákkal élveztük a pillanatot.
Lomhán mozdítottam meg számat, nem szerettem volna tolakodónak tűnni. Gyengéden masszíroztam ajkait, mire enyhén elmosolyodott.
Egyik kezemet derekáról tarkójára vezettem, hogy ha lehetséges, még közelebb húzhassam magamhoz és még jobban érezhessem.
Nyelvemet félénken kidugva nyaltam körbe rózsaszín párnáit, hogy aztán kissé bátortalanul de mégis egyre határozottabban dugjam be közéjük.
Halk sóhajjal nyitotta el ajkait, aminek köszönhetően sokkal könnyebben fértem hozzá. Nyelvemmel először nyelvét kerestem meg és azonnal összetapadva hívtam érzéki táncba. Később aztán egész szájüregét felfedeztem, édes ízét megízleltem és magamba zártam emlékül.
- Szeretlek, Sanghyuk...- suttogtam nedves ajkaira, mikor el kellett válnunk egymástól és még néhány puszival megleptem.

/Hyuk/
Te jó isten... Kicsit hirtelen tapadt ajkaimra előző tempójához képest, ezért ez egy apró sóhajt engedtem ki résre nyitott számon, amit lassan ki is egészített lovagom a sajátjával. El sem jutott az agyamig, hogy most csókolózok először úgy igazán, de egész testemben megremegtem. Nem tudnám szavakkal leírni, hogy mi is játszódott le a testemben és az agyamban... Ha nem tart, esküszöm, hogy összeesek ott. Teljesen elködösült a tudatom, és karjaimat lassan, erőtlenül fontam nyaka köré. Elgyengített, feltüzelt, elbűvölt, kikészített ez az érzés... Igyekeztem valamennyire viszonozni a csókot, viszont amikor nyelvével is átfurakodott számba, most már nem szégyenlősködtem. Ujjaimmal lassan puha tincseibe túrtam, és beszálltam az érzéki nyelvcsatába. Valami hihetetlenül jó érzés csókolózni...
Amikor elhajolt tőlem...és azt suttogta, hogy szeret... Semmi sem érdekelt, kipirult arccal fogtam nyakánál szorosabbra és egy hosszabb csókot nyomtam finom ajkaira. Nem tudom mi ütött belém, de hát túl vagyok az első csókomon életem férfijával... Közben tincseimmel a vonattal érkező szellő játszott, majd nagyot nyikorgott, ahogyan lefékezett mellettünk.
- Én is szeretlek, Hongbin... - hajoltam el, és ködös szemekkel néztem szemeibe. Awh...

/Hongbin/
- Vigyázz magadra és légy jófiú. Tudod, mindent, ahogy megbeszéltünk.- simogattam meg kicsit szomorkás arcát.
A vonat megérkezett és vele együtt a végső búcsú is. Na nem örökre persze. Csak egy időre... Ha hazaért, úgyis beszélni fogunk majd. És amúgy is, azért már nagy fiú, tud magára vigyázni, nem lesz baj. És a szülei sem fognak nagyon haragudni...
- Szeretlek és köszönöm a mai napot édes Hyukkie-m.- öleltem szorosan magamhoz.
Percekig csak álltunk, aztán elengedtem, nehogy bajba kerüljünk. Egy gyors puszit nyomtam ajkára és hagytam, hadd foglalja el a vonaton a helyét. Végig a peronon állva, szememmel követtem és mikor megtalálta a kabinját, az ablakhoz sietve integetett nekem.
- Szia!- legyeztem kezem hevesen és apró szívecskéket mutogattam neki.

/Hyuk/
Kicsit szidtam is magamban, amiért nem tudott hamarabb megcsókolni, mert egyszerűen csak olyan jól csókol... Tovább markoltam tincseit, és csak arcát méregettem. Nem volt elég... De muszáj mennem. Amikor magához ölelt, mélyen szippantottam be illatát, hogy megjegyezhessem, és akkor is szinte érezzem, amikor egy magányos reggelemen egyedül ébredek.
- Szeretlek... - mondtam ki kicsit elvékonyított hangon, majd arcát tenyereim közé fogtam. - Szinte már most hiányzol... - biggyesztettem le alsó ajkamat, majd miután kicsit szégyenlősen szája sarkára pusziltam, feltipegtem a vonatra.
Beültem az üres fülkébe, majd vigyorogva az ablakhoz rohantam. Először csak lelkesen integettem, majd hirtelen támadt egy ötletem. Lehúztam az ablakot és kiáltozni kezdtem.
- Oppaaa~ szeretleeek~ - kuncogtam a végébe, majd utána fel is húztam az üveget, elvégre ilyet nem illik, de...imádom zavarba hozni. Akkor olyan aranyos...

/Hongbin/
- Aish Sanghyuk...- sóhajtottam fejemet csóválva. Azért még körbenéztem, hogy hallotta-e vagy látta-e ezt valaki más is. De az állomás üres volt, leszámítva a kalauzt. Fülig elpirulva, szégyenlősen mosolyogva integettem neki és addig kísértem a vonatot, ameddig csak tudtam.
Miután végleg eltávolodott, nagyokat sóhajtva dőltem neki az oszlopnak. Hosszú volt a napunk... de már nagyon rég voltam ennyire boldog.
Lassan ballagtam haza, közben a hó is újra szállingózni kezdett. Ezentúl Sanghyuk-ra fog emlékeztetni. Mosolyogva sétálgattam, kezemben mobilomat szorongatva, hogy még véletlenül se maradjak le hívásáról.

/Hyuk/
Addig tapadtam fel az üvegre, amíg csak láttam Hongbint. Nagyon aranyos volt, habár a peronon csak halvány fény volt, láttam, hogy mennyire elvörösödött...annyira szeretem. Egy elégedett sóhajjal dobtam le magamat az ülésre és becsuktam a szemeimet. Nem tudtam abbahagyni a mosolygást... Istenem... Ez életem legszebb napja... Eleve az egész napomat együtt töltöttem álmaim férfijával, együtt reggeliztünk, sétálgattunk, eljutottam a téli vásárba is... Meg aztán együtt moziztunk és a lakásán összebújva beszélgettünk. És... túl vagyok életem első igazi csókján. Wah, még a gondolatába is beleborzongtam, ahogyan lágyan simogatta ajkaival az enyémeket... Mosolyogva vettem ki a zsebemből a kis órát és csillogó szemekkel bámultam rajta a szép festést. Ez lesz a tökéletes emléke a napnak és mindig eszembe juttathatja Hongbint.
Közelebb csúsztam az ablakhoz, és elvarázsoltan bámultam kifelé. Ismét havazik. Gyönyörű...



(És itt a vége. Vagy mégsem? o.O :-P Figyeljétek a blogot és a facebook csoportot! ;-) )

Touch me, to Hear me! (Hanshik&Yves) YAOI!!! #1

(Bevezetés: Szerepezések/Saját szereplős )

/Yves/
Hajnali ötkor már a kanapén feküdtem. A hifimből bömbölő arab zene szövegét próbáltam megérteni nagy fájdalmaim közepette. Leginkább a szívem fájt, mert nemrég elszakadt a gitáromon egyszerre két húr, és még nem jöttek meg pót kiegészítők, amiket már két hete megrendeltem. Így bármennyire is próbáltam koncentrálni, egyszerűen nem sikerült. Feldúltan kinyomtam a lemezt, és lecsúsztam a lépcső korlátján, hogy hamarabb lent legyek. Egyből a konyha felé vettem az irányt, hogy megigyak egy csésze teát. Mellesleg csak azért mentem le, mert én már kifogytam belőle. Persze, az is most történt... Idegesen harapdáltam a szám szélét és minden egyes pillanatban az óra felé pillantottam, mintha attól gyorsabban telt volna az idő. Egy bárszéken terpeszkedve szürcsölgettem a gyógynövényes teámat, és idegesen doboltam az asztalon. Aztán megszólalt a csengő, és én úgy rohantam az ajtóhoz, mint valami őrült. Szabályosan feltéptem, hogy minél előbb hozzájuthassak az én drágaságaimhoz. Szerencsétlenségem folytatásaként sikerült egy olyan futárt kifognom, aki úgy hiszi, ő egy csiga. Mire eljutottunk odáig, hogy aláírhattam a papírokat, már szakállam nőtt, de kibírtam, mert tudtam, hogy mi lesz a türelmem jutalma. Végül a kis dobozkával a kezemben felfutottam az emeletre, és rendbe tettem az én drágaságom. Párszor próbaként megpendítettem a húrokat, majd rendesen behangoltam a gitárt. És akkor csattanást hallottam az ablak felől. Idegesen felnyüszítettem, de azért megnéztem, mi volt az.

/Hanshik/
Unalmas napjaim egyre unalmasabban peregtek előttem. Fel sem tűnt igazán már az sem, hogy mikor van reggel vagy este, hétfő vagy csütörtök.
Utáltam egyetemre járni de muszáj volt. Így is lógtam elég sokat, persze ez nem tűnt fel senkinek. Csak a barátaim szinte mind rendesen bejártak ezért kicsit cink volt egyedül lógni.
Így napközben én is az egyetemet választottam. Mégis csak kell valami végzettség. Bár nem tudom, hogy suli után mit kezdjek. De ezt még eldönthetem később is, van még 3 évem.
A legtöbb estémet pedig a haverokkal töltöttem vagy pedig edzéssel. Az egyetlen dolog az életben amit sosem unok meg és egyenesen imádok, az a parkour.
Ma is épp egy versenyre indultam, ami kivételesen délelőtt került megtartásra nem pedig délután. A feladat nem volt egyáltalán nehéz, biztos voltam az első helyezésemben. Egész nagy tömeg gyűlt össze, hogy megnézhessék a megmérettetést.
Az elején egész simán vettem az akadályokat, semmi gond nem volt, mindenki nekem tapsolt. Aztán egyszer úgy jött ki a lépés, hogy egy nagyobb ház emeleti ablakában kötöttem ki. A hatalmas ablakon teljesen beláttam, mert a függöny anyaga világos és majdnem teljesen átlátszó volt. Bent egy srác ücsörgött az ágyon gitárral a kezében. Először kissé döbbenten és ijedten pislogott rám. Vigyorogva intettem neki és már álltam, bocsánat ugrottam is, volna tovább de az ablakhoz sietett.

/Yves/
Érdeklődve húztam el a függönyt, hogy jobban megnézzem, mi történt, de ahogy megláttam, hogy egy srác áll az erkélyen, inkább az ajtót nyitottam ki. Kiléptem mellé a hűvös levegőre. Elég bután bámulhattam rá, vagy csak alapból nagyon vicces lehettem, mert egyszerűen nem tudta abbahagyni a vigyorgást. Egy kicsit idegesített, de lenyeltem. Az alsó ajkamban lévő ezüst karikámat kezdtem rágcsálni, ahogy általában szoktam. Hátamat kényelmesen az ablak üvegének döntöttem, és a mellkason előtt összefontam a karjaimat.
- Most azt kéne kérdeznem, hogy miért vagy itt, vagy azt, hogyan kerültél ide? - kérdeztem tőle még viszonylag mély hangon.

/Hanshik/
Vigyorogva figyeltem, ahogy kimászik mellém. Szólni akartam, hogy menjen vissza, mert ez veszélyes de elég magabiztosan állt elém.
- Mindkettőt kérdezheted, bár nem hiszem, hogy válaszolni fogok. Késésben vagyok. Szóval már mehetsz is vissza, mert én megyek tovább a dolgomra.- próbáltam kikerülni.

/Yves/
Dühösen néztem rá. A lehető legdühösebben, amit produkálni tudtam. Már éppen lelépett volna, de megragadtam a karját, és visszarántottam. Lentről kiabálás hallatszott, de nem nagyon érdekelt. Mélyen a szemébe néztem. Bármilyen mérges is voltam, ő végig nyugodt maradt, ami csak még jobban irritált.
- Mi olyan fontos? - kérdeztem meg végül, ahogy elengedtem.

/Hanshik/
- A versenyem. Ez a sok ember miattam jött ide. És most Te elrontod. Szóval kérlek engedj.- léptem el tőle.
Annyira nem bosszantott fel csak nem értettem, hogy mit akar. Jó egyszer igénybe vettem az ablakpárkányát. Ennyi. Felejtsük el és engedjen tovább.
- Mehetek?- vontam fel a szemöldökömet.- Jó bocs a kellemetlenségért de most már menj szépen vissza és engedj utamra.- fogtam meg a vállainál és óvatosan odébb toltam, hogy a következő ház ablakába ugorhassak, onnan pedig egy villanyoszlopon le és majd tovább.

/Yves/
Hápogva néztem utána, amint szinte elrepült mellőlem. Érdeklődve hajoltam ki a korláton, hogy lássam, amint eltűnik a következő sarkon. Még egy pillanatig visszanézett, de hamar elkapta a tekintetét. Egyáltalán nem volt ideges, csak türelmetlen, és ezt nagyon furcsálltam.
Megráztam a fejem csak úgy magamnak, meg azért, hogy eltűnjön a hajam a szememből, és visszamentem a szobámban. Elvágtam magam az ágyon, és nyitva hagytam az ablakot.

/Hanshik/
A verseny végül jól sikerült azt a kis malőrt leszámítva. Amiatt csak második lehettem.
Persze a haverjaim egyből ezzel piszkálódtak de nem igazán vettem magamra. Kérdezősködtek a srác után is, hogy ki volt, mit beszéltünk...
- Mondom, hogy lövésem sincs ki volt. Gondolom a ház tulajdonosa.
- És nem akarod megint meglátogatni?- vigyorgott egyik barátom.- Behajthatnád rajta, amiért miatta lettél második.
- És ugyan mit tehetnék vele?- röhögtem ki.- Engem nem zavar. Lesz majd más verseny, amit megnyerek úgyis.
- Nagyon biztos vagy magadban.
- Mert jó vagyok. A legjobb!- emelt fel a piával teli poharam, hogy koccinthassunk.
A buli után haza mentem. Bár nem hagyott békén barátom ötlete. Ott motoszkált a fejemben, hogy valahogy meg kellene megint látogatnom azt a gyereket. De nem csak azért, hogy esetlegesen behúzzak neki egy jó nagyot, mert miatta nem lettem első, hanem mert kíváncsi voltam rá. Nem tudom miért. Csak volt egy ilyen érzésem.
Így hát ismét az ablakpárkányában kötöttem ki magam sem tudom, hogy miért vagy hogy. Gondoltam, hogy már alszik. Az ágyában feküdt, már amennyire beláttam a sötét szobába. Csak a párkányon ücsörögtem és figyeltem.

/Yves/
A nap további részét a gitárom ápolgatásával és az arab nyelvanyaggal töltöttem. A ház nyomasztóan üres és csendes volt, ami egy kicsit zavart, de nem annyira, hogy ne tudjam megszokni. Főleg, hogy már rengetegszer magamra maradtam. Igyekeztem elfelejteni azt a gyereket, aki csak úgy megjelent az erkélyemen, de nem volt könnyű. Folyton magam előtt láttam azt a nyugodt vigyorát. Hamar elmentem aludni, hátha úgy gyorsabban el tudom felejteni. Elaludnom nagyon könnyen sikerült, de mozgolódást hallottam az ablak felől. Nem nagyon érdekelt, hiszen biztosra vettem, hogy csak egy madár az. Megfordultam, és lerugdostam magamról a takarót, mert szörnyen melegem volt. Jól esőeb megborzongtam a hideg levegőtől, és hálát adtam az egeknek, hogy nyitva hagytam az ablakot.

/Hanshik/
Az ablak ugyan nyitva volt de nem akartam betörni hozzá. Bár... lehet, hogy megérdemelné. Egy kis hezitálás után beléptem. De csak nagyon halkan közlekedve jutottam el az ágyáig. Alvó alakját figyeltem. Szép fehér bőrét, amit néhol egy-egy tetoválás díszített, kócos haját, békés arcát. Késztetést éreztem, hogy megérintsem de mégsem tettem. Ekkor jutott eszembe, hogy ki kellene deríteni a nevét. Jobb nem jutott eszembe, mint a postaláda. Nem akartam az iratai közt kutakodni, nehogy felkeljen. Ezért lementem a bejárathoz. Út közben meg tudtam csodálni a házat, ami cseppet sem volt kicsi. Leérve a bejárathoz, próbáltam kinyitni az ajtót. Semmi akadályba nem ütköztem. Bátor gyerek, hogy nyitott ablaknál és ajtónál alszik... simán kirabolhatnák.
A postaládát nézegettem ami fölé az ajtóra egy kis arany táblára volt karcolva az ott lakók neve. Két férfi név és egy női. Gondoltam, hogy a második lehet a srácé. Mivel rossz a névmemóriám, gyorsan felírtam magamnak, aztán úgy döntöttem hazamegyek. Majd legközelebb is meglátogatom.

/Yves/
Reggel nagyot nyújtózkodva keltem ki az ágyból. Meglehetősen kipihentnek éreztem magam, bár egy kicsit fáztam. Az nyitott ablakon keresztül hideg levegő töltötte meg a szobát. Becsuktam az ablakot és elhúztam a függönyt. Lementem a konyhába, és készítettem magamnak egy erős teát, hogy ne aludjak vissza. Az óra mutatói már nagyon dél felé közeledtek, szóval rendeltem magamnak egy pizzát, nehogy éhen találjak halni. Éppen tettem le a telefont, mikor megszólalt a csengő. A csészével a kezemben elvonszoltam magam az ajtóig, és kinyitottam, de arra nem számítottam, hogy nyugodt mosoly lesz a küszöb túloldalán.

/Hanshik/
Mikor hazaértem, úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba és aludtam. Hosszú és fárasztó napon voltam túl ezért nem csoda, hogy majdnem délig szunyáltam. Reggeli után, ami már majdnem ebédnek számított, elindultam a várost járni. Különösebb célom nem volt. Hétvége lévén egyetemre sem kellett bemennem, ezért csak lézengtem az utcákon. És végül teljesen véletlenül a csávóm házánál kötöttem ki. Fogalmam sem volt, hogy miért, nem is igazán tudtam ezen gondolkozni, mert az ujjaim már a csengőt nyomták. Csak üres fejjel cselekedtem.
- Hello Yves.- mosolyogtam rá, mikor meglepetten nyitott ajtót.- Na már be sem engedsz?- vigyorodtam el.- Pedig ki kell, hogy engesztelj. Miattad csak második lettem...- sóhajtottam.
Fogalmam sem volt, hogy mit akarok engesztelésképp. Csak vele akartam lenni, beszélgetni, megismerni.

/Yves/
Sokáig csak bámultam magam elé. Vagyis inkább rá, de az mellékes. Viszont mikor már több perce csak vigyorgott, már elegem lett, és beengedtem. Fogalmam sem volt, hogy mit tenne, ha gorombán elküldeném. Sarkig kitártam előtte az ajtót, és arrébb álltam, hogy be is tudjon jönni.
- Először is - kezdtem bele, ahogy belépett és én becsuktam az ajtót -, honnan tudod a nevem? Másodszor, majd kapsz egy teát.

/Hanshik/
- Az nem lényeg.- vontam meg a vállam, miközben beléptem a házba.- Csak egy teát? Komolyan egy teával akarod lerendezni, hogy miattad csak második lettem?- fordultam hozzá felvont szemöldökkel, mire kicsit felháborodva nézett vissza.
- Jó oké. Kezdetnek megteszi. Merre van a konyha? Erre?- mutattam a helyes irányba és válaszát meg sem várva indultam meg.
- Jó nagy és szép a kéród... egyedül laksz itt?- ültem le.

/Yves/
- Tájékoztatlak, hogy nagyon finom teát készítek. Nem iszol ilyet sehol máshol, azt garantálom.
Becsuktam az ajtót, és nekiálltam a teának.
- Ez apám háza. Én egyel feljebb vagyok az emeleten. Ő most éppen nincs itt, mint látod - színpadiasan körbemutattam, majd letettem elé az elkészült italt. - Nem tudom, hogyan iszod, szóval szolgáld ki magad.
Én is leültem vele szemben, és egy kis tejet öntöttem a saját csészémbe.

/Hanshik/
- Ah hülyék vagytok, hogy tejjel isszátok.- csóváltam a fejem és inkább egy kevés cukrot tettem bele.
- Hm... ez nagyon finom.- bólogattam, mikor megkóstoltam.- Éppen ezért két hónapig minden nap egy teával törleszted.- jelentettem ki mosolyogva és tovább kortyolgattam.

/Yves/
- Nem vagyok hülye, csak észreveszem azt, amit más nem - ellenkeztem hevesen, és megint a szám szélét kezdtem rágcsálni.
- Ha két hónapig folyton beállítasz, nem ígérem, hogy itt fogod inni a teát. Ha apám is itthon van, nem jöhetek le. Szóval meg kell majd elégedned a szobámmal. És nem is fogok minden reggel ráérni, mert tanulnom kell, meg minden - hadarom le egy levegőre, majd tovább rágcsálom a számat, és lötyögetem a teámat.

/Hanshik/
Nem ellenkeztem vele. De attól még szerintem hülyeség tejjel inni a teát.
Nem jöhet le? Mi az, talán be van zárva? Ez baromság.
- Oh nekem nem okoz gondot a szobádba bejutni.- kuncogtam.- Nem csak az ajtón lehet bemenni.- kacsintottam rá.- Mit tanulsz, kisfiú?

/Yves/
- Attól még nem fogom zárni az ablakot - motyogtam a csészém mögött. - És nem vagyok kisfiú. Egyetemre járok... vagyis nem járok, mert levelező, de a lényeg ugyanaz. Nem vagyok kisfiú!
Olyan mérgesen néztem rá, amennyire csak tudtam, de nem tűnt úgy, mint aki nagyon megrettent, így egy idő után abbahagytam.
- És téged hogy hívnak, ha te már tudod a nevem?

/Hanshik/
- Oh bocsánat, Őfelsége.- hajoltam meg előtte viccelődve elnézést kérve, amiért le kisfiúztam.
- Mint láthatod félvér vagyok.- mutattam végig magamon.- Woo Hanshik a nevem, de az itteniek csak Peternek hívnak. És én is egyetemista vagyok. Csak nekem be kell járnom...- sóhajtottam.

/Yves/
- Oh, te szegény - biggyesztettem le az ajkam, de végül elnevettem magam, mert valami elképesztő képet vágott.
- Az én helyzetem semmivel sem jobb, elhiheted. Nehéz itthon tanulni, egyedül. Senkitől sem kérhetek segítséget, tudod.
Felkeltem a székről, és a lépcső felé vettem az irányt.
- Nyugodtan felmehetünk, ha akarod. Rendeltem kaját szóval nemsokára enni is lesz mit. Viszont ha kérhetem, ne gyere be a birodalmamba cipőben - dobtam felé még egy utolsó kis félmosolyt, majd felszaladtam a lépcsőn.

/Hanshik/
- Az biztos rossz...- gondolkodtam el és követtem.
- Értettem.- vigyorodtam el és a szobájának az ajtajában levettem a cipőmet.
- Amúgy... kedves vagy nagyon.- jegyeztem meg belépve a birodalmába.- Egy tiszta idegennel leállsz, behívod, még kaját is akarsz adni...

/Yves/
- Úgy gondolom, hogy szándékainktól és életstílusunktól eltérően egyenlőek vagyunk. Ha meg nagyon be akartál volna jönni, megtaláltad volna a módját. Inkább beengedtelek, hogy megelőzzem az esetleges zavarba ejtő szituációkat, ha nem gond - ledobtam magam az egyik babzsák fotelembe, és kiterültem rajta. - Nyugodtan helyezd magad kényelembe - intettem felé, majd hátravetettem a fejemet.

/Hanshik/
Oh ha tudná, hogy jártam már nála...
Amúgy egész értelmes srác és nem hülye egyáltalán.
- Köszönöm.- ültem le.- Kedves vagy nagyon. De ne aggódj nem akartam az életedre törni és kellemetlenséget okozni egyáltalán. Csak... a verseny a mindenem.- hajtottam le a fejem.

/Yves/
- Akkor bocsánat, hogy miattam nem sikerült nyerned - emeltem fel a fejem, majd a kényelem miatt teljesen felültem és elhelyezkedtem vele szemben.
- Még nem nagyon hallottam, hogy kedves lennék, de azért kedves tőled. Igyekszem - öltöttem ki a nyelvem egy pillanatra. Láttam az arcán, hogy meglepődött, de ezt elkönyveltem a nyelvemen levő kis fémdarabnak, amit amúgy szörnyen imádok.
- Tudod, meg tudlak érteni. Nekem a nyelvtanulás a mindenem, talán. Bár abból nincsenek versenyek...

/Hanshik/
- Semmi.- legyintettem.- Túl fogom élni. Aszzem.- kuncogtam.
Különös ez a srác. Első ránézésre lázadónak tűnhet, viszont a gondolkodása meglehetősen érett, a viselkedése pedig kedves.
- Oh dehogynem. Biztos vannak ilyen nyelvészeti versenyek. Vagy ha már a suliba nem is jársz be, neten is nézhetnél ilyeneket.- biztattam.

/Yves/
- Ha mennék versenyre, azzal kiemelném magam a többiek közül. Én nem szeretnék jobb lenni, vagy más. Csak önmagam. Érted? - végigsimítottam a karomon, miközben végig a szemébe néztem. Furcsa egy szerzet, az egyszer biztos, de sok ideje ő az egyetlen, akivel beszélni tudtam.
- Én hívhatlak Hanshik-nak?

/Hanshik/
- Értem. De... így is lehetsz önmagad. Megmutathatod, hogy milyen vagy.- mosolyodtam el halványan.
- Csak otthon hívnak így a barátaim és a családom. De...- hezitáltam, hogy megengedjem neki vagy sem. De olyan szép szemekkel nézett rám, teljesen rabul ejtett.- hívj így ha jobban esik.

/Yves/
- Igazán megtisztelsz, Hanshik - vigyorogtam rá őszintén. Még sokáig csak mosolyogtunk egymásra, mikor megszólalt a csengő. Zavartan felálltam, és elnézést kérve rohantam átvenni a pizzát. A konyhából magamhoz vettem két tányért, és megindultam vissza a szobámba.
- Megjött a pizza, egyél amennyit csak akarsz.
Leraktam kettőnk közé a dobozt, és egy tányért is elé csúsztattam. Felnyitottam a doboz tetejét, és egyből kivettem egy szeletet, mire ő is hajlandó volt nekiállni enni.

/Hanshik/
- Köszönöm.- vettem magamhoz egy szelet pizzat és falatozni kezdtem.
- És a nyelveken kívül van hobbid? Ilyenkor hétvégén mit szoktál még csinálni? Barátaid?- kezdtem vele csevegni.

/Yves/
- Zenélni szoktam még, de ennél nincsen több hobbim. Olvasni is szeretek, de az nálam a nyelvtanulás része. Van egy gitárom - mutattam a sarokban lévő édesem felé. - Barátaim nem igazán vannak. Persze már próbáltak barátkozni velem, de csak a pénz miatt. Szerintem meg tudod érteni - hadartam le, majd újra rávetettem magam a pizzára. - És te össze-vissza ugrálsz anélkül, hogy kitörnéd a nyakad - tettem még hozzá kuncogva.

/Hanshik/
- Hm... értem. Elhiszem, hogy az olyan barátokra nincs szükséged.- bólogattam.- Majd... játszol nekem a gitárodon?- kértem a tőlem telhető legszebb hangnemben.
- Ugrálok igen, már lassan 10 éve. De nem így kezdtem. Eleinte deszkás voltam. Aztán az egyik haverom mutatta a parkourt. Ne tudd meg, hányszor kerültem kórházba...- nevettem.- A szüleim ezért sem szeretik, hogy csinálom. De jól megedzettem magam, most már sokkal ritkábbak a balesetek.

/Yves/
Mivel tele volt a szám kajával, csak bólintottam egyet a kérdésére, majd rendesen válaszoltam is neki.
- Persze, majd játszom, ha nagyon szeretnéd. Bár már jó ideje nem játszottam senkinek - vakartam meg az állam.
- Nekem csak egy sérülésem van, bár az sem valami nagy cucc. Csak heg, de nagyon szeretem. Megnézed? - kérdeztem érdeklődve, majd mikor bólintott, letettem a tányért, és felhúztam a pólómat, hogy megmutassam a sebemet. - Pár haver csinálta nekem. Olyan, mint egy tetkó, csak nem festékkel készült, hanem a bőrömet hántották fel. Én kértem, hogy pikkelyes legyen. Emlékszem, hogy piszkosul vérzett - mutogattam bőszen, majd elengedtem a pólómat. Hangosan felnevettem az arckifejezésén.

/Hanshik/
Na jó... lehet, hogy nem százas ez a srác...
- Öhm... ez... durva.- feleltem lefagyva. Még rágni és nyelni is elfelejtettem. Nem jutottam szóhoz.

/Yves/
- Szerintem nagyon jól néz ki. Állítólag három ember kellett, hogy elfogjon, és ordítottam a fájdalomtól, de nem emlékszem rá. Egy idő után elájultam, és akkor már könnyebben megcsinálták - vigyorogtam teli pofával. Leesett állát látva előre nyúltam és gyengéden becsuktam a száját, miközben tovább vigyorogtam.

/Hanshik/
Ez... kész. Kicsit nagyon is beteg...
- És... miért csináltad? Ez... már bocsi de nem normális...- csúszott ki véletlenül.
Komolyan ledöbbentem rajta. Talán mazochista lenne és szereti a fájdalmat? Vagy valaki rábeszélte? Nem értettem, miért tett magával ilyet.

/Yves/
- Elvesztettem egy fogadást, de a végeredmény nem lett olyan rossz. Bár az a vereség még mindig rosszul esik az egómnak - elvettem a kezem az arcáról, és az ölembe ejtettem.
- Talán nagyon durván hangzik, de fiatal voltam, és az egyetlen dolog, ami érdekelt, az az volt, hogy megfeleljek apámnak. Aztán egy idő után felhagytam ezzel a marhasággal - felhorkantam, majd óvatosan felé pillantottam.

/Hanshik/
- Aigooo... ilyen egy fogadást...- csóváltam a fejem.- Megértelek. Én is hasonló helyzetben voltam. Csak aztán rájöttem, hogy magamon kívül másnak nem érdemes és nem is kell megfelelni.

/Yves/
- Pontosan - bólogattam folyamatosan. - Azóta inkább olyan embert keresek, aki elfogad engem. Bár elég nehéz úgy, hogy alig járok el.
Arrébb raktam a tányérom, és elnyúltam a zsákon, miközben a pocimat simogattam.
- Szerintem most egy ideig nem is fogok megmozdulni. Tele vagyok - nyögtem fel elégedetten, ahogy lehunytam a szemem.

/Hanshik/
- Akkor gyere velem. Lógj velem és a haverjaimmal.- mosolyogtam felé.- Vagy... itthon nem engednék? Be vagy ide zárva?- próbáltam finoman rákérdezni, már ha lehet így ezt a témát felhozni.
2 szelet pizzatól jól is lakott... az igen. Én nem voltam tele de befejeztem az evést.

/Yves/
- Nem engednek el. Vagyis inkább apám, hogy pontos legyek. Szerinte teljesen haszontalan az olyan dolog, mint a barátság, vagy a szabadidő, és még sorolhatnám. Régen sok helyre eljártam, csak azért, hogy idegesítsem őt, de nem nagyon használt. Már nem próbálkozom, nincs értelme - sóhajtottam fel fájdalmasan. - Az persze más, ha lenne kivel ellógni - eresztettem meg felé egy félmosolyt.
Láttam, hogy ő is félretette a tányérját, de nem néz ki úgy, mint aki jól lakott.
- Nyugodtan egyél még, ha szeretnél.

/Hanshik/
- De hát már felnőtt vagy! Nem tilthatja meg, hogy elmenj. És azt sem mondhatja meg, hogy kikkel mit csinálhatsz és mit nem.- ez kissé felháborító... ennyire lekorlátozni valakit. De ráadásul a saját apja ilyen vele. Ez féreg dolog.
- Gyere velem. Kilógunk majd együtt. Mit szólsz? Lenne kedved?- mosolyogtam rá.
- Elég volt köszönöm.- hajoltam meg előtte egy kicsit. Otthoni szokás.

/Yves/
- Akár most is mehetünk, ha gondolod, csak akkor átöltözöm - derültem fel egy pillanat alatt. Egyből fel is ugrottam, és sarkig tártam a szekrényemet. Ha olyan igazi ugri-bugris, akkor valami lazább ruha kéne, de mindig is a szűkebb ruháimban néztem ki igazán jól. Szóval hatalmas dilemmában álltam a szekrény előtt, és elmerengve bambultam belé.

/Hanshik/
- Remek!- mosolyodtam el szélesen.
Láttam, hogy teljes döntésképtelenségben szenved, hogy mégis mit vegyen fel, ezért mögé léptem és én is kutatni kezdtem a ruhái közt.
- Vedd fel ezt a farmert.- mutattam egy kissé koptatott, sötét, szűk szabású nadrágra.- Meg ezt.- vettem ki egy szürke, három negyedes ujjhosszúságú felsőt, ami kicsit lazábbnak hatott.
Vigyorogva bólintott és kezemből kikapva kezdett öltözködni. Visszamentem a helyemre, nem nagyon akartam leskelődni, nem tudom mennyire szégyenlős. Viszont miután átöltözött, kissé csodálkozva néztem. Olyan... olyan... szép volt. Ahogy a kissé bő felső alól kikandikáltak kulcscsontjai, nyaka fehér bőre... huh... én... nyelnem kellett volna. És mikor megfordult... bár ne tette volna. Az a feszes popsi... Lányokat megszégyenítően tökéletes. De várjunk csak... én miért gondolkozom egy másik pasiról így? Ez furcsa és ijesztő...
- Hm... jó! Jól áll. Akkor mehetünk?- álltam fel.

/Yves/
Miután a kezembe nyomott pár ruhadarabot, egyszerűen elkezdtem öltözni. Sosem voltam szégyellős, és Hanshik is fiú, így nem láttam értelmét bármerre is elvonulni csak azért, hogy átöltözzek. Sosem érdekelt igazán, hogy mi is van rajtam, de ha szerinte jók ezek a ruhák, hiszek neki.
Bele se pillantottam a tükörbe, pár a hajam biztosan kócos volt. Ahogy Hanshik kijelentette, hogy jól áll a szerelésem, éreztem, hogy elpirulok egy kicsit. Már nem is emlékeztem, mikor bókoltak nekem utoljára. Elfordultam, hogy ne lássa, hogy zavarban vagyok, és lehajoltam az éjjeliszekrényen lévő telefonomért.
- Most mehetünk - fordultam felé mosolyogva. - Ablakon kívánsz kimenni, vagy jó lesz az ajtó is? - kezdtem el viccelődni. Nagyon jó kedvem volt, hiszen már idejét sem tudtam, mikor voltam kint utoljára, ráadásul Hanshik is itt volt velem, mint egy jó barát. És teljes szívemből reméltem, hogy valóban lehetünk igazi barátok.

/Hanshik/
- Hát, amíg nem kell a szüleidtől tartani, addig jó az ajtó.- vigyorogtam.- De majd egyszer az ablakon is szöktetlek ha úgy alakul és szeretnéd.- fogtam meg a kezét és elkezdtem húzni kifelé. Felvettem a cipőmet és a bejáratig meg sem álltam vele.
- Hova szeretnél menni? A barátaimhoz, vagy inkább csak kettesben járjuk a várost?

/Yves/
- Majd le is dobom a hajam, hogy fel tudj mászni az ablakig - nevettem fel megint. Nem is emlékszem már, mikor voltam utoljára ilyen jókedvű. A bejáratnál felkaptam a cipőmet, majd ahogy kiléptünk az ajtón a keze után kaptam, mert nagyon előre szaladt. - Először csak járkáljunk egy kicsit, ha nem baj neked, hogy nem rohansz meg ugrálsz - kacsintottam rá, majd rendesen bezártam az ajtót. - A barátaid még ráérnek.

/Hanshik/
- Persze, hogy ráérnek.- kacsintottam rá.- Nagyon régóta be vagy zárva?- kérdeztem finoman.- Mert... akkor elmehetnék felfedezni a várost.
A fejemben megfordult az összes lehetséges hely, ahova mehetnénk. Persze nem csak bulihelyek első sorban. Hanem inkább a kedvenc parkom, egy jó kis kávézó, mozi, vidámpark- ha érdekli, egy kellemes étterem, amiket szívesen megmutatnék neki.

/Yves/
- Ha tippelnem kéne, talán két éve nem jártam el semerre, de az is lehet, hogy több volt. Mindenesetre, most rád vagyok bízva. Vezess, nagyuram - hajoltam meg előtte színpadiasan. Ahogy felegyenesedtem, a hajamba a túrtam, hogy ne lógjon a szemembe. Kikerültem, majd előtte álltam meg, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Ha gondolod, este bulizni is elmehetünk. De csak akkor, ha megígéred, hogy nem hagysz ott az első rád akaszkodó csaj miatt, hogy aztán egyedül kelljen hazáig vergődnöm.

/Hanshik/
- Bolond.- löktem finoman oldalba.
- Rendben, akkor... mondjuk elviszlek egy aranyos kis kávézóba, én imádom. Utána a kedvenc parkomba. Aztán... mondjuk... hm... még nem tudom. Már délután van. Meglátjuk hogyan férünk az időbe.- mosolyogtam rá.
Valamiért annyira erős és fura késztetést éreztem, hogy megsimogassam az arcát. Olyan kis mosolygós és szép puha a bőre. Az ujjaim bizseregtek a vágytól, hogy megérinthessék. De hogy néz az ki, hogy egy másik fiú arcát cirógatom?
- Mehetünk felőlem bulizni is. Okés. Nem nagyon szeretem amúgy sem ha rám akaszkodnak. Ha nekem kell valaki azt én majd megszerzem. De azért Te se lépj le szó nélkül valami jól kitömött bigével.- nevettem el magam, közben lassan elindultunk.

/Yves/
Mosolyogva hallgattam, hogy mit tervez. Kedves volt tőle, hogy rám szánta a délutánját. Biztos voltam benne, hogy jobb dolga is akadna, mint engem kísérgetni, ezért nagyra becsültem, hogy azt mondta, nem hagy magamra.
- Nem nagyon érdekelnek a kitömött bigék - jelentettem ki határozottan, direkt az ő szavait használva. Nem igazán vártam meg, hogy hogyan reagál, inkább elfordultam tőle. - Akkor mutatnád az utat? Nem nagyon tudom, hogy merre kell menni - néztem rá vissza, miközben tovább mosolyogtam.

/Hanshik/
Nem érdeklik? Talán...? Ah neki biztos inkább a normális csajok jönnek be. Hát az igazat megvallva én is az olyanokat bírom jobban. Ezek csak ilyen egy éjszakára jók semmi másra...
- Persze, gyere.- fogtam meg finoman a kezét és megindultunk a kávézó felé.- Ugye nem zavar?- emeltem meg picit a kezünket.
Igazából nem nagyon szoktam kézen fogva sétálni senkivel, főleg nem egy sráccal. De... a francba is. Egész nap, mióta vele vagyok, olyan erős késztetéseim vannak arra, hogy érinthessem. Nem tudom, mi ütött belém. De inkább próbálom elnyomni magamban az érzést.

/Yves/
- Engem nem - mondtam, majd szavaimat nyomatékosítva összekulcsoltam az ujjainkat. Úgy voltam vele, hogy ha őt zavarja, majd szól érte. Csendesen sétáltunk egymás mellett. Én érdeklődve nézegettem a várost, ő pedig látszólag elmerült a gondolataiban. Nagyon szép helyek mellett mentünk el, és egyszerűen nem tudtam arra gondolni, hogy esetleg csak véletlen az egész. Biztosan direkt csinálta, de hálás voltam neki. Körülbelül minden második utcában megálltam bámulni valamit, de nem szólt érte, aminek örültem. Többször is rámosolyogtam, és bátran kérdezgettem, mert tudtam, hogy nem fog beszólni érte.

/Hanshik/
Úgy éreztem magam, mint egy idegenvezető. De nem bántam. A kávézóba akár 10 perc alatt is odaérhettünk volna de én direkt úgy vezettem, hogy minél több szépet láthasson.
Az utcán páran furcsán néztek minket, hogy én egy húzott szemű, mutatom a várost egy teljesen angol srácnak, ráadásul kézen fogva. De nem érdekelt, semmi közük hozzá.
- Nah itt is vagyunk.- mosolyodtam el a kávézó előtt.- Gyere üljünk ide ki.- húztam egy puha fotel felé.
- Eddig hogy tetszik a város?- adtam a kezébe az itallapot és én is nézegetni kezdtem.

/Yves/
A kávézó valóban aranyos volt. Kint ültünk le, de szerencsére volt felettünk ernyő, mert az évszakhoz híven nagy cseppekben kezdett el esni az eső. Kezemben az itallappal átszökkentem mellé, mivel képes volt velem szemben leülni.
- Nagyon szép, tényleg köszi, hogy ennyi mindent megmutattál. Nagyon furcsa, hogy egész eddig itt éltem, de még semmit nem láttam ebből a helyből - néztem rá. Szinte fel sem nézett a kis könyvből, de ahogy találkozott a pillantásunk, lágyan rámosolyogtam.
- Nem kóstolod meg, milyen a tea tejjel?

/Hanshik/
- Nincs mit köszönnöd, szívesen teszem.- mosolyogtam a kis könyvecskét vizsgálva.
- Kipróbáljam?- néztem rá bizonytalanul.- De ha nem finom, még plusz egy hónapig kell innom a Te teádat.- üzleteltem vele kuncogva.

/Yves/
- Oh, én szegény - nevettem fel hangosan, mire pár asztaltól felénk néztek. - Nagyon finom, csak egy kicsit száraz. És ne tegyél mellé cukrot, mert akkor elég rossz íze lesz. Én szoktam mellé citromot, de nem tudom, hogy szereted-e a savas ízeket - daráltam le neki hatalmas szakértelemmel.

/Hanshik/
- Jó. Legyen. Kipróbálom.- döntöttem el határozottan.- Első körben citrom nélkül. De... tényleg nem kell bele cukor sem?- estem kétségbe, mire egyértelműen bólintott.
- Hát... legyen. Te mit kérsz? A vendégem vagy.- kacsintottam rá.

/Yves/
Teát - mosolyogtam rá. - Tejjel és citrommal - kezdtem el rágcsálni a számat. Még akkor szoktam rá, mikor belelőtték a karikát, és nem tudom abbahagyni.
- Köszönöm a meghívást is - hajoltam meg felé kicsit, ahogy ő tette alig pár órája.

/Hanshik/
- Rendben.- vigyorodtam el.
Istenem de aranyos gesztussal köszönte meg. Ez nagyon kedves és figyelmes volt tőle.
Becsuktuk az itallapot és vártuk, hogy a pincér felvegye a rendelést.
Közben én az esőt figyeltem.
- Nem fázol? Bemehetünk ám.- mosolyogtam kedvesen Yves-re.

/Yves/
Óvatosan a vállára döntöttem a fejem. Reméltem, hogy nem fogja zavarni.
- Egyáltalán nem fázom, és szeretem az esőt. Jó itt kint - néztem fel rá mosolyogva. A legtöbben bementek az eső és a hideg miatt, így rajtunk kívül alig pár asztalnál maradtak.
- Viszont ha te fázol, nyugodtan szólj, és bemehetünk - tettem a kezem a karjára, amit nem fedett semmi, mivel csak egy póló volt rajta, de nem volt vészesen hideg a bőre.

/Hanshik/
- Én sem fázom. És az esőt is szeretem.- mosolyogtam rá.
Csendben, szinte összebújva figyeltük ahogy a város megázik, a cseppek koppannak az aszfalton, a házak tetején, autókon és az emberek szinte menekülnek az eső elő, eresz alá, épületekbe vagy csak szimplán az esernyő oltalmába. Nem is tudják mennyire jó és éltető egy ilyen zápor.
- Ugye... apukád nem bánt? Mármint... tudom, hogy nincs sok közöm hozzá, de szeretném tudni, hogy biztonságban vagy otthon, ha már bezártak...- simogattam meg karomon pihenő kézfejét. Utat engedtem kíváncsiságomnak és feltettem a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatott. Alig fél napja ismerem... de mégis... mégis érdekel.

/Yves/
- Nem hiszem, hogy erről szeretnék beszélni - motyogtam magam elé. Kicsit elkomorultam a kérdésre, ami a hangomon és a viselkedésemen is nyomot hagyott, de ösztönös reakció volt. Még nem ismertem annyi ideje, hogy ilyen dolgokat osszak meg vele, bármennyire is szimpatikus és kedves. Enyhén elfordultam tőle, de nem húzódtam el tőle teljesen.
- Persze ez nem a te hibád - tettem hozzá gyorsan. - Majd ha kész leszek rá, mesélek a múltamról többet is. Viszont ha már az is sokkolt, amit eddig hallottál, nem szeretném, ha spontán elájulnál a sok infótól - próbáltam oldani a feszültséget egy kis humorral.

/Hanshik/
- Persze, megértelek. Semmi baj.- mosolyogtam rá.
Sejtésem beigazolódott válaszával. Persze pontosan nem tudhattam, mit tesz vagy tett vele az apja... de ez akkor is undorító dolog. A saját fiát bezárni és akár fizikailag akár lelkileg bántani... féreg ember csinál ilyet.
Meg szerettem volna kérdezni, hogy az anyukája miért hagyja ezt, de válasza egyértelmű üzenet volt felém, hogy hanyagoljuk ezt a témát.
A pincér közben meghozta a rendelt teáinkat én pedig kíváncsian szuggeráltam a csészét.
- Na... akkor... most ugrik a majom a vízbe.- vettem a kezembe és egy nagyot szusszanva kóstoltam bele.
- Huh... hát.- fintorogtam, amin Yves jót nevetett.- Míg elfogy, eldöntöm, hogy ízlik-e vagy sem... minden esetre furcsa.

/Yves/
Jóízűen felnevettem a reakcióján, és ezzel egyből olyan jó és nyugodt lett a hangulat, mint a kérdés előtt.
- Őszintén mond meg, ha ízlik. Nem hazudhatsz csak azért, hogy plusz egy hónapig jöhess a teádért - löktem meg gyengéden, nehogy magára öntse a csészéje tartalmát. Én is nekiálltam szürcsölni a saját italomat, miután egy kis citromlevet öntöttem bele. Jól hallhatóan hümmögtem, hogy ezzel is idegesítsem. Minden alkalommal, mikor a számhoz emeltem a bögrét, a fém és a porcelán ütközése halk hangot adott, és csak ez törte meg néha a mormogását, amit a hümmögésem váltott ki belőle. Szórakoztató volt bosszantani

/Hanshik/
A kis gonosz, rájött a tervemre... pedig annyira szívesen járnék hozzá három kerek hónapig.
- Oké.- morogtam, miután elkezdett bosszantani az élvezetteljes hümmögésével.
- Azzal a válasszal mit kezdesz, hogy nem olyan rossz de nem lesz a kedvencem?- kérdeztem rá.- Mert jelen pillanatban így állok vele.

/Yves/
- Nekem megteszi - vontam meg a vállam. - Viszont akkor már tegyél bele egy kis citromlevet - pislogtam rá a vélhetően legcukibb módon. Vagyis inkább nagyon igyekeztem aranyosnak tűnni, hogy ő ne tudjon nemet mondani. Még közelebb is araszoltam hozzá, de nagyon nem akart rám nézni. Elfordította a fejét, hogy még véletlenül se találkozzon a tekintetünk. Ekkor más módszerhez folyamodva gyengéden megböködtem az oldalát.
- Kérlek - nyávogtam lányos hangon, miközben megrebegtettem a szempilláimat.

/Hanshik/
- Aigooo...- sóhajtottam fel és elé toltam a csészémet, hogy tegyen bele citromot is.
Bár nem mutattam, tetszett az aranyoskodása. Nagyon is.
Miután elfogyasztottuk a teánkat, az eső is elállt, így elballaghattunk a parkba.
- Annyira nem volt rossz az a tea. Azt mondom, ízlett. De nem sűrűn fogom tőled így kérni. Maradok a megszokottnál.- mosolyogtam rá séta közben.

/Yves/
- Örülök, hogy sikerült téged rábeszélnem - mondtam, miközben a parkban nézegettem. Eső után szinte csak mi mászkáltunk arra, de egyáltalán nem bántam. Nézegettem a fák leveleit, amiken még megcsillant néhány vízcsepp, és mélyen beszippantottam a levegő esőillatát. Karjaimat tartózkodóan összefontam a mellkasom előtt. Igaz, hogy a kávézóba kézen fogva mentünk, de láttam, hogy megbámulnak az emberek. És nem mertem kezdeményezni, pedig hiányzott a meleg szorítása. Végül egy kis habozás után összeértettem a kisujjainkat, és félénken felé néztem.

/Hanshik/
Elmosolyodtam aranyos kis gesztusán, és szó nélkül fogtam meg kezét.
Szeretem a természetet, ott mindig önmagam lehetek, megnyugtatnak a friss illatok, kedves hangok. Kicsit távol a zajos várostól. Itt össze tudom szedni magam, erőt tudok meríteni és aztán sokkal vidámabban távozok. Ez történt most is. Bár most Yves közelsége is jól esett. Pedig furcsa... nem nézné ki az ember de nem szívesen barátkozom, nehezen is megy. De vele valahogy más.
- Szép itt.- szorítottam meg a kezét finoman.- Merre lenne kedved elmenni?- cirógattam meg a kézfejét.
Atya ég! Úgy viselkedem vele, mint egy lánnyal... le kell állnom. Nem akarom, hogy félreértsen.

/Yves/
Halkan felsóhajtottam, mikor megfogta a kezem. Megnyugodtam, hogy először nem csak véletlenül maradt összekulcsolva a kezünk. Sosem voltam jó az emberi kapcsolatok terén, de Hanshik más. Mellette minden sokkal egyszerűbb, mint amilyennek hittem.
- Szerintem vezess haza, mert gőzöm sincs, merre kell menni - nevettem ki saját magam. Ő csak elmosolyodott, de hirtelen irányt váltott. - Átöltözöm és rendbe szedem magam, aztán menjünk el bulizni.

/Hanshik/
- Kérésed számomra parancs.- nevettem el magam és abba az irányba indultam el, amerre a leghamarabb hazajutunk hozzá.
Nem telt bele több, mint 15 percbe és már a házuk utcájába fordultunk be.
- Szerintem én is hazaugrok.- jegyeztem meg menet közben.- Gyere Te is. Egyedül vagyok most. Hamar elkészülök ám

/Yves/
- Menjek át hozzád? - kérdeztem meglepetten. Legutóbb talán oviban kaptam meghívást, de oda sem mehettem el, aztán a kollégium már nem volt ugyanaz. Hosszú idő óta ez volt az első invitálás, és nem tudtam, hogy elfogadjam-e. Viszont ha nem maradok mellette, félő, hogy magamra hagy. De az is lehet, hogy tudja, hogy nemet akarok mondani, és már magában örül, hogy ilyen könnyen lerázott. Idegesen felszisszentem, majd megráztam  fejem.
- Nem szeretnék alkalmatlankodni.

/Hanshik/
- Igen.- bólintottam kérdésére.- Dehogy alkalmatlankodsz. Mondtam, hogy a szüleim nincsenek itt. Senkit nem zavarnál. Különben is akkor nem kérdeztem volna meg.- mosolyogtam  rá.- De ha kellemetlenül érzed magad emiatt, nem erőltetem. Én szívesen látlak, nem akarok neked rosszat.- magyaráztam meg a helyzetet.

/Yves/
- Akkor inkább nem mennék, ha nem gond - bólintottam majd elindultam a bejárat felé. - Vigyázz magadra, és ne ugrálj, mert megcsúszhatsz! - mondtam még neki, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Hangosan kifújtam a levegőt, majd felrohantam az emeletbe, és egyből eltűntem a fürdő ajtaja mögött. Legszívesebben belevertem volna a fejem a csempébe, de annak nem lett volna jó vége, így nem tettem meg.

/Hanshik/
Nagyot néztem utána. Elég jól lelécelt. Talán túl nyomulós voltam? Biztos...
De megértem. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, hogy eljön hozzám, aztán rosszul érzi magát. Pedig aztán mi sem lakunk valami szakadt környéken...
És még azt sem mondta, mikorra jöjjek érte...
Nagyot sóhajtva indultam haza. Megérkezve ledobáltam a ruháimat és egyenesen a zuhany alá sétáltam be. Nem időztem sokat. Lezuhanyoztam, hajat mostam, megborotválkoztam és már mentem is a szobámba valami buliba illő ruhát kutatni. A választásom végül egy világos, koptatott csőfarmerra és egy egyszerű fekete felsőre esett. Vettem fel egy kardigánt is, mert este már hűvös a levegő. Dobtam magamra valami kis illatot is, beállítottam a hajamat aztán indultam is vissza Yves-ékhez. Az ajtón próbálkoztam először, becsengettem és türelmesen vártam, hogy nyitódjon előttem.