Jooheon szemszöge:
Hiába látszott rendeződni a dolog a bandában mindenki között, még hetekkel később is a stressz és kapkodás árnyékolta be napjainkat. Ennek példájául éppen most is hallani lehetett, ahogy Kihyunnie hyung egyik pillanatban még Hyungwont keltegeti, a másikban pedig Wonho hyungot és Kukungiet teremti le, amiért játék helyett nem pakoltak el a nappaliban.
Csendesen majszoltam a diétás reggelimet a konyhában Minhyuk hyung társaságában.
- Kezdődik - motyogta a bajsza alatt a tányérjába bújva Minhyuk, arra utalva, hogy ezúttal mi vagyunk Omma nyaggatásának a célpontjai.
- Hey srácok! Miért nem segítetek nekem egy kicsit?! Nézzétek ezt a halom mosatlant - mérte végig hatalmas szemekkel a mosogatóba beborogatott szennyes edények sokaságát, majd frusztráltan mordulva túrt hajába.
- Nem az enyém - felelte röviden, rizzsel teli szájjal Minhyuk hyung.
- Nem is az enyém, omma - követtem példáját, hátha ezzel megússzuk a piszkos munkát.
Azt tudtam, hogy Minhyuk és Hyungwon hyungok kerülik a leginkább a házimunka minden formáját. Viszont én eddig mindig rendesen megcsináltam a dolgom. Jó, egyszer-kétszer kellett csak szólni érte. Viszont néha én is kihagyhatok. Nem?
- Tiétek, nem a tiétek, együtt használjuk ezeket, nem?! Ezek mind csak az enyémek? Én vagyok az egyetlen, aki ebben a lakásban él? - láttam, hogy kezdi elveszteni a türelmét Kihyun hyung és a fáradtság is úrrá lesz rajta már korán reggel.
Éppen ezért én már álltam is volna fel, hogy a mosogatóhoz lépve kezdjek bele a takarításba, de Minhyukkie hyung hangja megállított.
- D-de minek mossam el, ha nem is én ettem belőlük? - siránkozott.
Időm sem lett volna már megállítani a kitörő vulkánt.
- Lee Minhyuk! Nem mondom el még egyszer, hogy állj neki most azonnal a mosogatásnak! - emelte fel hangját Kihyun hyung.
- Jól van már, omma. Nem kell azért kiabálni... - nyelt egy nagyot az idősebb és sóhajtva beállt mellém a mosogatóhoz.
- Nem vagyok az anyád, Minhyuk!
- Igen, persze omma - tette a hülyét társam, mire a fenekére egy jól irányzott rúgás volt a válasz.
Tőlem és Changkyuntól már megszokta, hogy anyánknak szólítjuk. És valamilyen szinten tisztában is van azzal, hogy a csapatban a vokál mellett ezt a szerepet is Ő tölti be. Mégis a vele egykorúaktól és persze az idősebbektől egyáltalán nem szívesen hallja ezt a megszólítást. És ahogy azt a fenti példa is jól mutatja, főleg Minhyuk és Hyungwon hyungok szeretik ezzel bosszantani.
Ismét újra ééén ^^
VálaszTörlésItt a folytatás és akármennyire is rövid imádom 😍
(U.I: Kitartást és sok erőt én pedig hű zaklatód maradok 😁)
Én pedig még mindig nagyon örülök Neked! :3
TörlésMost már tényleg az utolsó rész fog következni! :-( Viszont igyekezni fogok vele és próbálom viszonylag a minikhez képest hosszúra és esemény ügyileg is kielégítőre alkotni! ;-)
Köszönöm szépen, hogy írtál! :-) ♥
Már azt hittem, sose jön folyi.. :D <3
VálaszTörlésIgyekszem! ^^
TörlésSzuper volt 😍 Nem hiszem el hogy a következő lesz az utolsó :(
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :-)
TörlésSajnos, egyszer minden jónak vége szakad~ És azt mondják, a csúcson kell abbahagyni amúgy is! :D
Sietek az utolsó résszel! ;-)
Szervusz, unnie!
VálaszTörlésUgye még mindig be szeretbéd fejezni ezt a minit? Nagyoooonn érdekel a vége! Kérlek szépen!!
Szia! ❤
VálaszTörlésMindenképpen be fogom fejezni. Nem kifogásokat keresek, de az elmúlt időben kicsit nehéz volt a helyzetem.
Azonban nemsokára a blogjaim és írásaim meg fognak újulni, és ami nincs befejezve az méltó lezárást fog kapni.
Ne haragudj a megkésett válaszért és a sok várakozásért!
Ha még ezek után is velem fogsz tartani, azért nagyon hálás leszek! ❤
Üdvözlettel:
Kicsi Dongsaeng 😘