Nehéz.
Nehéz napokon keresztül, szó szerint megállás nélkül koncentrálni, odafigyelni
minden lépésre, nem hibázni, mert a felelősség a te válladon is hatalmas egy csapatban,
és ha rontasz, mindenki ront. Minden visszatérésnél ez a helyzet, legyen az
koreai vagy japán. De talán a japánnál még jobban oda kell figyelnünk. Hálát
adok az égnek, meg a szüleimnek, hogy olyan adottságokkal rendelkezem, ami
kissé megkönnyíti a dolgomat. Azonban hiába tanulok könnyen, a ránk nehezedő
nyomást és lelki terhet nehéz figyelmen kívül hagyni.
Minden
esetre a forgatás már lassan harmadik órája zajlott, mire sikerült befejeznünk
a napra kitűzött feladatainkat. Fáradtan dobtuk le magunkat a monitor elé a
székekre, hogy még egyszer utoljára visszanézhessük a nyers felvételeket.
Legközelebb már csak a kész klippel fogunk találkozni. Oh de jó is lenne, ha
már ott tartanánk!
- Huh, ez kemény
menet volt! - fújta ki magát Minho, mikor az öltözőbe értünk.
- Nekem mondod?
Sajog mindenem! - nyafogtam.
Ilyenkor
mindig nagyon hisztis tudok lenni. Én nem akarok a srácok agyára menni... De ha
nem alszom eleget, mindig ez van. Csoda, hogy még bírják idegekkel.
- Szerintem nem volt
olyan vészes. Én élveztem - csatlakozott hozzánk Taemin, fáradt mosollyal az
ajkain.
Persze,
hogy neki tetszett a forgatás, hiszen most a táncos részt vettük, aminél Ő
mindig kitűnően teljesít, hiszen imádja. Tudom jól, hogy tele van energiával,
mivel fiatal és bár nagy árat fizetett érte, de azt csinálja, amit szeret,
akárcsak itt bárki közülünk. Ezért nem csoda, hogy irigylésre méltó lelkesedése
apadhatatlan.
Magamban
puffogva, duzzogva ücsörögtem a helyemen, meztelen felsőtesttel, kigombolt
farmerral, törölközővel a fejemen. Néha már saját magamból elegem van, amiért
ennyire nyűgös tudok lenni. Épp a lábaimat fájlaltam, mikor hallottam, hogy az
öltözőajtó ismét nyitódik.
Két
legidősebb társunk utoljára érkezett meg hozzánk. Jinki Taeminnel viccelődött
valamin. Őszintén szólva nem figyeltem, hogy min, teljesen megbabonázott
leaderünk gyöngyöző kacagása és jókedvtől sugárzó arca. Még egy ilyen hosszú és
nehéz nap után is képes vidám lenni pedig biztosra veszem, hogy neki is mindene
fáj, éhes és fáradt és még ezer meg egy minden más... Hihetetlen önző mód sosem
veszem észre, hogy Ő mennyit dolgozik velünk és értünk. Mindig csak a magam
problémái miatt nyavalygok, mikor Ő biztosan sokkal több nehézségen megy
keresztül. Most is ez lehetett a helyzet.
Ábrándjaimból
Jonghyun hangja szakított ki.
- Kibummie.... Tudsz
jönni egy kicsit? - kérdezte finoman.
- Mit akarsz? -
morogtam.
- Hé, én szépen
szóltam! - fújta fel arcát mérgesen.
- Jóh - sóhajtottam.
- Bocsi... - ráztam meg a fejem és levettem róla a törölközőt. - Mit óhajtasz, szép
herceg? - gúnyolódtam.
Valóban
több tisztelet érdemelne és egyáltalán nincs szándékomban bántani, viszont
ilyenkor még én magam sem tudom kezelni a bennem lakozó, durcás dívát.
- Borzasztó vagy...
Már rád férne egy kis alvás - jegyezte meg.
- Én is ezt mondom
már egy ideje - sétáltam közelebb hozzá kelletlenül. - Na, mondjad.
- Nem itt... gyere -
fogta meg a karom és finoman kihúzott az öltözőből egészen egy kisebb zugig,
ahol senki sem vett minket észre. Épp, hogy csak időm volt magam összegombolni és
beteríteni a törölközővel.
- Szóval? -
kérdeztem rá kíváncsian.
- Szóvaaal... -
harapta be alsó ajkát hyung.
- Jjong... fáradt
vagyok, kérlek, gyorsan mondd - sürgettem kissé türelmetlenül.
- Jó rendben. Szóval
az van, hogy... Minnievel most leszünk ezer naposak. Tudod jól, hogy mennyi
mindenen mentünk már keresztül, mire végre sikerült... szóval, hogy egymáséi
lehettünk. Ez nem igazán valami kerek évforduló.... mégis ki az a balek
manapság, aki számolja a napokat?! - nevetett fel saját ügyetlen helyzetén. -
De nekem Ő nagyon sokat jelent. Én... ezért.... Szóval meg szeretném neki
hálálni valamivel azt, hogy az enyém lett. Meg akarom lepni. És már túl vagyunk
néhány fordulón. Nem tudom, mivel nyűgözhetném le - magyarázta.
- Oh, ez édes -
mosolyodtam el halványan.
Igazán
meghatott a figyelmessége és őszinte szerelme Taemin iránt. Irigykedem.
- Tudnál segíteni?
- Eddig még semmi
ötleted sincs?
- Nem igazán -
hajtotta le a fejét.
- Nos... -
gondolkoztam el. - Azt javaslom, hogy azért ne olyan hatalmas ajándékot adj
neki. Mert akkor nem lesz mit elsütnöd később, kerekebb évfordulókra. Valami
kis apróságot adj neki. Olyat, ami sokat jelent a számára. Olyat, amiről Te
jutsz az eszébe és mindig nála lehet. Valami kis ékszert, azokat úgyis szereti.
Meg egy romantikus este, és minden elintézve - mosolyogtam rá biztatóan.
- Oh, Istenem,
Kibum, életmentő vagy. Köszönöm! - borult a nyakamba Jonghyun hyung.
- Nincs mit. Légy
ügyes - veregettem vállon. - Imád téged, ne rontsd el!
- Igyekszem.
Tényleg. Nagyon - szusszant egy nagyot.
- Na de most irány
haza, mert a puha ágyikóm már nagyon vár! - mondtam dallamosan, hangosan. -
Három kerek napja nem látott! Biztos hiányzom neki... Meg a plüssmacimnak... -
sóhajtottam, majd visszaballagtam az öltözőbe.
Kicsit
irigyeltem Taemint és Jonghyunt. Olyan aranyosak együtt. Én mindig is láttam
rajtuk, hogy valami különleges vonzalom van köztük. Sosem vetettem meg Őket
ezért. Nagyon örülök, hogy annyi minden után végül együtt vannak és boldogok.
Igazán jó ezt látni.
Csak...
nekem is hiányzik ez a fajta boldogság. Hogy valaki mellettem legyen, úgy...
Mert imádom a fiúkat, de tényleg. Ők a családom. A rajongóinkért pedig
egyenesen oda vagyok. És persze rengeteg barátom is van, akikért a tűzbe is
bemennék. De... nincs olyan, aki szerelemből szeretne... Úgy érzem, már eleget
foglalkoztam a karrieremmel, mások véleményével. Itt lenne az ideje az
érzéseimet előtérbe helyezni. Ez egy kicsit megrémiszt.
Már
tini korom óta tisztában vagyok azzal, hogy nem csak a lányok, de a fiúk is
felkeltik az érdeklődésemet. És ezen a tény, hogy szinte csak fiúkkal
összezárva nőttem fel, cseppet sem segített. Viszont az évek során megtanultam
profin kezelni a dolgot és a pletykák ellenére a legkisebb szikráját sem
mutatni a nyilvánosságnak az igazi identitásom felől. Jól esik titokzatosnak
lenni, folyamatos görcsben és mozgásban tartva a közönséget. Élvezem látni,
hogy felemészti őket a kíváncsiság és élnek-halnak valami friss pletykáért.
Ezért sem zavartattam magam sosem, mikor bizonyos időközönként valaki feldobta
a témát a sajtóban, hogy meleg lennék. Nem szeretem, ha a magánéletemen
csámcsognak, sőt, kifejezetten utálom, viszont megvan a módja, hogy ezt hogyan
lehet és kell kezelni. Ezért egy pillanatig sem aggódtam, adtam néhány
interjút, amiben megmagyaráztam, hogy én tökéletesen hetero vagyok és hagytam
menni a témát. El kell engedni, különben az embert felőrli. És úgyis csak az
számít, hogy Te és a hozzád közeliek tudják az igazságot.
Viszont
ennek a magabiztosságnak és büszkeségnek sajnos a hátulütőjét is megélem.
Sokszor úgy érzem, hogy hiába csinálom azt, amit szeretek, mégis boldogtalan
vagyok és nagy valószínűséggel majd egyedül halok meg. Mert az ember lehet
munkamániás és karrierista egész életében, boldogan, de mégis... idősebb,
gyengébb korára pár nélkül maradni szörnyű érzés lehet.
És
bár a barátaim mind tudják, hogy milyen vagyok, ennek ellenére nem taszítottak
el maguktól. Velük igazán megfogtam a jó Isten lábát. Örülök, hogy nem bántanak
érte, sőt inkább támogatnak. Woohyun például az utóbbi időben egyre többször
nyüstöl amiatt, hogy végre lazítsak egy kicsit és úgy igazán foglalkozzam
magammal. Értem is én, hogy hova akar kilyukadni, mégis mondani sokkal
egyszerűbb, mint belevágni.
Viszonylag
sok kapcsolatom volt már, de egyiknél sem éreztem azt a bizonyos pluszt vagy
úgy egyáltalán bármit. A legtöbb csak a testiségről szólt. Lelki társra nem
igazán vágytam, hiszen a barátaimmal mindent megosztottam, és ha valami igazán nagydologtól
szenvedtem egy ember bizonyos, hogy mindig mellettem állt. Jinki egy pillanatra
sem engedte el a kezem.
Mély gondolataimból is
az Ő érintése hozott vissza a valóságba. Puha ujjai finoman szaladtak fel s alá
karomon, miközben megszólított.
- Bummie. Nem jössz? Itt van már az autó értünk.
- Áh, de, köszönöm! – mosolyogtam rá szélesen és
táskámat vállamra kapva követtem.
