Monsta X mini #10

Jooheon szemszöge:

   Hiába látszott rendeződni a dolog a bandában mindenki között, még hetekkel később is a stressz és kapkodás árnyékolta be napjainkat. Ennek példájául éppen most is hallani lehetett, ahogy Kihyunnie hyung egyik pillanatban még Hyungwont keltegeti, a másikban pedig Wonho hyungot és Kukungiet teremti le, amiért játék helyett nem pakoltak el a nappaliban.

   Csendesen majszoltam a diétás reggelimet a konyhában Minhyuk hyung társaságában.

- Kezdődik - motyogta a bajsza alatt a tányérjába bújva Minhyuk, arra utalva, hogy ezúttal mi vagyunk Omma nyaggatásának a célpontjai.

- Hey srácok! Miért nem segítetek nekem egy kicsit?! Nézzétek ezt a halom mosatlant - mérte végig hatalmas szemekkel a mosogatóba beborogatott szennyes edények sokaságát, majd frusztráltan mordulva túrt hajába.

- Nem az enyém - felelte röviden, rizzsel teli szájjal Minhyuk hyung.

- Nem is az enyém, omma - követtem példáját, hátha ezzel megússzuk a piszkos munkát.

   Azt tudtam, hogy Minhyuk és Hyungwon hyungok kerülik a leginkább a házimunka minden formáját. Viszont én eddig mindig rendesen megcsináltam a dolgom. Jó, egyszer-kétszer kellett csak szólni érte. Viszont néha én is kihagyhatok. Nem?

- Tiétek, nem a tiétek, együtt használjuk ezeket, nem?! Ezek mind csak az enyémek? Én vagyok az egyetlen, aki ebben a lakásban él? - láttam, hogy kezdi elveszteni a türelmét Kihyun hyung és a fáradtság is úrrá lesz rajta már korán reggel.

  Éppen ezért én már álltam is volna fel, hogy a mosogatóhoz lépve kezdjek bele a takarításba, de Minhyukkie hyung hangja megállított.

- D-de minek mossam el, ha nem is én ettem belőlük? - siránkozott.

   Időm sem lett volna már megállítani a kitörő vulkánt.

- Lee Minhyuk! Nem mondom el még egyszer, hogy állj neki most azonnal a mosogatásnak! - emelte fel hangját Kihyun hyung.

- Jól van már, omma. Nem kell azért kiabálni... - nyelt egy nagyot az idősebb és sóhajtva beállt mellém a mosogatóhoz.

- Nem vagyok az anyád, Minhyuk!

- Igen, persze omma - tette a hülyét társam, mire a fenekére egy jól irányzott rúgás volt a válasz.

   Tőlem és Changkyuntól már megszokta, hogy anyánknak szólítjuk. És valamilyen szinten tisztában is van azzal, hogy a csapatban a vokál mellett ezt a szerepet is Ő tölti be. Mégis a vele egykorúaktól és persze az idősebbektől egyáltalán nem szívesen hallja ezt a megszólítást. És ahogy azt a fenti példa is jól mutatja, főleg Minhyuk és Hyungwon hyungok szeretik ezzel bosszantani.

Seventeen mini #5

- Nem érdekel hogyan, de a föld alól is kerítsed elő azt a gyűrűt! - utasította mérgelődve párját Jihoon. - Még mielőtt Seungcheol hyung megtudja... Ő nem lesz ilyen kegyes hozzád.

- Kegyes?! Majdnem leszakadt a karom és most tele van lila foltokkal. Ezt nevezed te kegyességnek?! - méltatlankodott Hoshi, kitérve az újabb csapások elől. - Oké oké keresem már na! - bújt duzzogva ismét az ágy alá.

- Addig nem megyünk ki a lakásból egy tapottat sem, míg meg nem lesz - jelentette ki határozottan Jihoon, majd magára hagyta párját.

   Senkinek sem volt jó ez a helyzet. Sürgősen megoldást kellett találniuk, hiszen ez már nem játék. Lehet, hogy sokak számára csak egy ékszerről van szó, de nekik az életüket jelenti. Egy olyan jelkép ez, amely a családjukra, az igazi otthonukra emlékezteti Őket. Egy olyan egésszé formálja a fiatalokat, amely örökös és megbonthatatlan. Biztonságot nyújt nekik, tudják, hogy bármi is történjen, Ők mindig összetartoznak és mindig van hova menniük. Nem csak egymás családjai Ők, hanem egymás menedékei.

   Hoshi is tudta ezt nagyon jól. A három vezető egyikeként pedig főleg tisztában volt ennek az egésznek a jelentőségével. Éppen ezért érezte magát nagyon bűnösnek, hogy sikerült egy ilyen kincset elhagynia. Mert persze, pótolni bármikor lehet. De az érzés már sosem lesz ugyan az. Nem beszélve a mérhetetlen szégyenről.

   Miután Soonyoung hasa jelzett, hogy ideje lenne valamivel feltöltődni, nagyot szusszanva kelt fel az ágya mellől és a szekrényéhez lépett. Elővett egy jó hosszú hosszú ujjú pulóvert és kibattyogott a konyhába. Azért keztyűben mégsem akart odaállítani, annál feltűnőbb semmi sem lett volna.

- 'reggelt! - köszönt mosolyogva, igyekezve leplezni rossz kedvét.

- Szép reggelt, Soonyoung-ah! - köszöntötte vidáman, angyali mosollyal Jaeonghan, és utána a többiek is.

   Fél perccel később egy adag reggelit is kapott maga elé, aminek nagy lendülettel látott neki de aztán három falatnál tovább nem bírta. Unottan piszkálgatta a tányérján a maradékot. Torkát erősen fojtogatta a bűntudat.

- Nem ízlik, vagy valami baj van? - érdeklődött finoman Joshua.

- De de finom. Csak már nem kérek többet - tolta félre magától a tányért.

- Rosszul érzed magad? Minden rendben? - kapta fel aggódva, anya üzemmódba váltva, tekintetét Jeonghan.

- Persze minden -

- Nem úgy volt, hogy ma délelőtt Jihoon hyunggal randira mentek? - vágott Hoshi szavába Seokmin. - Biztos azért vagy ideges - lökte finoman vállba, arcán mindentudó mosollyal társát.

- Nem... mi most nem. Ő szöveget akar írni. És nekem is dolgoznom kellene. Talán majd délután vagy máskor - magyarázkodott magához képest szokatlanul csendesen és higgadtan a főtáncos.

   Senki nem firtatta tovább a témát, lassan újra megindult az élet a konyhában. Soonyoung azonban valaki különös tekintetét érezte magán. Elsötétedett, komor szemekkel nézett végig a társaságon és szinte azonnal találkozott is Mingyu idióta vigyorával.

- Hya Kim Mingyu - kezdte halk és mély hangon Soonyoung. - Mit bámulsz azzal az idióta foncsor tekinteteddel?! Van valami a képemen vagy mi ilyen mulatságos? - morogta frusztráltan.

- Nem. Igazán nincs semmi - felelte a fiatalabb továbbra is szélesen vigyorogva.

- Te nekem Te ne hazudjál! - nyúlt volna át az asztal felett Hoshi, hogy jól tarkón tenyerelje pimasz dongsaengjét de Seungcheol határozott hangja megállította.

- Hey hey! Megmondtam, hogy nem szeretem ha az asztalnál veszekedtek. Mingyu segíts Jeonghannak mosogatni. Most. Indíts - adta ki ellentmondást nem tűrve.

   Soonyounghoz nem szólt bár látta rajta, hogy valami nincs rendben de úgy gondolta, ad még neki egy kis időt.

Monsta X mini #9

Írói szemszög:

   Amíg az utolsó dallam el nem halkult, Shownu és Kihyun összeölelkezve álltak a mosdóban. Érzelmi kimerültségük okán nem csak a szívük és elméjük ürült ki, de valahogy a szavakból és cselekedetekből is kifogytak. Csak szorosan egymásba kapaszkodva álltak és lassan ez idő alatt minden porcikájuk és minden rezdülésük összehangolódott. Elmélyülve hallgatták, ahogy lélegzetvételük ugyan abban az ütemben működik, valamint ölelésben összefonódott alakjuknak köszönhetően azt is érezték, hogy szívük egyre dobban.

- Hyung - szólalt fel halk és rekedt hangon, megtörve a kellemes csendet maguk között, Kihyun.

- Kihyun-ah - fordította szembe magával Hyunwoo a kisebbet, de nem engedte ki a karjai közül. - Ne haragudj rám - kért elnézést mélyen társa sírástól enyhén piros szemeibe nézve. - Sajnálom, hogy ilyen bután viselkedtem. Mindenkivel nagyon tapló voltam de főleg veled, aki igazán meg sem érdemelte. Szépen kérlek ha tudsz, bocsáss meg nekem és felejtsük el ezt az egészet. Van így is elég feszültség a bandában, nem kellene még ezzel is terhelnünk magunkat.

- Hyung... én - vett egy mély levegőt a fiatalabb és lassan fújta ki tüdejéből. - Te se haragudj rám, kérlek. Még soha nem jöttem így ki a sodromból... Nem tudom, mi üthetett belém. Talán csak túlságosan is fáradt vagyok - adta meg elgyengülve a magyarázatát.

   Mindketten érezték, hogy emögött több van szimpla fáradtságnál, hiszen túl voltak már egy-két nehézségen, visszatérésen és mi egyében, mégsem mondtak egy szót sem. Nem volt rá szükség. Tudták és érezték egymás rezdüléséből, hogy valójában mi a helyzet. Arra is számítottak, hogy ez sokáig nem maradhat és nem is marad megbeszéletlenül, viszont még mindig nem volt sok erejük és elegendő lélekjelenlétük egy komolyabb beszélgetéshez.

- Semmi baj, Kihyun-ah - simított egyik kezével a fiatalabb arcára, másikkal derekára és enyhén elmosolyodva húzta közelebb magához, Shownu.

   Mellkasuk összeért, ismét érezhették szívük azonos ritmusát, mély lélegzetvételeiket. Újra megállt számukra az idő.

- Semmi baj, most már megpihenhetsz. Nálam megpihenhetsz - suttogta alig hallhatóan mégis határozottan a vezető és Kihyun homlokára nyomott egy hosszú és szeretetteljes csókot.

Seventeen mini #4

   Soonyoung szemeit dörzsölgetve ébredezett a kintről beszűrődő zajokra.

- Neked kellett volna kivinni a szennyest - ült le mellé az ágyra morcosan Jihoon.

- Neked is csodálatosan szép jó reggelt édes tündérem - ölelte át hátulról párját és mosolyogva puszilt nyakába. - Miért vagy ilyen morcos ezen a gyönyörű reggelen? - simított végig orrával társa nyakán.

- Vajon miért?! Lefekszem hajnali négykor, aztán három órával később egy idióta óriás kelt azzal, hogy adjam oda neki a piszkos ruháinkat. Fáradt vagyok, még aludni akarok - nyafogott tudtán kívül is édesen a kisebbik, mire Hoshinak levakarhatatlan vigyor ült az arcára és csodálva figyelte az ölében fészkelődő kismacskát.

- Gyere, feküdjünk még vissza - húzta fel magához teljesen az ágyra a táncos és összebújva pihentek.

   Jihoon Soonyoung kezeivel játszadozott, ahogy az igazi kismacskák is szokták. Karjain végigfuttatta vékony és kecses ujjait, tenyerébe körszerű mintákat rajzolt, ujjait összehajtotta majd kicsomagolta tenyeréből és végül egy-egy puszit nyomott a kézfejeire. Hoshi teljesen megbabonázva figyelte szerelmét.

   Sosem értette, hogy hogyan képes egyik pillanatról a másikra átváltani egy házsártos vénemberből egy szelíd kisállattá. Minden esetre ezt saját érdemének tudta be, hisz más társai körül sosem látta ilyennek viselkedni. Ezért szívét nem csak meleg szeretet hanem büszkeség is eltöltötte. És bár a többiek nem szerették ha Woozi cukiskodással próbálkozik, Ő pontosan tudta, hogy milyen az igazán édes Jihoon.

- Soonyoung... - szólította meg halkan a semmiből.

- Hm?

- Hol van a gyűrűd? - nézett fel rá nagy szemekkel Jihoon.

- A gyűrűm? - vigyorodott el és az ágy melletti éjjeliszekrényhez nyúlt, szemét egy pillanatra sem véve le az Ő egyetlen tündérkéjéről. - Hát itt - tapogatott végig a szekrényen de csak nem akadt a kezébe.

   Odafordulva nézett végig a bútor tetején, majd kihúzta a fiókjait, beletúrt, kinyitotta az ajtaját, belenézett de semmi eredmény.

- N-nem tudom, hol van - fordult vissza halálra várt tekintettel Jihoon felé.

- Mi? Elvesztetted? - emelte meg a hangját.

- N-nem tudom... tegnap még megvolt... - pattant ki az ágyból és az ágy alá is benézett, a szekrény mögé de nem találta.

- Kwon Soonyoung! Hogy voltál képes elhagyni a gyűrűnket?! - kiabálta elfojtott hangon Jihoon és nem kímélve párját, azokat a karokat, melyeket néhány perce még oly' szeretettel telien cirógatott, most erős csapásokkal illette.

   Oda a reggeli romantika.

Monsta X mini #8

Írói szemszög:

   A csapat vezetőjét mindenki magára hagyta, egyedül maradt a rengeteg problémával, amit végtére is - ha belátja, ha nem -, de Ő maga okozott. Az általában jól megfontolt terveket kedvelő, igen előrelátó vezető most ebben a helyzetben nem tudott és talán nem is akart tisztán gondolkozni. Nem volt sok ideje a cselekvésre, így esze helyett a szívére hallgatott végre és spontán lépést tett. Nagyot fújva rontott ki a próbateremből és majdnem fellökve a társait viharzott a mosdóba, Kihyun vélt tartózkodási helyére.

- Kihyun kérlek hallgass... - szava torkán akadt, mikor a fiatalabbat a mosdókagylón görnyedve, könnyes szemekkel a tükörbe nézve látta meg.

   Élete legfájdalmasabb pillanata volt ez - főleg tudva azt, többé kertelés és menekülés nélkül szembenézve a valósággal -, hogy számára a földön létező legangyalibb teremtés miatta szenved. Bár Kihyun sötét íriszeiben nagy részben nem a szomorúság csillogott, hanem a keserűség és harag valamint egy jókora adag fáradtság, Hyunwoo mégis felelősnek érezte ezért magát.

   Halkan és lassan szívta tüdejébe a levegőt aztán ugyan így engedte ki, közben az alacsonyabb felé téve meg lépéseit. Kihyun gyorsan hideg vízzel megmosta az arcát és megtörölgette, hogy összeszedettebben tudjon szembenézni társával.

- Hyung. Kérlek, most hagyj... - Őt is félbeszakították viszont ezúttal nem a belsőt marcangoló érzések, hanem egyik kedves társuk hangja. Méghozzá a hangszórókból.

~ És a mai, ismét a szerelmesek délutánja - kezdte vidáman Jooheon. Teljes beleéléssel és lelkesedéssel. Kár, hogy mosdóban lévő társai annyira ezt nem érezték át és nem tudták díjazni a kialakult helyzetet. - Éppen ezért most egy csodaszép örökzöld slágert játszok le nektek. Ezt a dalt sok hallgatónk kérte, többek között Minyhuk nevű felhasználónk, ezzel a rövid ámde velős üzenettel: "Jöjjetek már össze baszki!" Khm... Hm... Igen, akinek kell, az biztos érti - célozgatott egy torokköszörülés után. ~

- Megölöm!!! - rohant az ajtóhoz Kihyun de a zár nem engedte a kijutást. - Ez meg mi?! - háborgott tovább, idegesen rángatva a kilincset. Ekkor már Shownu is csatlakozott hozzá, és hangosan dörömbölt az ajtón.

- Srácok, engedjetek ki! Ez nem vicces - mondta finoman.

- Nem vicces?! - meredt rá Kihyun. - Csak ennyit vagy képes mondani?! Nem vicces?! - hüledezett, majd visszafordult a fa laphoz és a kilincs rángatása közben vállával az ajtónak feszült de az csak nem engedett továbbra sem.

   Őrjöngve, könnyes szemekkel próbált kijutni a helyiségből. Igazából maga sem tudta, miért ez a dühroham. Csak menekülni akart a fojtogató légkörből, egy várhatóan kínos beszélgetés elől, csak a haragját próbálta kitölteni azon az ajtón.

~ - Lim'96 nevű felhasználónk is szintén itt üzent szüleinek: "Omma, ne félj Appától, Appa Te pedig legyél végre bátor!" Oh ez milyen édes kis üzenet - jegyezte meg, mosolygós és izgatott hangon. ~

- Ördögfajzatok! Hát ezt érdemeljük mi?! - szipogta haragosan Kihyun, még mindig az ajtót ütögetve, fokozatosan lelassulva és egyre erőtlenebbül.

   Hyunwoo mögé lépve, vállait finoman megfogva próbálta megnyugtatni, kissé elhúzni az ajtótól és magához ölelni. Kihyun viszont nem hagyta ezt. Már nem tett olyan heves mozdulatokat, mint azelőtt, egyszerűen kimerült, nem volt hozzá elég ereje. Azonban kellemetlenül érezte magát, zavarta, hogy férfi létére ilyen megalázó helyzetbe került ráadásul pont Shownu előtt. Úgy érezte, ezzel minden büszkesége porba hullt.

   Finoman mocorgott az idősebb karjai közt de a másik nem engedte. Szorosan, mégsem erőszakosan és sértően tartotta Őt erős karjaiban. Védelmezve és nyugtatva ölelte Őt hátulról, cseppet sem fojtogatóan vagy összeroppantva törékeny lényét.

~ - Ebben a dalban minden benne van, ami a szerelmet jelenti, a kezdet és a vég, mély érzések és őszinte szerelmes vallomás, közhelyek nélkül. Szóljon hát John Legend All of me című száma. ~

Seventeen mini #3

   A Nap lágy sugaraival finom melegséget hozott a dormba. Ebben a kellemes környezetben kinek könnyebben, kinek nehezebben ment az ébredés.

- MOSÁS! MA MOSÁS VAN! TEGYÉTEK KI A SZENNYEST! - harsogta a nappali közepén körbefordulva Mingyu.

   Egyáltalán nem tartozott a szíve csücskéhez a takarítás, főleg nem a mosás - más piszkos holmijait fogdozni, kiválogatni, aztán ha ne adj' Isten összekeveri az egyiket a másikkal, még Őt ordítják le... - de más nem végzi el. Ez már a mindennapok része.

- Ne ordibálj! Eszednél vagy?! - csapta tarkón a fiatalabbat Seungcheol, majd kezében egy bögre kávéval a kanapéra ült.

   Mingyu fejét fogva sétált a szobák felé, hogy összeszedje a mosnivalókat.

   Az Ő szobájuk ajtaját éppen érkezése előtt csukta be Minghao a földön egy nagy határ ruhát hagyva maga után. Mingyu összekaparta őket és teli öllel ment tovább az oroszlán barlangjához. Félve, remegő kezekkel kopogott be, hogy elkérje a szennyest.

- Szépséges jó reggelt, édes drága egyetlen jó Woozi hyung. Nem haragudnál meg ha bátorkodnék elkérni a piszkos ruháitokat, hogy aztán tisztán visszahozhassam majd? - adta elő mézes-mázos hangon, ám gyomorideggel.

   Az ajtó lassan nyílt ki, előbukkanva mögüle egy igen elhasznált kinézetű, meggyötört Jihoonnal.

- Nesze - nyomta a magasabb ölébe a ruhahalmot.

- Kutyának meg tessék? - fintorogva jegyezte meg Mingyu és már állt is volna tovább. Volna.

- Még egy megjegyzés, és Te is ki leszel mosva a ruhákkal együtt - motyogta sötét tekintettel a főénekes.

- Igen hyung - rebegte el Mingyu ijedtében és már tényleg sietett is tovább.

- Nem is értem, miért kell minden héten ugyan azt a cirkuszt lerendeznetek Jihoonnal - csevegett vidáman Jeonghan, míg kezében egy nagy adag ruhával segített Mingyunak a fürdőbe cipelni a mosandót.

   A fiatalabb nem válaszolt csak egy vállrántással és nekiállt a ruhákat válogatni.

   Jihoonnal mindig nehéz bánni. Azt meg lehet szokni, hogy hangulatingadozásai vannak, de azt nem lehet sosem kiszámítani, hogy épp mikor merre ingadozik.

   Magára maradva a bűzölgő kupacok között csoportosított színek, anyagok és szennyezettség szerint. Ilyenkor mindig van elég ideje elgondolkodni az élet értelmén és más magasztos gondolatokon is.

   Rutin szerűen, unottan nyúlkált minden pulóver és nadrág zsebébe átnézni, hogy esetleg nem maradt-e bent zsebkendő, fülhallgató vagy bármi más egyéb dolog, ami nem barátja a gépi mosásnak. Egy ilyen alkalom során egy széles zseb mélyén rátalált egy olyan kincsre, amely valakinek nagyon hiányozhat ha keresi, egy olyan kincsre, ami valakinek az életét jelentheti.

Seventeen mini #2

   Mingyu már az ágyában feküdt, szobatársaira várva, hogy befejezzék az esti rutinjukat és együtt nyugovóra térhessenek. Lefekvés előtt még telefonján felnézett a közösségi oldalaira, sőt még egy selcat is feltöltött, hogy megköszönje a rajongóinak a fantasztikus napot.

   Nem hiába, azonnal sorra érkeztek is a kedvelések és hozzászólások. A visual már teljesen hozzászokott ezekhez. Mégis, hogy közelebb érezhesse magát a rajongóihoz és persze még inkább megdobogtassa a szívüket, próbált kapcsolatot is tartani velük. Így néhány szerencsés fan még választ is kapott tőle.

"AHCSKSORBYLOEIDBEMAPLOQWJXI OMFG KÉRLEK VEGYÉL EL FELESÉGÜL, ÍGÉREM BOLDOGGÁ FOGLAK TENNI!" - írta az egyik névtelen rajongó.

- A macskád végigszaladt a billentyűzeten, vagy mi? Jézus... - motyogta fintorogva, majd egy sóhaj kíséretében válaszolt is.

"Azt kívánom, bár megtehetném, édes." - küldte a válaszát néhány szívvel megtoldva.

- És idén az év "fake-ass bitch" díját Kim Mingyu nyerte - jelentette be ünnepélyesen mégis mosolyogva Wonwoo.

- Hyung! - kapott szívéhez meglepetten a magasabbik. Észre sem vette, hogy szeretett hyungja már egy ideje befészkelte magát mellé az ágyba és azt figyelte, hogy mit csinál.

   Wonwoo csak egy gyengéd arc simogatással zárta le a dolgot és magához vette könyvét, hogy még lefekvés előtt pár sort elolvasson. Mingyu figyelmét újra mobiljának szentelte, mosolyogva, boldog szívvel olvasta, hogy mennyien szeretik és támogatják.

- Ezt most már tedd el szépen és aludjunk - vette ki kezéből a készüléket az idősebb, miután Minghao is megérkezett és Junhui mellé ágyba bújt.

   Ő maga is félretette könyvét, megdörzsölte fáradt szemeit és Mingyura várt, hogy aludjanak. Jó éjszakát kívántak egymásnak a szobatársak, halk fészkelődés töltötte be a szobát, ahogy mindannyian keresték a legkényelmesebb pózt az elalváshoz.

- Jó éjt, Wonu Hyung - oltotta le az utolsó égve maradt lámpát is átnyúlva Wonwoo felett, majd az idősebb arcára nyomott egy puszit és hátulról magához ölelve aludtak el.

Seventeen mini #1

- Kő, papír, olló! - sokadik alkalomra csendült fel az ismert játék szövege, tizenhárom ököllel a magasban. Végül újabb próbálkozás után megszületett az eredmény.

S.Coups, Hoshi és Woozi.

- Srácok ne már! Játsszuk újra! - nyafogott a mindig mosolygós főtáncos de úgy tűnt hisztériája süket füleket talált meg, mivel a csapat lassan kezdett szétszéledni a lakásban.

- Én ugyan nem maradok itthon - jegyezte meg aranyosan puffogva, kezeit mellkasa előtt összefonva Jihoon.

- Legyetek felelősségteljes vezetők és vállaljátok a takarítást - vetette oda csipkelődve Mingyu majd lepacsizott Wonwooval és a szobájukba szaladtak.

- Hya! Kim Mingyu! Meg ne várd, míg utánad megyek! - ordította utána Seungcheol.

   Miután mindenki összeszedte a holmiját, elköszöntek a három vezetőtől és a próbatermek felé indultak.

   Hárman felosztották egymás között a dormban a teendőket. Soonyoung feladata volt a fürdő rendberakása a szennyes mosása, valamint a szemét levitele, Seungcheol a nappalit és a szobákat takarította, míg Jihoon valami egyszerűt de laktatót főzött majd a konyhát kitakarította.

- Hannie drágám, jól viselkednek a gyerekek? - érdeklődött Coups az ágyon kifeküdve videóhíváson keresztül.

- Persze. Ne aggódj, minden rendben van nélküled is, teljesen a kezemben tudom tartani a dolgokat - mosolyodott el angyali ártatlansággal Jeonghan.

- Főleg Seungcheol hyung "dolgait"! - kiabálta bele a beszélgetésbe szemöldökét húzogatva Seokmin.

- Ez fájt... - kapott a szívéhez bánatosan, ignorálva DK hozzászólását. - Ezek szerint nincs is rám már szükségetek - nézett a kamerába szomorúan a hatalmas szemeivel a vezető.

- Dehogynem! Tiszta legyen ám a dorm! Minden csillogjon-villogjon, sehol egy porszem! - utasította dívásan Seungkwan.

- Ehey! Mi vagyok én? A bejáró nőtök? Több tiszteletet. Különben is ha mindig mindenki rendesen elpakolna maga után, nem lenne ekkora disznóól a lakásban! - jegyezte meg.

- Kicsim - karolta át hátulról Soonyoung Jihoont.

   Az alacsonyabbik a mosogató előtt állt és épp az utolsó darabokat tisztította, mikor párja meglepte.

- Megijesztettél - motyogta alig hallhatóan a főénekes.

- Ne haragudj - mosolyodott el Soonyoung és arcát Jihoon nyakába fúrva szívta be a fiú kellemes illatát, majd megpuszilta.

- Végeztél?

- Mm. A szemét házon kívül, a fürdő ragyog, a többit pedig a mosógépre hagytam - kuncogott és finoman megharapta Jihoon nyakának hamvas bőrét.

- Soonyoung! - szólt rá határozottan a kisebbik.

- Igen, édes? - incselkedett tovább Hoshi.

- Hívj még egyszer így, és az volt az utolsó szavad - szűrte fogai közt a fenyegetést Woozi.

- Miért, édes? Nem tetszik? Pedig szerintem nagyon is passzol rád ez a becenév, olyan kis cuki vagy, Hoonie.

   Ha akarta volna sem tudta volna tovább folytatni a kis huncut játékát a táncos, mivel az arcában egy marék mosogatóhab landolt.

- Hya! Lee Jihoon! - kapott azonnal szemeihez Soonyoung. - Ezt még megbánod! - tapogatta ki a mosogató szélét vigyorogva majd markába vett egy jó adag habot, amit azonnal a menekülő hajába kent. Derekánál fogva kapta el a kisebbet és a birkózásuk közepette nem csak magukat de az egész konyhát összekenték a piszkos mosogatóhabbal.

- Srácok, végez... Te jó ég! - Seungcheol hatalmas szemeket meresztve kapott arcához. - Éreztem én, hogy nem veletek kellene itthon maradnom... - csóválta meg a fejét. - Menjetek zuhanyozzatok le. Külön. Aztán tegyétek rendbe a konyhát. Együtt. Mielőtt a többiek hazaérnek - utasította rendre Őket a leader.

Monsta X mini #7

I.M POV.:

- Ez kész kabaré - kacarásztam kifelé menet a próbateremből. - Egy. Kettő. Három - számoltam angol nyelven, teljesen nyugodtan megállva a folyosó közepén, mire Hyungwon hyung csak értetlenül nézett rám.

    Tényleg nem is telt bele három másodpercnél többe és mögöttünk Shownu hyung valósággal úgy tépte fel az ajtót és engem majdnem fellökve viharzott el mellettem. Győztesen vigyorogva néztem végig barátaimon, majd a mosdó felé vettem sietős lépteimet Hyunwoo hyung után.

- Ugye tudod a dolgod? - pislogtam kacéran, kihívóan Jooheon felé, Ő pedig csak válaszul szélesen vigyorogva, határozottan bólintott.

    Annyira szeretem, mikor mosolyog. Imádom, hogy a szemei édes kis holdacskákat formálnak, arcán pedig megjelennek jellegzetes gödröcskéi. Ilyenkor olyan elbűvölő és csak sugárzik belőle a vidámság és szeretet.

- Mit terveltetek ki? - vonta össze rosszat sejtően szemöldökét Hyungwon hyung.

- Mi? Kitervelni? Ugyan... - nevettem el magam. - A helyzet teljesen adta magát. Van két szerelmes ugyanakkor teljesen vak ember, valamint adott két csintalan Maknae. A többit rakd össze, hyung - kacsintottam rá, miközben ráfordítottam kulccsal a zárat a mosdó ajtaján.

- Ugye most nem azt akarod mondani, hogy bezártad Őket? - meredt rám hitetlenül. - Eszednél vagy? Szerintetek komolyan ez a megoldás? - fortyogott mellettem Hyungwon.

- Nem tudom - vontam vállat hanyagul. - Én nem a megoldást kerestem. Azt nekik kell megtalálni. Én csak egy kicsit besegítettem - vigyorodtam el, majd meg is hallottuk Jooheon hangját a hangszórókból.

~ És a mai, ismét a szerelmesek délutánja - csengett vidáman Honey hangja. Mintha egy rádió műsort vezetne. - Éppen ezért most egy csodaszép örökzöld slágert játszok le nektek. Ezt a dalt sok hallgatónk kérte, többek között Minyhukkie nevű felhasználónk, ezzel a rövid ámde velős üzenettel: "Jöjjetek már össze, baszki!" Khm... Hm... Igen, akinek kell, az biztos érti - célozgatott egy torokköszörülés után. - Lim'96 nevű felhasználónk is szintén itt üzent szüleinek: "Omma, ne félj Appától, Appa Te pedig legyél végre bátor!" Oh ez milyen édes kis üzenet - jegyezte meg, mire szélesen elvigyorodtam. - Ebben a dalban minden benne van, ami a szerelmet jelenti, a kezdet és a vég, mély érzések és őszinte szerelmes vallomás, közhelyek nélkül. Szóljon hát John Legend All of me című száma. ~

- Az agyam eldobom... - hallgatta vigyorogva a műsort Hyungwon hyung, közben már hallottam is a mosdó ajtaján dörömbölni a hyungokat.

    Már másodszorra indult el a szám, mire Jooheon is visszaért hozzánk és a hyungok dührohama is csillapodni látszott.

- Na milyen voltam? - érdeklődött ragyogó arccal barátom.

- Csúcsszuper! - ugrottam nyakába. - Ha ennek nem lesz meg a hatása, akkor semminek... - forgattam meg szemeimet egy nagy sóhaj kíséretében.

- Ezek után biztosan lesz valami... - somolygott párom. - Most már csak a mosdóban hagytam bekapcsolva a hangszórót, fél óra múlva automatikusan kikapcsol. Nem a legromantikusabb leánykérés... - kuncogott - de legalább emlékezetes.

- Nos akkor a mi munkánk itt befejeződött - karoltam bele Jooheonba és Hyungwonba.

    Az ajtóhoz lépve nagyon halkan, szinte nesztelenül fordítottam el a zárat, hogy ismét szabadok lehessenek.

- Innentől ha akarnak, úgyis kiszabadulnak - jegyeztem meg, és már tényleg hazafelé indultunk.