- Mosdóba kimehetek? - dugta ki a fejét a szobájának ajtaján Jaejin.
- Nem!
- Igen - vágta rá egyszerre a két szülő.
- Most akkor...? - ráncolta össze homlokát a fiú.
- Menj - adott engedélyt az apa .- Túl szigorú vagy, szívem. Te is voltál kamasz... - állt fel a kanapéról Jonghoon és kifelé vette az irányt. - És ha ezzel nem mondtam el neked semmit... áh... akkor hagyjuk.
- Most mi van?! - pattant fel értetlenül Hongki.
- A garázsban leszek - szólt vissza még férje. - Te is foglald el magad - javasolta párjának. - Süss valami finomat - kacsintott.
- Én ugyan nem sütök semmit - duzzogott magában az anya.
Felháborítónak tartotta, hogy a családban mindenki így bánik vele, hogy titkolóznak előtte. Ezelőtt a még sosem fordult elő ilyen, mindenki tudott a másik dolgairól. És ez a helyzet most furcsa volt Hongki számára, valamint rosszul is esett neki.
Elvonult a szobájukba és az ágyban elfeküdve olvasgatott egy könyvet. Szerencsére az olvasmány rendesen lekötötte a figyelmét, így nem volt ideje önmarcangolásra és azon gondolkozni, hogy mennyire rossz szülő lehet, amiért már a gyerekei és a férje sem bízik meg benne; olyannyira lekötötte az olvasás, hogy fel sem tűnt neki az idő múlása.
- Anyu... - bújt be a szoba ajtaján Minhwan. - Mikor lesz kész az ebéd? - kérdezte ártatlanul.
- Majd ha megcsináljátok - felelte Hongki fel sem nézve a könyvből.
- De anyu... mi nem tudunk főzni... Csinálj nekünk ebédet - kérlelte boci szemekkel. - Kérlek.
- Nem érek rá - felelte egyszerűen. - Oldjátok meg már elég nagyok vagytok - fordult a másik oldalára, hogy ne lássa legkisebb fia fájdalmas pofiját.
- Anya kérlek - lépett be Seunghyun is. - Ne csináld ezt velünk
Hongki nem válaszolt csak egy mélyet sóhajtott és egy apró könnycseppet törölt le szeme sarkából. A két fiú feladta a könyörgést és inkább magára hagyták édesanyjukat.
- Apa... Éhesek vagyunk - álldogált a garázs ajtajában Minhwan és Seunghyun.
- Szóljatok anyátoknak - felelte, félig a kocsijuk belsejében matatva az apa. - Biztos már csinálja az ebédet.
- Onnan jövünk. De azt mondta, hogy nem főz ránk. Oldjuk meg - mondta el félve Seunghyun a fejleményeket.
- Hogyan? - emelkedett fel Jonghoon. - Nem ad nektek enni? Hát ez már mindennek a teteje. Mi a szarért kell ennyire hisztizni? - morogta és olajos kezét törölgetve rontott be a lakásba.
- Apa! Várj! - kapta el karját Jaejin. - Hagyd kérlek. Majd én beszélek vele. Úgyis velem van a baja. Én okoztam ezt az egészet, jobb ha helyrehozom - Jonghoon nem szólt semmit, csak hagyta fiát bemenni a szobájukba.
Néhány perccel később ismét nyitódott a szoba ajtaja. Hongki hason, párnába temetett arccal feküdt az ágyán, nem is reagált.
- Anyu... - ült le Jaejin az ágy szélére. - Sajnálom - bökte ki egy nagy sóhaj után. Nem kapott feleletet, így kis szünet után folytatta. - Nagyon makacs voltam és tiszteletlen. Szeretnék elnézést kérni. Emellett, teljesen megértem ha engem büntetsz, de a többiekkel ne tedd ezt, kérlek. Szükségünk van rád.
- Akkor miért nem bíztok meg bennem? - motyogta még mindig a párnába temetve arcát.
- Megbízunk.
- Csak? Miért nem mondod el, mibe keveredtél, fiam - emelkedett fel az ágyról Hongki és Jaejin mellé ült.
- Nem keveredtem semmibe. Csak... cikinek éreztem, hogy...
- Hogy?
- Hogy szerelmes lettem.
- Oh kisfiam! - lágyult meg azonnal az anya szíve. - Ez nem ciki - mosolyodott el és magához ölelte fiát. - Mond csak, hogy történt? Ki az? Szép? - kezdte el faggatni. - Mondj el mindent - tolta el magától, hogy a szemeibe nézhessen.
- Hát... már elég rég találkoztunk. A parton. Este kint ücsörögtem. Egy kis csónak közeledett felém, pici sárga fénnyel világított az orra. Mikor partot ért, kiszállt belőle Ő, és egyből beleszerettem. Kicsit szégyenlősen odamentem hozzá és megkérdeztem, mi járatban mifelénk - mesélte mosolyogva Jaejin. - Boldogan borult a nyakamba és azt mondta, örül, hogy végre valaki befogadta, mert eddig sehol sem látták szívesen. És hát azóta minden este ott találkozunk. Megismertük és megszerettük egymást Primadonna-val.
- Így hívják? És szép kislány?
- Annyira nem kicsi már, de gyönyörű. A világ legszebb teremtése - mesélte ábrándozva a fiú.
- Büszke vagyok rád, fiam! - ölelte magához ismét Hongki.
- Ennek örömére kapunk enni? - motyogta az ajtóban hallgatózva Minhwan.
- Öt fogásos királyi menüt - vigyorodott el az anya.