Light up the Darkness (Hongbin&Hyuk [VIXX]) YAOI!!!! #3

/Hongbin/
Kicsit fáradt voltam már, de miután leadtam a műszakom, vettem egy jó erős kávét, hogy sikerüljön ébren maradnom.
Visszamentem Sanghyuk szobájába, de már nem volt ott. Azonnal a műtők felé vettem az irányt, ahol össze is futottam a szüleivel. Hálásan megköszönték a segítségemet, állítólag Sanghyuk nagyon sokat mesélt rólam. Ez melegséggel töltötte el a szívem.
Aztán kezdetét vette a majdnem három órás várakozás. Egy darabig beszélgettem a szüleivel Hyukkie-ról, meséltem a műtétről. Aztán már csak csendben vártunk. Idegölő percek következtek. Bár tudtam, erősen bíztam benne, hogy sikeres lesz a műtét. Csak... bennem volt az izgalom és az aggodalom.
Most voltam hozzá utoljára ilyen közel. Ha mást nem, lélekben támogattam.
A műtét után, eszméletlenül tolták ki a teremből. A szülei azonnal hozzá szaladtak, kérdezgették az orvost.
A műtét sikeresen zajlott.
Megkönnyebbülve sóhajtottam és halványan mosolyogva figyeltem Őket a háttérből. Mikor eltűntek a látókörömből, lassan megindultam haza.

/Hyuk/
Nem tudtam igazán, hogy mi történik velem, de mivel a műtéthez Sohee nővér asszisztált, intéztem felé egy utolsó kérést, még mielőtt elaludtam volna.
Ezután egy jó ideig se kép, se hang... Legközelebb már arra kezdtem ébredezni, hogy a szüleim mellettem vannak, és hogy még a szemeimen van a kötés. Nagyon gyorsan kezdett verni a szívem... Mindjárt újra láthatok...
- Anya, apa... - motyogtam bele a halk beszélgetésükbe, amire óvatosan kezdtek ölelgetni. Remegtem... Megcsináltam, és most már túl vagyok rajta.
- Anya... Idehívnád Sohee nővért? - helyezkedtem egy picit feljebb, két perc múlva pedig már meg is hallottam a hangját.
- Hogy érzed magad, Sanghyukkie? - ült le mellém, és arcomat simogatta.
- Mmh, jól, de tudod... - mosolyodtam el halványan.
- Ma délutános. Nem tudom, hogy be fog-e jönni. - sóhajtott fel. - Már próbáltam hívni, de nem vette fel. Ne aggódj, akkor is elintézem. - paskolta meg vállamat, majd kisietett.
Talán tényleg tegnap beszéltünk utoljára? Ettől kezdtem elszomorodni, mert nem tettem olyat, amit kellett volna. Elszalasztottam a lehetőséget... Már pedig én Hongbin akarom látni elsőnek, ha leveszik a kötésemet...

/Hongbin/
Amint hazaértem már dőltem is az ágyba. Csak 3 órám maradt kipihenni magam a következő műszakig. Beállítottam egy ébresztőt, és amíg meg nem szólalt úgy aludtam, mint akit leütöttek.
Ébredéskor nagy sietségbe kevertem magam, mert még pár percet ellustultam. Gyorsan lezuhanyoztam, összepakoltam a cuccomat és már indultam is dolgozni.
Egészen, míg be nem értem, nem jutott eszembe Sanghyuk. Csak a kórház kapujában tudatosult bennem, hogy ha minden jól ment, már pedig azt mondták, hogy jól ment, akkor ma már láthat. Igaz még nem mehet ki erős fényre, nagyon óvnia kell a szemét, de már láthat. Ettől a gondolattól meglehetősen izgatott lettem. Bár mellette lehetnék...

/Hyuk/
Sohee nővér is visszajött, reggeliznem kellett volna, de most az izgalomtól képtelen lettem volna akár egy falatot is lenyomni a torkomon. Ebéd előtt akarták levenni a kötésemet, jött is az orvosom, de... Kicsit hisztizve fordultam a hasamra. Amíg Hongbin nincs itt, nem vagyok hajlandó megengedni, hogy levegyék a kötést. Ha már kibírtam ezt a sok szenvedést, legalább...hagy lássam először Hongbint. Annyit gondolkodtam már róla, és igyekeztem összerakni az arcát az érintésekből. Nem akartam így makacskodni, de Sohee nővér megígérte...

/Hongbin/
A napomat Taekwoon-nál kezdtem. Jót mosolygott fáradt arcomon. Bár én próbáltam neki megmagyarázni, hogy ez nem igazán vicces... de nem bántam, legalább láttam mosolyogni és az fontosabb volt most.
Elmentem vele egy rövid sétára aztán benéztem Lara-hoz, aki idő közben kapott egy saját szobát. Kang bácsit is meglátogattam.
Az irodában ücsörögtem néhány új beteg kartonja felett, mikor Sohee főnővér jött be.
- Neked mire való a telefonod? És a csipogód?
- Elnézést de nem hallottam. A csipogóm pedig otthon maradt.- hajtottam le a fejem.- Gond van?
- Igen. Sanghyuk...
- Mi történt vele?- pattantam fel azonnal.
- Hisztériázik. Azt mondta, addig nem engedi, hogy levegyék a kötést, míg Te mellette nem vagy.
- Ah... ez a gyerek...- sóhajtottam kicsit megkönnyebbülve.- Szabad?- pislogtam bizonytalanul Sohee nővérre.
- Indulj már!- szólt rám s nekem több sem kellett már szaladtam is az új kórterme felé.
Mikor halkan benyitottam a szobába, a szülei felém kapták a tekintetüket. Intettem nekik de azt kértem maradjanak csendbe.
Az ágyhoz sétálva fogtam meg Sanghyuk kezét. Kicsit megilletődött és már kérdezte volna, hogy ki az de a szavába vágtam.
- Miket hallok én az én makacs kis hercegemről?- kérdeztem tőle játékosan.- Mondtam, hogy légy jófiú.- simogattam kézfejét.

/Hyuk/
Már kezdtem tényleg feladni, hogy ide fog jönni... De továbbra sem adtam meg magamat. Ahogyan kicsit csend lett a szobában, majd valaki megfogta a kezeimet, meglepődtem. Hongbin-sshi... Nem gondoltam volna, hogy tényleg eljön. Mellesleg, a szavaitól nagyon elvörösödhettem. Az ő makacs kis hercege? Hát... Lehetne benne valami.
- Hongbin-sshi! - örültem meg hirtelen, majd felültem az ágyban, és muszáj volt lehúznom magamhoz, hogy egy picit megölelgethessem.
- Azt hittem, hogy nem fogsz jönni... - suttogtam a fülébe duzzogva. - Úgy nem tudok jófiú lenni. - fúrtam arcomat nyakába, majd csak hátradőltem.
Most már... Minél hamarabb vegyék le. Látni akarom Hongnbint...

/Hongbin/
Elmosolyodtam aranyos szavain. Ez az ember teljesen rabul ejtett. Nem lehet neki ellenállni. Hiába próbálok, feszülök bele, nem megy.
- Most már itt vagyok. Szóval viselkedj rendesen.- simogattam meg az arcát.- Akkor hívhatjuk a doki bácsit?- érdeklődtem, mire hevesen bólogatni kezdett és a szülei is nyugodtan sóhajtottak fel.
Gyorsan kimentem szólni Cha doktornak, hogy most már leszedheti a kötést.

/Hyuk/
Pillanatok kérdése, és megláthatom. Megláthatom, hogy hogy néz ki az a srác, akibe szó szerint vakon belé szerettem. Amikor bejött Cha doktor úr, rögtön Hongbin kezéért nyújtózkodtam, és a szemeimet becsukva vártam, hogy lekerüljön rólam a kötés. Úgyis csak lassan kell beeresztenem a fényt, mert az úgy veszélyes lenne. Cha doktor úr viccesen kezdett el visszafelé számolni, úgy húzta le rólam. Hevesen verő szívvel, visszafojtott lélegzettel nyitottam ki lassan a szemeimet. Annyira... Hihetetlen érzés volt érzékelni a fényeket, aztán pedig a homályos kép pár pislogás után lassan kitisztult. Te jó istenem... Hongbint láttam meg először. Dús, puhának látszó fekete haját, sötét, csillogó szemeit, azt a helyes és szívdöglesztő mosolyt, amibe beleremegett a gyomrom, a szívem, az egész testem. Egy gyermeki vigyor kúszott az arcomra, és könnyek szöktek a szemeimbe. El sem hiszem...látok... Látok! És Hongbin valami baromira helyes... Sármos, férfias. Megszorítottam a kezét, és elpityeredve nevettem halkan örömömben.
Hiába láttam picit homályosan a könnyeimtől, nem tudtam levenni a szemeimet jóképű arcáról. Nem tudtam megszólalni... Egyszerűen csak annyira lenyűgözött.

/Hongbin/
Erősen szorította kezemet, miközben lekerült róla a kötés. Mindenki visszafojtott lélegzettel várta az eredményt. A szülei is egymás kezét szorongatták, és várták az eredményt.
Kíváncsian kémleltem arcát, hogy vajon láthatok-e néhány apró jelet, ami arra utal, hogy elégedett. Apró könnyeiből és széles mosolyából ítélve látott mindent.
- Fiam!- lépett hozzá az anyukája és szorosan, szipogva magához ölelte.
- Köszönjük doktor úr. Köszönjük, hogy csodát tett a fiúnkkal.- hálálkodott az édesapja.
Olyan megható volt látni, hogy végre mindannyian boldogok. Néhány kósza könnycseppet én is hullattam.

/Hyuk/
Halkan zokogva öleltem a szüleimet, majd most már szipogva, magabiztosan sétáltam orvosom elé, és kezet fogtam vele.
- Örök hálám, doktor úr... - hajoltam meg derékszögig, majd hagytam, hogy Sohee is megölelgessen.
Ő volt itt a kedvenc nővérkém. Milyen szép ő is. De végül most már remegő testtel lépdeltem az a személy elé, aki a legfontosabb számomra. Jól végigméregettem őt, majd csak arcát kezeim közé fogva mosolyogtam rá. Láttam ám a könnyfátylas szemeit. Igen, láttam... Szorosan öleltem át a nyakát, és teljesen az ő arcához nyomtam az enyémet.
- Én hősöm. - suttogtam a fülébe, hogy csak ő hallja.
Most...úgy megcsókolnám. De egyébként sem szabadna, főleg az orvosom és a szüleim előtt nem.
Még fel sem fogtam, hogy mi történik velem. Hogy most már látok... Elhajoltam egy picit, és sötét szemeibe bámultam, aminek elvesztem a csillogásában. Istenem, ez milyen jó érzés...

/Hongbin/
Mosolyogva, könnyeimet törölgetve figyeltem ahogy Sanghyuk boldogan ölelget mindenkit és hálásan néz ránk.
Szorosan öleltem magamhoz, nem akartam elengedni. Örökké csak ölelni és szeretni akartam. Megszólítására halkan felerősödött pityergésem. Halálosan és visszavonhatatlanul beleszerettem. És most már tényleg ez az utolsó, hogy láthatom.
- Vigyázz magadra Hyukkie. Legközelebb ne kórházban kelljen találkoznunk.- szipogtam halkan, buksiját simogatva.

/Hyuk/
- Hongbin-sshi... - eredtek meg nekem is a könnyeim, és megint füléhez hajoltam. - Ha...megkapom a zárójelentést, onnan kezdve nem vagyok a kórház betege. Nyugodtan...felhívhatsz. Utána már szabad... - vörösödtem el teljesen, és görcsösen szorítottam vállánál a felsőjét.
Most végre megláthattam őt, és pont most nem akarom végleg el is engedni. Csak...nem.
Cha doktor Soheeval és a szüleimmel együtt mentek is a zárójelentésért, meg a további kontorollokról való tájékoztatásért. Nem is baj, mert beszélnem kell most Hongbinnal...

/Hongbin/
Naiv fiú. De még mindig nem adja fel. Hát belehalok...
- Felhívni?- hajoltam el tőle, mikor kiürült a szoba.- Szeretnéd, hogy ezután is kapcsolatban maradjunk?- törölgettem arcát.
Annyira hihetetlen volt, hogy Ő maga kért meg rá. De... Ő biztos csak barátként szeretne velem beszélgetni... és... én abba belehalok ha mellettem lesz mégis olyan távol.

/Hyuk/
- I-igen... Persze csak ha neked ez nem gond. Tudod... Rengeteget köszönhetek neked, igaz, néha a hülye viselkedésemmel nem pont ezt mutattam ki... De továbbra is szükségem van rád. - kulcsoltam össze az ujjainkat, és elvörösödött arccal bújtam mellkasához. Nem tudom, hogy veszi-e a lapot, hogy fülig szerelmes vagyok belé, de...én hiszek abban, hogy hasonlóan érez. Elvégre... Nem felejtem ám el azokat a puszikat, amiket kaptam tőle.

/Hongbin/
- Aranyos vagy nagyon.- öleltem magamhoz szabad kezemmel.
- Akkor legyen így. Ha meggyógyultál teljesen, majd felhívlak.- szuszogtam halkan nyakába majd finoman megpusziltam.
- Addig is legyél jó fiú. Most mennem kell dolgozni. De hamarosan majd találkozunk. Ugye a kedvemért jó leszel?- toltam el magamtól egy kicsit, hogy szemeibe nézhessek.

/Hyuk/
Teljesen beleborzongtam, ahogyan nyakamnál éreztem leheletét, majd meg is puszilt. Kikészít...
- Mi az, hogy ha majd ha teljesen meggyógyultam? Felőlem akár már holnap is hívhatsz. Szóval...ha nem hívsz, akkor rossz leszek. - viccelődtem, majd csak ismét elvesztem szemeiben. Ah, gyilkol ezzel a tekintetével...
- De akkor... Szia. Hiányozni fogsz addig is, Hongbin-sshi. - hajoltam hozzá közelebb szinte már automatikusan, de amikor már összeért az orrunk hegye, észbe kaptam, és pár centit hátrébb húzódtam. Yah, jó hogy nem már megcsókolom...

/Hongbin/
- Pimasz.- vigyorogtam rá.- Pimasz vagy. És kitartó. De nem bánom. Hívni foglak.- simogattam meg az arcát.
- Te is hiányozni fogsz nekem, Hyukkie.- mosolyogtam rá kedvesen majd végleg elengedve indultam a dolgomra.
Pontosan nem is fogtam fel, hogy mi történt köztünk pár perccel ezelőtt. Csak azt tudtam, hogy még hallhatom a hangját, láthatom a mosolyát. És ennek borzasztóan tudtam örülni.

/Hyuk/
Istenem... Milyen boldog lettem, hogy Hongbin hívni fog engem... Talán még lehet is köztünk valami.
Anya hozott nekem ruhát, úgyhogy gyorsan felkaptam a szűk, világos farmeremet, majd a sötétkék hosszú ujjúmat, arra pedig a szövetkabátomat. Picit megigazítottam a hajamat, majd csak vártam. Hazaindulunk. Hihetetlen, hogy már otthon fogok aludni. Szüleim vissza is jöttek a papírokkal, összepakoltuk a cuccaimat, és indultunk is lefelé a parkolóba. Hongbin éppen Kang bácsival sétálgatott a kórház előtt, szóval a kocsiba beszállva integetni is tudtam neki. Na meg nem bírtam ki, hogy ne küldjek neki egy apró puszit az ablakon keresztül. Olyan helyes... Aw.

/Hongbin/
Épp Kang bácsival tettünk egy kört a kórház körül, mikor láttam, hogy Sanghyuk és a szülei kocsiba szállnak és gondolom már indulnak is haza. Biztos nagyon izgatott és bolog Hyukkie, hogy végre visszakapja a rendes életét.
Aranyosan mosolyogva integetett felém, én is és Kang bácsi is viszonoztuk gesztusát. Apró puszija rendesen zavarba hozott. Mutató ujjamat ajkaimhoz emeltem és én is úgy küldtem neki egy apró manó puszit búcsúzóul. Még egy darabig néztük a távolodó kocsi alakját aztán bementünk a jó meleg épületbe.

/Hyuk/
Nyah, picit el is pirultam, ahogyan visszaküldte azt a puszit. Melegség járta át a szívemet, és egy kis mosollyal az arcomon figyeltem a komor, kora téli tájat a kocsi ablakán keresztül.
Alapjába véve szomorú lennék, de... Visszakaptam a látásomat, és nem most láttam utoljára Hongbint. Bár... A telefonszámot, csak az apáét tudja megnézni a kórházi listán. Hehe, biztosan nagyon édes lesz, ha neki kell felhívnia aput, hogy elkérje a számomat... Azt a beszélgetést majd én is hallani akarom.
Azt hiszem ennél szebb napom még soha nem volt...

/Hongbin/
A napom végül is elég gyorsan telt. Minden gondolatom Sanghyuk körül forgott. Rosszabb voltam, mint egy szerelmes tini kislány. Alig vártam a munkaidőm végét, hogy felhívhassam. Mert ugye azt mondta, hogy akár már most is hívhatom.
Gyorsan kikerestem a kartonját, hogy megnézhessem magamnak a telefonszámát. De ekkor szembesültem a sajnálatos ténnyel, hogy csak a szüleinek a száma van felírva. Először egy pillanatra megtántorodtam de gondolatban felpofoztam magam, mert nem adhatom fel ilyen könnyen. Míg senki nem volt az irodában, kilestem az apukája számát. Aztán hazafelé fel is hívtam.
- Jó estét kívánok. Elnézést a zavarásért, Lee Hongbin vagyok, Sanghyuk ápolója.
- Áh, Hongbin-sshi!- szólt bele vidáman a telefonba az édesapa.- Miben segíthetek? Valami bent maradt? Vagy baj van?
- Nem-nem. Nincs semmi baj. Én csak a fia telefonszámát szeretném elkérni. Megkért, hogy majd hívjam fel, de a számát elfelejtette megadni.- nevettem kínomban.
- Oh persze, rendben egy pillanat.
Miután megkaptam a számát, az ágyban fekve gondolkoztam, hogy felhívjam-e vagy sem...

/Hyuk/
Késő délután már együtt ebédeltem a szüleimmel... Annyira jól éreztem magamat, a fellegekben jártam. Bár... Inkább azt vártam a legjobban, hogy Hongbin felhívjon. Miután hazaértünk a kajáldából, egy gyors fürdőt vettem és kipakoltam pár cuccomat a szobámba, a többit inkább holnapra hagyom, picit elfáradtam. Éppen ledőltem az ágyamra, és felraktam töltőre a telefonomat, amit már 2 hete nem is használtam, amikor bejött apu.
- Hívott az ápolód, Hongbin. A számodat akarta elkérni. Mit akar tőled az a fiú? - kérdezte értetlenül, miközben elvette a telefonomat, hogy levegye minimálisra a képernyő fényerejét a szemeim kímélésének érdekében. Ez aranyos... Viszont szavaira picit el is pirultam.
- Semmit. Csak nagyon jól összebarátkoztunk, és szeretnénk tartani a kapcsolatot. - válaszoltam a telefonomat visszavéve a kezéből, és azt szorongatva vártam azt a világmegváltó hívást. Legalábbis én annak éreztem...

/Hongbin/
Egy darabig még szorongattam a mobilomat és a kis papírkát Hyukkie számával, aztán bepötyögtem a telefonba, elmentettem és egy kis hezitálás után tárcsáztam is.
Halk és kíváncsi hang szólalt meg a vonal túlsó végén.
- Szia Sanghyuk. Hongbin vagyok. A-apukádtól van meg a telefonszámod... hogy vagy?

/Hyuk/
Picit el is gondolkodtam, amikor rezegni kezdett a telefonom a kezemben. Hirtelen meg is ijedtem egy picit, a mobilom csúszott fél métert a parkettán töltővel együtt, amit kirántottam a falból. Nyuuuh, ez biztosan Hongbin leeesz! Kapkodva emeltem a fülemhez a készüléket, aminek szerencsére semmi baja nem lett.
- Hongbin-sshi! Ah, errŐl le kell szoknom... Most már... Hongbin oppa leszel~ - cukiskodtam már a beszélgetés elején, mert úgy tűnt, hogy zavarban van. Pedig nem kell... Semmi sem változott azon kívül, hogy most már még bátrabbak lehetünk egymással.

/Hongbin/
- O-oppa?- nyeltem egy nagyot értetlenül.
Miért akarna Ő oppának hívni...? Ha csak nem... De áh ez olyan képtelen dolog. Biztos csak szórakozik.
- Hogy vagy Hyukkie? Minden rendben van, ugye?- érdeklődtem.
Nekem csak az a legfontosabb, hogy jól legyen. Más nem számít. Ha Ő boldog, én is az vagyok.

/Hyuk/
- Csak vicceltem, nem kell megijedned~ - kuncogtam fel, mert ez aranyos volt... - Amúgy nagyon jól vagyok. Ennél szebb napom nem is nagyon lehetne. - mosolyogtam, bár ô ezt most nem láthatta. - És veled mizujs? Mikor értél haza a kórházból? Biztosan fáradt vagy... - biggyesztettem le alsó ajkamat, miközben lehasaltam az ágyon, és a lábaimat lóbálva vártam válaszát.
Olyan jól esett hallani a férfias hangját... Egy héttel ezelőtt azt hittem, hogy pont miatta fogok szomorkodni, hogy elválnak az útjaink. Szerencsére nem így van.

/Hongbin/
Halkan elnevettem magam édes kuncogásán. Ez a fiú teljesen elveszi az eszem.
- Ennek nagyon örülök.- mosolyodtam el.- Hát hosszú napom volt, nem rég értem haza. Kang bácsit lehet, hogy átszállítják egy másik kórházba. Annyira sajnálom, hogy nem tudunk rajta segíteni.- sóhajtottam szomorúan.- Taekwoon viszont egyre pozitívabb, amire büszke is vagyok. Lara is nemsokára hazamegy. És kaptunk pár új beteget is.- meséltem el neki dióhéjban a nap fejleményeit.
- És... veled most mi lesz? Ha teljesen meggyógyulsz, visszamész a suliba?

/Hyuk/
- Ah, szegény Kang bácsi... Pedig te voltál a kedvence. Ha más ment hozzá, nem is volt hajlandó felkelni reggel. - kuncogtam halkan, majd csak elgondolkodtam a kérdésén. - Már szeretnék két hét múlva folytatni a suliban. Nem akarok annyira lemaradni, ráadásul már jól vagyok. A kontrollokra eljárni pedig nem nagy mutatvány. - mosolyogtam halványan. Ahh, annyira késztetést éreztem arra, hogy hozzábújjak, miközben beszélgetünk... Bárcsak itt lehetne mellettem... Ha nincs olyan sok munkája, muszáj összehoznunk egy találkozót.

/Hongbin/
- Én is szeretem Őt nagyon. Mintha a nagypapám lenne.- ábrándoztam el.
- Helyes folytasd is csak az iskolát. De azért óvatosan. Mondtam, hogy legközelebb nem a kórházban szeretnélek viszont látni.- kuncogtam.- Öhm...- csendesedtem el egy kicsit.- Majd... ha úgy ráérsz, lenne kedved összefutni velem? Csak egy teára vagy kávéra. És akkor kényelmesen tudnánk beszélgetni.- magyarázkodtam.

/Hyuk/
Nyaaah, kikészít... Olyan aranyos volt, ahogyan hadarva indokolta, hogy miért is kéne találkoznunk. Ah, kell ő nekem...
- Természetesen! Igazából tőled függ, mivel én ezen a héten teljesen szabad vagyok. Úgyhogy ha nincs olyan sok munkád... - pirultam el egy picit, és úgy kuncogtam a telefonba, mint egy szégyenlős kislány. Le kell állnom...

/Hongbin/
Oké teljesen elfolytam tőle. Édes hangja az őrületbe kerget. És ha még elképzelem hozzá pirulós kis arcát...
- Rendben. Nekem holnap is jó, akár... szabad napom lesz.- feleltem teljesen izgatottan.
Ah ez a srác... teljesen kikészít. Annyira... de annyira, hogy már bele is szédülök teljesen.

/Hyuk/
- Rendben. Bár... Én nem vagyok valami jártas Szöulban... - mondtam picit feszengve. - Úgyhogy szerintem vonattal mennék be, és örülnék, ha ott várnál az állomáson... - beszéltem picit még mindig szégyenlősen. Na jó, én ezt most egy randinak fogom tekinteni. De uhh... Hogy lesz időm elkészülni, hogy szép legyek Hongbinnak? Huh...

/Hongbin/
- Persze. Mindenképpen.- vágtam rá azonnal. Nem szeretném, hogy elkeveredjen és valami baja essen.
- Nézzél vonatot és majd írd meg, hogy mikor indul és mikorra van itt. És én ott foglak várni.- mondtam mosolyogva az ötletemet.

/Hyuk/
Igazából valami baromi romantikus lenne szerintem egy reggeli teázgatás egy kis kávézóban a kora téli tájat kémlelve... Ah, alig várom, hogy holnap legyen.
- Arra gondoltam, hogy reggel megyek, aztán csak délután jövök haza, és akkor több időt tölthetünk együtt. Persze csak ha neked is megfelel. - lelkesedtem egyre jobban, és már a gyomrom is beleremegett.

/Hongbin/
- Tökéletes. Az egész napom a tiéd.- feleltem vidáman mosolyogva.- Majd elviszlek egy jó kis kávézóba. A kedvenc helyem. Aztán majd elmehetünk moziba is akár. Aztán valahol ebédelünk. A többit pedig út közben kitaláljuk.- lelkesedtem.
Fel sem fogtam ésszel, hogy igazából egy... randit tervezgetünk most éppen... de... nem. Ő biztos nem úgy értelmezi. Csak én vagyok ennyire elborulva a rózsaszín köddel.

/Hyuk/
- Szuper! Nagyon jól hangzik! - nevettem boldogan, majd csak elvékonyított hangon kezdtem beszélni. - Randizni megyek Hongbin oppávaaal~ - nevettem el magamat utána. - Csak viccelek. Ne vegyél komolyan. - kuncogtam halkan, bár...legbelül igenis annak tekintettem. Már azt is tudom, hogy mit vegyek fel. Hmm, szerintem nem nagyon fogok sminkelni, Hongbin szerintem a természetességet szereti.

/Hongbin/
- Aigooo Hyukkie...- kacagtam fel rajta.- Mindig sikerül zavarba hoznod.- jegyeztem meg.- Na de most már hagylak pihenni. Aludj szépen. És majd holnap találkozunk.- mondtam lágy, kedves hangon.
Legszívesebben magamhoz ölelve aludnék el. De... ezt sajnos nem lehet.

/Hyuk/
Jó volt hallani a nevetését... Életem.
- Rendben, de előtte még átküldöm sms-ben, hogy mikor indul a vonatom. - beszéltem örömtelien, majd a telefon felé cuppogtam egyet, hogy hallja. - Jó éjt, szép álmokat, oppa! - kuncogtam halkan, majd inkább a reakcióját meg sem várva szakítottam meg a hívásunkat. Olyanokat tudod mondani...hah, még most én is zavarba jöttem.

/Hongbin/
- Jó... éjt...- suttogtam a telefonba, feltehetőleg már a süket telefonba.
Minden pillanatban meg tud valamivel lepni.
Vigyorogva feküdtem ki az ágyon, míg vártam az SMSét. Mikor megkaptam, beállítottam az ébresztőmet, hogy még véletlenül se késsek el, elmentem lezuhanyozni és lefeküdtem.
Bár időben voltam, mégsem tudtam sokáig elaludni. Az izgalom bennem tombolt, nem hagyott nyugtomat. Nagyon vártam a találkozónkat.

/Hyuk/
A telefonomon rögtön kerestem egy időpontot. Holnap reggel 6.45-kor indul egy vonat, és 7.45-re ott is leszek. Ezt gyorsan megírtam neki, majd... Csináltam egy aegyos selcát Hongbinnak, amin aranyosan csücsörítettem, és elküldtem neki egy kis üzenettel; "Aludj jól, holnap találkozunk", bár erre már nem érkezett válasz, szóval már biztosan ment aludni. Mielőtt én is mentem volna, szóltam anyának, hogy holnap Szöulba utazom, hogy találkozzak Hongbinnal. Azt mondta, hogy szimpatikus és jólelkű fiúnak látta Hongbint, így elengedett. Ettől már nagyon boldog lettem. Kicsit nehezen ment az elalvás, de másnap reggel könnyedén ugrottam ki az ágyból az ébresztőm hangjára. Gyors tempóban mentem hajat mosni, lezuhanyozni. Miután megszárítottam a hajam, ki is vasaltam. Befújtam magamat a kedvenc parfümömmel, majd egy picit korrektoroztam a szemeim alatt, bár nem ültek ott most annyira sötét karikák. Átszáguldottam a szobámba, és meg is kerestem a ruháimat. Mivel kint hűvös volt és borús az égbolt, felvettem fehér vastag, kötött hosszú ujjúmat, szűk sötét farmeremet, majd a fekete vászonkabátomba is belebújtam. Huh, hamarabb elkészültem, mint gondoltam. A táskámba beleraktam a telefonomat, a pénztárcámat meg egyéb iratokat, és ki is mentem a konyhába.
- Aztán vigyázz magadra, jó? - simogatta meg arcomat apa, amire csak hozzábújtam, és indultunk is autóval az állomásra. Megbeszéltük, hogy majd felhívom, hogy mikor érek haza, és Ő majd kijön êrtem. Megvettem a jegyemet, majd indultam is a megfelelő számú vágányhoz. A szívem a torkomban dobogott, és...nagyon izgatott voltam, hogy találkozni fogok Hongbinnal. Ah...