Annyira késztetést éreztem, hogy figyelmeztessem Yonghwa-t, hogyha hozzá mer érni Minhyukhoz, támadok... De azt hiszem erre nincsen szükség, mivel fogalmam sincs, hogy meg tudom-e győzni, hogy maradjon itt... Az ő döntése, utána nekem semmi közöm hozzá.
Visszaadtam az esernyőjét Yonghwanak, bár picit nehéz volt lerázni, mert Minhyukról kérdezősködött... Vissza is mentem Minhyukhoz, csak maga elé bámult.
- Beszélnünk kell. - túrtam a hajamba gondterhelten, majd csak asztala elé sétáltam.
/Minhyuk/
- Sajnálom, hogy olyan tiszteletlenül beszéltem.- hajtottam le a fejem.
Teljesen megszégyenülve ültem előtte, sírásra görbülő ajkakkal, mint valami kislány. Ez borzasztó.
/Jonghyun/
- Az most mindegy... Biztos, hogy fel akarsz mondani? - támaszkodtam meg az asztalon tenyereimen, és csak komolyan néztem a szemeibe.
Nem akartam, hogy elmenjen... Bár biztosan most borzasztó főnöknek talál engem, sőt, tudom, hogy az már elejétől így gondolja. Megértem. De elfogadni nem tudom...
/Minhyuk/
- Elnézést kértem, mert úgy illet. De amit mondtam, fenntartom. Nem vagyok ringyó, akit ha kedve van megfektet párszor, különben meg nem is érdekli. Az alkalmazottja vagyok és... nem meleg.- sóhajtottam.
Hazudnom kellett, hogy tudjak rá hatni. Bár az ilyen embereknek nagyon magukon kívül aztán nem számít semmi...
- Ha... ha nem tudja elfogadni, hogy a munkakörömön kívül más feladatokat nem vagyok hajlandó elvégezni, akkor igen. Biztosan fel akarok mondani.
/Jonghyun/
- Nem fogom többször. Megígérem. - mondtam határozottan, és...ezt hiszem most komolyan is gondoltam.
Minhwan bevállalósabb, mint Minhyuk... És ő nem is mondana fel egyből. Mondjuk mondhatok akármit magamnak, ha Minhyukot kívánom... Mindegy, egyébként azt csinál, amit akar, csak maradjon itt... De akkor estére továbbra is bent tartom. Minhwant is. Hagy hallja csak, hogy "nincs" szükségem rá ilyen téren...
/Minhyuk/
- Jó. Rendben.- bólintottam egy nagyot sóhajtva.
- Akkor elmegyek a 17.-ei rendezvény helyszínére és az éttermet is meglátogatom.- álltam fel, ismét a munkámra koncentrálva.
/Jonghyun/
- Ennyi? - nevettem halkan, mert olyan hirtelen átcsapott a munkára, hogy még én is meglepődtem.
De hogy visszavonta, hogy felmond, én is megkönnyebbültem. Viszont azért az nem maradhat büntetés nélkül, hogy hogy beszélt velem.
- Minhyuk, ma este maradj bent, kérlek~ - mondtam ridegen, majd intve el is indultam vissza az irodámba.
/Minhyuk/
- Rendben.- motyogtam.
Bent maradni... remek... De ha egy ujjal is hozzámér, feljelentem. És nem viccelek.
Összeszedtem a papírjaimat és útnak is indultam a hotelhoz. De előtte találkoztam Jungshin-nal a szokásos kis bárunkban.
/Jonghyun/
Rengeteget telefonálgattam, meg picit el is fáradtam, ahogyan ezer meg ezer szerződést olvastam át, és javítottam ki, írtam meg... Vagy legalábbis nekem annyinak tűnt. Amilyen jól indult a napom, most olyan stresszes is lettem. Igaz, már nem kéne aggódnom, Minhyuk marad, de Yonghwa aggaszt. Annyira süt róla, hogy flörtölni akar Minhyukkal, én pedig...semmit sem tehetek. Ez az őrületbe kerget...
/Minhyuk/
Elmeséltem Jungshin-nak mindent. Ő a legjobb barátom, mindent tud rólam s ez fordítva is igaz. Szóval neki öntöttem ki a lelkemet. Csendben hallgatott végig, utána megosztotta velem cseppet sem pozitív véleményét. Szerinte Jonghyun egy paraszt és tényleg ott kellett volna hagynom ezek után. Hát mit ne mondjak, ezzel aztán nem könnyítette meg a dolgomat barátom...
Az ebéd után ellátogattam a hotelba, ahol még néhány illetékessel egyeztettem, majd az étterembe is beugrottam. Már sötétedett, hűvös is volt, mikor végeztem körutammal. Megfordult a fejemben, hogy nem megyek vissza túlórázni... de mégsem tehetem ezt.
Fáradtak kutyagoltam vissza a céghez és nem is foglalkozva semmivel befészkeltem magam az irodámba, hogy tovább dolgozhassak.
/Jonghyun/
Az irodámban lévő szekrényhez mentem, mivel ott tárolom a sok italt, amiket néha köszönetként kapunk a pénz mellé. Hmm, van egy megkezdett üveg wiskey, abból szoktam inni egy-két kortyot, ha szükségem van rá. Kivettem, majd jól meghúztam azt. Egy kicsit égette a torkomat hirtelen, de jól esett. Azt hiszem ma este jól megdugom Minhwant... Ő úgy sem bánja.
Lassan teltek az órák, én pedig csak bekopogtam Minhyukhoz, de csak benéztem, hogy elkezdett-e már dolgozni.
- Jó munkát~ - mosolyodtam el, majd az ajtót becsukva pillantottam meg Minhwant a folyosón, aki éppen hazaindult.
- Hé! Minhwan~ - karoltam át hirtelen hátulról, majd füléhez hajoltam. - Gyere az irodámba egy órára, kérlek... - haraptam fülcimpájára, amire érezhetően megborzongott a karjaim között.
/Minhyuk/
Fáradtan áltam neki a számítógépem előtt gubbasztva a munkának. Meglepett, mikor a főnök benyitott. Már kicsit megijedtem, hogy akar valamit... de csak jó munkát kívánt. Ez... különös.
Bár kevesebb, mint negyed óra múlva rájöttem, hogy miért nem támadott be. Nagyra nyílt szemekkel, csendben ültem az irodámban és a nyögéseket hallgattam.
Lefagyva, tollamat szorongatva a markomban ültem és szinte lyukat égettem az irodám ajtajába.
Ez az ember nem normális. De tényleg. Valami baja van... Hirtelen lendülettel toltam ki a székem és indultam meg kifelé, hogy benyissak hozzá és leállítsam, nehogy másban is kárt tegyen. De a folyosón megálltam.
Élvezettel teli nyögések hallatszottak ki, egyre hangosabban. Az asztalon Minhwan kabátja és táskája hevert. Szóval... ezúttal Őt sikerült elkapnia magának.
Furcsa érzés kavargott bennem. Haragudtam rá, de nem tudom miért. Akaratlanul is visszagondoltam a tegnap estére, mikor én nyögtem alatta, mikor nekem okozott boldogságot érintéseivel.
De mi ez?! Miért agyalok ilyeneken?! Megráztam a fejem és inkább visszavonultam az irodámba. Bedugtam a fülembe a fülhallgatóm és max hangerőn indítottam el kedvenc számaimat. Közben a szívem hevesen zakatolt.
/Jonghyun/
Minhwan az alsó ajkát beharapva fogta meg a kezemet, és hagyta, hogy az irodámba húzzam. Mondjuk mi már szexeltünk egyszer, amikor dühös voltam egy nem sikerült projekt miatt, ő pedig fel akart vidítani... Ez mindig be is jön.
Forró csókokat váltottunk, majd elkezdett lepakolni az asztalomról, a papírokat egyszerűen csak lesöpörte. Felültettem a falapra, és nyakát betámadva kis harapásokkal, nyalásokkal, mély csókokkal kezdtem vetkőztetni. Ujjait tincseim közé vezetve babrált másik kezével nadrágomnál. Tetszett, hogy ennyire együttműködő... Remélem mindent hallasz, Minhyuk...
Öt perc múlva már meztelenül ölelkeztünk össze, combjait tartottam, és nem gyengén dugtam őt az asztalomon. De hát az ő nyögései olyan kéjesek, élvezettel teliek, és ez nagyon beindít... Ilyenkor én is picit elengedhetem mély nyögéseimet... Na meg hát mondanom sem kell, és sikítozik alattam. Hehe...
Lassan végeztünk is, és még Minhwan köszönte meg... Ez aranyos... Zihálva megpaskoltam a fejét, majd el is küldtem őt öltözni.
/Minhyuk/
Teljesen belefeledkeztem a zenébe és a munkába csak arra eszméltem fel, hogy a főnököm önelégült arccal nyitott be hozzám.
- Még nem végeztem. Menjen csak haza nyugodtan, majd bezárok.- mondtam közömbösen.
/Jonghyun/
Felöltöztem, picit rendbe szedtem magam, majd átmentem Minhyukhoz, hogy megkérdezzem hogy áll a munkával. Mert ha mindjárt kész, akkor inkább maradok még egy kicsit, hogy kitöltsem a papírokat, majd megyek is haza. De most így orgazmus után nem sokkal még nem tudtam levakarni az arcomról a vigyort.
- Mennyi hiányzik még? - mentem közelebb, és ingem ujját felgyűrve a könyökömig támaszkodtam meg asztalán.
/Minhyuk/
Mikor közelebb jött, ránéztem és mintha a szívemet egy jéghideg vas marok összeroppantotta volna, a gyomromat pedig az undor és szánalom hullámvasútja forgatta meg.
- M-még válaszolnom kell két e-mailre és el kell küldenem a nyomdának a névkártyák sablonját.- feleltem.
/Jonghyun/
- Hmm, akkor haza megyek. Jó éjt, vigyázz magadra~- gondolkodtam el egy picit, majd csak elmosolyodva hátat fordítottam, és indultam is le a parkolóba. Az arckifejezéséből ítélve hallotta...
Ettől csak még jobban mosolyognom kellett. Az autómba ültem, majd az útra felhajtva hazafelé vettem az irányt. Fárasztó egy nap volt...
/Minhyuk/
Mondhatom szép egy ember... Nem sokáig foglalkoztam vele, egy nagyot sóhajtva igyekeztem mihamarabb befejezni a dolgomat.
Fáradtan ballagtam haza a sötét utcán, magamba szívva a friss őszi esti illatokat. A kedvenc évszakom az ősz. De sajnos alig van alkalmam megcsodálni a természetet ilyenkor. Állandóan csak az irodában roskadok. Talán el kellene mennem szabadságra. De Jonghyun biztos nem engedne.
Szomorúan nyitottam be lakásom ajtaján, majd az esti rutinom elvégzése után lefeküdtem aludni.
/Jonghyun/
Miután vacsoráztam egy szendvicset, lezuhanyoztam, és indultam is aludni. De nem ment ez olyan egyszerűen... Hiába voltam már egy zombi szintjén, de csak nem tudtam elaludni. Igazából... Minhyukon járt az eszem. Próbáltam találgatni, hogy vajon mit gondolhat most rólam... Biztosan egy undorító baromnak, hogy a füle hallatára megfektettem Minhwant, miután tegnap vele csináltam ugyanezt... Ah, lehet még sem volt a legjobb ötlet.
Reggel, amikor felkeltem, kicsit rossznak éreztem a közérzetemet, és reszketve mentem ki a fürdőszobába. Nem aludtam valami jót, hogy óránként felkeltem... Már éppen mélyebben elaludtam volna, persze kelni kell...
Mivel rázott a hideg, beraktam egy lázmérőt, közben sóhajtva leültem az ágyamra. Mára lenne egy csomó munkám, nem lehetek beteg... Minhyukot is megérteném, ha most nem akarna segíteni. Miután sípolt a lázmérő, kivettem, és egy sóhajjal nyugtáztam, hogy belázasodtam. Mindegy, annyira nem vészes... Kibírom ezt a mai napot.
Magamra kaptam öltönyömet is fekete ingem fölé, majd csak a hajamat is éppen, hogy megfésültem. A nagy, sötét karikákkal a szemem alatt amúgy sem tudnék most jól kinézni...
/Minhyuk/
Reggel időben fel tudtam kelni. Összedobtam egy kis reggelit, közben kihalásztam az öltönyömet a szekrényemből és felöltöztem, majd megreggeliztem. Igazából egész kellemesen indult a reggelem. Munkába menet a közeli parkon keresztül vágtam át. Az őszi kép szinte felüdülésként hatott rám. Szinte éreztem ahogy fák sárgás-barnás-vöröses leveleiből árad az energia és feltölt. Nagyokat szippantottam a friss levegőből.
Vidáman léptem be az iroda ajtaján.
- Szép reggelt Minhwan!- mosolyogtam rá.
- 'Reggelt.- biccentett.- Főnök nincs jó állapotban...- jegyezte meg.
- Ritka, mikor abban van...- fintorodtam el vállamat megvonva.
Nem érhet hozzám egy ujjal sem, megígérte, különben itt hagyom a fenébe.
Az irodámba menve néztem át elsőként az e-mailjeimet. Kaptunk feleletet a másik rendezvényük helyszínétől is valamint a nyomda is válaszolt. A fontosabb papírokat kinyomtattam és átvittem a főnöknek.
- Jó reggelt!- nyitottam be hozzá vidáman mosolyogva.- Hoztam pár anyagot.- tettem az asztalára a papírokat.
Tényleg elég ramatyul nézett ki... Néha tüsszögött párat, szemei élesen csillogtak, tekintete bágyadtan meredt előre.
- Hozzak egy forró teát?- kérdeztem.
/Jonghyun/
Az irodámban üldögéltem, próbáltam dolgozni, de a 2-3 percenként rám törő tüsszögés és orrfolyás egyáltalán nem segített nekem...
Ah, legalább Minhyuk most az egyszer egy nagy mosollyal jött be hozzám, amit úgyis hiányoltam már tőle. Kicsit jobb kedvem is lett...
- Köszönöm, ne fáradj vele... - szipogtam, majd elnézést kérve elfordultam, hogy kifújjam az orrom.
/Minhyuk/
- Hm...- bólintottam elgondolkodva.- Ma az elemzőkkel lesz megbeszélése. De ez annyira nem fontos. Talán áttehetném jövő hétre.- javasoltam.- Vagy beszélhetnék velük én. Ja és Yonghwa-sshi üzent, hogy neki holnap nem jó, ma beugrik. Őt is átvállalom szívesen.- mosolyogtam rá.- Mindjárt hozom a teát is.- hagytam magára meglepett főnökömet.
Hiába olyan amilyen, tett amit tett... beteg. Ilyenkor nem ér bántani senkit sem. Különben is jó kedvem volt, miért rontanám el szánt szándékkal? Az a pár átvállalt megbeszélés nem megterhelő. Most amúgy sincs olyan sűrű programom, hála a túlóráknak.
A konyhába menve készítettem el a forró, citromos és mézes teát főnököm számára. Egy kis tálcára tettem a bögrét és bevittem az irodájába.
- Egészségére és jobbulást.- tettem elé.
/Jonghyun/
A kurva életbe most már... Csak nagyokat pislogva, hebegve néztem rá. Nem hiszem el, hogy egy hang sem jött a torkomon, hogy tiltakozzak. Még az elemzőket átengedtem volna, de ahogyan meghallottam, megláttam, hogy milyen mosollyal, lelkesedéssel mondja, hogy majd ő beszél Yonghwával is, fájdalom hasított a mellkasomban. Inkább be se jöttem volna... Legközelebb már egy bögre gőzölgő teával jött vissza.
- Köszönöm. - mondtam halkan, miközben az eddig a kezemben szorongatott zsebkendőt most megszorítottam. Hagy menjen csak Yonghwahoz... Majd ő elszórakoztatja... Szerintem ezt most megiszom, aztán szólok Minhwannak, hogy hazamegyek, és pihenek egy kicsit, majd délután benézek, hogy mi újság. Különben is hallgatózni akarok, hogy miről beszélnek...
/Minhyuk/
Meghajoltam előtte és magára hagytam, hadd pihenhessen egy kicsit. Tudom milyen betegnek lenni, még ha az csak egy egyszerű megfázás is. Borzasztó...
Az irodámban telefonálgattam, intéztem az ügyeimet, mikor kopogtattak.
- Szabad.- szóltam ki.
- Szia!- lépett be mosolyogva Yonghwa.- A-azt hittem felmondtál...- nézett kicsit zavartan.
- Igen. De... vissza kellett jönnöm. Jonghyun-sshi most nincs jól, ezért velem kell tárgyalnia. Foglaljon helyet.- mutattam az asztalom előtti székre, amire aztán le is ült.
Sokáig vitattuk a cégeink ügyét. A legtöbb dologban hamar megegyeztünk bár volt amiben más véleményen voltunk.
- Végre sikerült mindent átbeszélni.- sóhajtott megkönnyebbülve.- Átfaxolnád majd a papírokat?
- Persze.- indítottam be a gépet.
- De ne most... az... ráér.- mosolygott rám sejtelmesen.
- R-rendben. Akkor köszönöm, hogy eljött és beszéltünk. Tájékoztatni fogom Jonghyun-sshit arról, amire jutottunk és fel fogja majd még hívni Önt.
- Tökéletes.- bólintott.- Hya Minhyuk...- csóválta a fejét mégis elégedetlenül.- Tegezz nyugodtan, már mondtam.- mosolygott szívdöglesztően.
- N-nem lehet...
- Miért nem?- vonta fel a szemöldökét.
- A főnököm nem engedi. Ön egy ügyfél. Hivatalos ügyben van itt, ezért nem lehet.
- Badarság. És... ha azt mondom, hogy gyere el velem ebédelni? Ott tegezni fogsz?
- Ha nem üzleti célú...- kezdett zavarba hozni.
- Akkor gyere el velem ebédelni ma.- fogta meg az asztalon pihenő kezemet.
/Jonghyun/
Elfogyasztottam a jó forró teát, ami most tényleg jól esett... Éppen már vettem is a kabátomat, hogy induljak haza, de találkoztam Minhwannal, aki azt kérdezte, hogy miért nem vagyok a tárgyaláson... Gyorsan kimagyaráztam magamat, hogy hazamegyek pihenni, és miután bement az irodájába, a fülemet az ajtóhoz tapasztottam. "Ha azt mondom, hogy gyere el velem ebédelni? Ott tegezni fogsz?" és ezek voltak azok a mondatok, amitől most már végképp kiborultam. Egy mélyet sóhajtva, a szemeimet lesütve indultam lefelé, amilyen gyorsan csak most tudtam. Minhyuk ebédelni megy Yonghwaval, ráadásul baromira boldog, én pedig betegen és összetörten ballagok haza. Tényleg féltékeny vagyok... Pedig már csak a játékszeremnek sem hívhatom. Semmi közöm nincsen hozzá ilyen téren most már. Szerencsétlen vagyok... Ha ezt tudom, hogy talán túlságosan megkedvelem, akkor nem megerőszakolom, hanem mondjuk virágokkal kedveskedem neki... Egy barom vagyok.
/Minhyuk/
- Hát...- kaptam el a kezem.- Mehetünk. Most van úgyis az ebédszünetem.- mosolyogtam kicsit zavartan.
Szélesen vigyorogva bólintott, megvárta míg összeszedem magam és együtt elindultunk. Ő ajánlott helyet, azt mondta, imádni fogom. Hát így is lett. Kellemes kis étterembe hívott meg, ahol kényelmesen tudtunk beszélgetni és ebédelni.
Igazából nem is olyan szörnyű természet. Jó a humora, elképesztő sztorikat tud mesélni és amellett, hogy kedves nagyon udvarias.
- Köszönöm az ebédet.- hajoltam meg előtte ismét a cégünk épülete előtt.
- Én köszönöm, hogy eljöttél.- mosolygott.- Legyen szép napod.- nyújtotta felém kezét, amit elfogadva szorítottam meg.
- Neked is. Szia.- mosolyogtam rá vissza, majd elengedve indultam az irodába, ahol a szokásos tennivalók fogadtak.
/Jonghyun/
Csak minél hamarabb otthon akartam lenni... Miután végre haza is kerültem, ledobtam a kényelmetlen elegáns ruhákat, majd felvettem egy hosszú ujjú pulcsit, szabadidőnadrággal, és bebújtam a takaróm alá. Mit kéne tennem? Nem kezdek el udvarolni neki, most így hirtelen, mert azért hülyét nem csinálok magamból... Azt hiszem bele kell törődnöm, hogy Yonghwa lecsap rá előttem. Mondjuk Minhyuk amúgy sem kedvel engem... A nagy önsajnáltatásban viszont el is aludtam, ami azért jól jött... Mire felkeltem három óra múlva, már picit jobban is éreztem magam. Mindjárt elkészülődök, és bemegyek. Kíváncsi vagyok, hogy hogy ment az ebédje Yonghwaval...
/Minhyuk/
- Főnök?- érdeklődtem Minhwan-nál.
- Hazament. Nem volt túl jól. De azt mondta, még visszanéz.
- Oh értem. Köszi.- mosolyogtam rá és az irodámba mentem.
Egyeztettem az elemzőkkel. Elküldték a kimutatásokat a teljesítményről. Közben egy újabb, harmadik rendezvény lebonyolításán ügyködtem. Teljesen belemerültem a munkába. Talán csak órákkal később álltam meg egy kicsit pihenni. A konyhába mentem inni egy kávét. Pont akkor érkezett meg a főnök is.
/Jonghyun/
Amikor beléptem az épületbe, rögtön Minhyukot láttam meg, ahogyan a konyha felé sietett. Legszívesebben most csak elsétaltam volna mellette, de muszáj volt megkérdeznem, hogy hogy mentek a tárgyalások. A torkomat megköszörülve lépdeltem közelebb hozzá.
- Szia. Mi a helyzet a tárgyalásokkal? - kérdeztem ridegen, de most nem volt kedvem jópofizni, ha már egyszer ki vagyok bukva pont miatta...
/Minhyuk/
- Jó napot.- mosolyogtam rá.- Minden tökéletes. Az elemzőktől csak jó híreket kapni. Kinyomtattam majd beviszem. Yonghwa-sshi pedig elfogadta a feltételeket, átfaxoltam neki a szerződést. Vissza is küldte aláírva. Azt is beviszem majd. Majd hívja fel, hogy megkapta a papírokat.- magyaráztam lelkesen.- Jobban van már?- érdeklődtem.- Ha úgy van átvehetem a holnapi napot. Jobb lenne ha pihenne.- magam sem tudtam, hogy mi hirtelen ez a gondoskodás és aggodalom.
/Jonghyun/
- Köszönöm, már jól vagyok. Szép munkát végeztél. - nyúltam felé, hogy megveregessem vállát, de eszembe jutott, hogy nem érhetek hozzá. És én ezt komolyan is vesze....egy darabig...
- Voltál már ebédelni? Ha még nem, ennyivel tartozom neked~ - mondtam úgy, mintha pusztán csak jófej akarnék lenni, de hát biztos akartam benne lenni, hogy elment Yonghwaval, vagy sem...
/Minhyuk/
- Köszönöm.- hajoltam meg dicsérete után.
- Én már ebédeltem, köszönöm. Majd máskor.- mosolyogtam kedvesen és visszafordultam a kávé automatához.
- A papírokon kívül szüksége van más valamire?- érdeklődtem.
Hátha ma időben hazajutok...
/Jonghyun/
- Nem. - mondtam csak ennyit érdektelenségemet kifejezve, majd fel is mentem az irodámba.
A picsába... Yonghwa el fogja csábítani, ha ilyen ebédekre viszi, meg minden... Csak jól belesüppedtem a bőr székembe, és a szemeimet becsukva próbáltam lehiggadni, és rendbe tenni az érzéseimet magamban. Minhyuk...miért vetted el az eszem?!
/Minhyuk/
Miután megittam a kávémat, az irodámba mentem és kinyomtattam a szükséges papírokat, hogy időbe a főnök elé kerülhessenek.
- Tessék.- tettem az asztalára de mielőtt kimentem volna, még visszafordultam.
- Főnök... elmehetek szabadságra?
/Jonghyun/
Éppen egy nagy sóhajjal láttam a munkának, amikor jött Minhyuk az összetűzött papírokkal. Aztán... Szabadságra menni? Akkor ezért volt olyan segítőkész, hogy kérés nélkül hozta a teát és a fele munkámat megcsinálta helyettem...
- Persze. - mondtam rá sem nézve, hanem a lapokat futottam át gyorsan. Ha neki ez kell, menjen csak. Mostanában úgy is rengeteget dolgozott...
/Minhyuk/
- Köszönöm.- hajoltam meg előtte hálásan mosolyogva, bár nem hiszem, hogy sokat látott belőle.
Elkértem Minhwan-tól a beosztásos papírt és a következő hét elején két napról kihúztam magam.
Boldogan pakoltam össze az irodámban a dolgaimat és indultam is haza, hogy a hétvégén és a két szabadnapomon kipihenhessem magam.
Hétvégén a szokásos házimunkáimat végeztem el. Egyedül élek a kis lakásomban, így mindent magamnak kell intéztem. Kitakarítottam, kimostam, főztem is valami finomat és vasárnap ebédre meghívtam Jungshin-t.
Hétfőn kora hajnali indulással a szüleimhez látogattam vissza s másnap reggel érkeztem csak haza.
Kedden pedig végre igazán pihenhettem. Délelőtt, kedvenc könyvemmel a kezemben kiballagtam a céghez közeli parkba. Leültem egy padra, egy darabig nézegettem a kopaszodó fákat, majd sokadjára belekezdtem a regény olvasásába. Az egész napomat kint töltöttem. Fel sem tűnt, hogy mennyire elment az idő és már nem látom a könyv fekete betűit a gyenge utcai lámpa fényénél.
/Jonghyun/
Az elkövetkezendő négy napom nagyon unalmas volt Minhyuk nélkül. Vasárnap volt szabadnapom, akkor egész nap csak pörögtem, takarítottam, voltam kocogni, és edzeni egy kicsit. Ki kellett kapcsolódnom...
Hétfőtől viszont vissza a szokásos kerékvágásba. Kedden este úgy gondoltam, hogy hazasétálok, mivel szerettem a hűvös, őszi sétákat. A park mellett elsétálva láttam Minhyukot... Az biztosan ő volt. De csak sóhajtva indultam tovább, elvégre a szabadnapján biztosan nem akar a főnökével beszélni...
/Minhyuk/
Nagyot sóhajtva csuktam össze a könyvemet és lehunyt pillákkal, mélyet szippantottam a már hűvösre váltott őszi levegőből. Egy darabig még ücsörögtem aztán felállva megmozgattam elgémberedett tagjaimat és elindultam haza.
Út közben ismerős alakot véltem felfedezni magam előtt. Kicsit lelassítottam a sétával.
Jonghyun mit kereshet itt ilyenkor? Miért gyalog jár? Őt is elérte a válság? Vagy utánam nyomozott? Áh... hülye vagyok és paranoiás.
- Minhyuk!- hallottam meg a nevemet a mellettem lelassító kocsiból, mire ijedten odakaptam a fejem.- Gyere pattanj be, hazaviszlek.- mosolygott rám Yonghwa.
Meglepettségemben nem tudtam mit mondani csak előre fordítottam a fejem, ahol láttam, Jonghyun áll és minket néz.
- Köszönöm de nem lakok messze innen.- próbáltam finoman visszautasítani.
- De jobb egy fűtött kocsiban megtenni azt a rövid utat is.- győzködött.
- Ah... aranyos vagy tényleg. Köszönöm de hamar otthon vagyok.- kezdtem kínosan érezni magam.
- Naaa... ne kéresd magad.
/Jonghyun/
A gondolataimba mélyedve sétáltam a sötét utcán, amikor ismerős hangok hallatára hátra kellett, hogy forduljak. Egy halk, keserű nevetés hagyta el ajkaimat, ahogyan megláttam, hogy Yonghwa éppen luxusautójából kihajolva próbálja meggyőzni, hogy hazavihesse. Ökölbe szorultak a kezeim, egy kicsit még szemeztem Minhyukkal, majd egyszerűen csak tovább sétáltam, hiába volt illetlenség, hogy még köszönni sem mentem oda. Azt hiszem mostanában nem igazán leszek a helyén lelkileg, sem mentálisan...
/Minhyuk/
Nagy nehezen beleegyeztem, hogy arra a két sarokra elvigyen.
- Nem kell félned tőlem.- mosolygott rám, mikor beszálltam.- Csak kedves akarok lenni, semmi több.
- Köszönöm.- hajoltam meg előtte és csendben ülve utaztam mellette.
Mikor megérkeztünk még egyszer megköszöntem, aztán felmentem a lakásba. Illett volna felhívni egy kávéra vagy valami... de... hiába mondta, hogy ne féljek tőle, azért furcsa volt ez a helyzet.
Előkészülve másnapra feküdtem le időben, hogy frissen, kipihenten indíthassam majd a napom.
/Jonghyun/
Kicsit sietősebbre fogtam a lépteimet, csak minél hamarabb otthon akartam lenni, egyedül... Mivel ez így olyan kínos volt.
Hazaérve elkészülődtem az alváshoz, és halkan zenét hallgatva igyekeztem elszundítani. Valamit tennem kell, hogy ne szeressen bele Yonghwába... Majd ha kettesben leszünk, teszek valamit. Majd improvizálok.
Másnap reggel kicsit korábban mentem be, de fogalmam sincs, hogy miért... Ahogyan leültem az asztalomhoz, Yonghwa hívott, hogy a magasabb pozíción elhelyezkedő alkalmazottaimmal meghív minket egy üzleti vacsorára, holnap este 7 órára. Természetesen azt mondtam, hogy megyünk, illetlenség lett volna elutasítani...
/Minhyuk/
Reggel meglehetősen jó kedvvel ébredtem. Időben érkeztem a munkahelyemre és teljesen feltöltődve láttam a munkának.
- Milyen volt a szabadság?- érdeklődött Minhwan.
- Oh nagyon jó. Már jól esett.
- Látszik. Mintha kicseréltek volna.
- Azt mondod?- mosolyogtam rá, mire bólintott.
- Azt a főnöknek viszed?- mutattam a kezében lévő tálcára amin kávé volt.
- Igen.
- Add csak ide, majd én beviszem úgyis arra van dolgom.- vettem el tőle, mire hálásan pislogott.
- Szép jó reggelt!- üdvözöltem főnökömet.- Itt a kávéja.- tettem elé.- A holnap utáni rendezvénnyel kapcsolatban már mindent elintéztem csak a helyszíni próba van vissza, ami holnap délelőtt lesz.- tájékoztattam Jonghyun-t.
/Jonghyun/
Kicsit meglepődtem, amikor Minhwan helyett ezúttal Minhyuk hozta be a kávémat. Biztosan már megint szeretne valamit...
- Helyes. De... Megkérdezhetem, hogy miért hízelegsz? - vált tekintetem szúróssá, mivel ez már gyanús volt... Múlthéten is teát hozott, aznap meg szabadságot kért. Nem tudom mit tervez...
Azt hiszem, hogy Minhyukot nem viszem majd el az üzleti vacsorára. Yonghwa nagy partit emlegetett, hogy lesz zene, kaja, pia. Nem figyelnék oda két perce, Yonghwa meg már rámászna Minhyukra. Azt nem hagyhatom...
/Minhyuk/
- Én... nem hízelgek.- pislogtam rá értetlenül. Miből gondolja ezt? Csak kedves próbálok lenni. De ha neki ez így nem jó, akkor lehetek megint szótlan és munkamániás.
De nem is értem magam... ez az ember bántott engem, én mégis agyon babusgatom... hülye vagyok... nagyon hülye.
/Jonghyun/
- Mit szeretnél? Fizetésemelést? Hm? - kezdtem aláírkálni pár szerződést, miközben igyekeztem komoly maradni. Legalábbis engem, az utált főnökének miért is kedveskedne ok nélkül? Annak nem lenne sok értelme.
/Minhyuk/
- Mi? Én nem... én csak... nem is tudom. Rosszul cselekedtem. Elnézést.- hajoltam meg előtte és inkább jobbnak láttam lelépni.
Miféle embernek néz? Nekem nincsenek hátsó szándékaim... az nem az én stílusom. Nem játszom ilyen aljas játékokat.
De igaza van. Nem kellett volna ennyire kedvesen viselkednem. Nem is tudom mi ütött belém...
/Jonghyun/
Csak felhümmögtem, és tovább végeztem a munkámat. Na jó, talán ezt nem kellett volna mondanom... De lesz még alkalmunk együtt maradni kettesben, akkor pedig muszáj lesz elmondanom neki, akár tettekkel is, hogy mit érzek iránta. Még ha fel is jelent, vagy felmond...tudnia kell róla.
/Minhyuk/
Megsértett. Rosszul esett, hogy ilyet feltételez rólam.
Az irodámba mentem és inkább a munkámba merülve próbáltam elterelni a gondolataimat. Hirtelen megint annyi mindent el kellett intéznem, hogy fel sem tűnt az idő múlása. Az rángatott vissza a hatalmas papírkupacból, hogy megkordult a gyomrom. Az órára pillantottam. Már délután hármat mutatott én pedig csak reggel ettem utoljára.
Nagyot szusszanva fordultam vissza a monitorhoz. Még muszáj elintéznem három e-mailt. Majd utána ebédelek.
/Jonghyun/
Egyedül ebédeltem egy közeli büfében, majd indultam is volna vissza az irodámba, de... Vagy tíz percig ácsorogtam Minhyuk irodájának az ajtaja előtt. Be akartam menni, hogy elmondjam az érzéseimet, de... Nem ment. Egy nagy sóhajjal vánszorogtam vissza inkább a saját helyemre.
Még két órát dolgoztam, de utána csak nem maradtam a hátsómon és kicsit bizonytalanul kopogtam be hozzá. Bátorság, Jonghyun...
/Minhyuk/
Ki sem nézve monitorom mögül szóltam ki, hogy szabad a bejárás, mikor kopogtattak. Már nagyon be szerettem volna fejezni a munkát, hogy végre ehessek pár falatot.
- Áh főnök!- pattantam fel, mikor megláttam, hogy Ő az.- Épp át akartam vinni a...- fejét enyhén megrázva intett csendre.
/Jonghyun/
Egy nagyot nyelve léptem be, de rögtön belé is kellett rekesztenem a szót. Miután csak értetlenül nézett rám, közelebb lépkedtem, és komolyan emeltem rá a tekintetemet.
- Most nem a munkáról van szó. - köszörültem meg a torkomat. Ez kínos...ugyanis még mindig nem találtam ki, hogy mit mondjak neki, mivel kezdjem... Talán először majd bocsánatot kérek.
/Minhyuk/
- Oh... hát... hallgatom.- húztam ajkaimat gyengéd, biztató mosolyra.
Bár nem tudtam mit szeretne, kicsit furcsa volt a helyzet. Nem szoktam meg tőle, hogy csak úgy ideállít hozzám. Nem találtam szavakat, így vártam, hogy Ő kezdjen bele először.
/Jonghyun/
- Minhyuk... Én szívből sajnálom, amiért fájdalmat okoztam neked... Igazából nem tudom hogy gondoltam, de már mindegy is, hiszen megtörtént. És...azt is sajnálom, hogy kisajátítottalak téged, de azt hiszem, hogy ténylegesen zavart, mert láttam, hogy Yonghwa hogy néz rád... - beszéltem már az elejétől komolyan, és igyekeztem egyre őszintébb lenni.
Kíváncsi voltam, hogy mi fog kisülni belőle, kicsit tartottam is a reakciójától... Na tessék, máris meghazudtolom a komoly imidzsemet...
/Minhyuk/
- Öhm...- kicsit megilletődve álltam előtte. Mindenre számítottam csak erre nem.- Rendben, de azt hittem, ezt már megbeszéltük. Semmi baj. Túléltem rosszabbat is. És Yonghwa-tól sem kell tartani, azt mondta nem akar engem bántani csak kedves.- mosolyodtam el naivan.
Mégis mi ez a hirtelen vallomás meg minden? Ez... ez nem igaz, hogy Jonghyun mondta ezeket... Vagyis... de, de valami van mögötte. A mocskos disznó! Most így akar rávenni még egy menetre?! Hogy süllyedne el!
/Jonghyun/
Amíg ő beszélt, lehajtottam a fejemet, majd újra felemeltem a tekintetemet.
- Nem az aggaszt, hogy bántani fog. Persze az is, csak fé...félek...hogy belé szeretsz... - mondtam ki a végét hezitálva, halkabban, mint eddig, és összeszorított szemekkel. Így kell egyértelmű célzást tenni, hogy azt akarom, hogy engem szeressen. Habár remélem leesett neki, képtelen lennék kertelés nélkül, egyszerűen kimondani. Egyelőre...
/Minhyuk/
Na jó ezzel teljesen ledöbbentett... Miből veszi ezt? Először is én megmondtam neki, hogy nem vagyok meleg. Bár ez hazugság volt...de ezt kellett mondanom. Másodszor pedig, mi az hogy fél? Semmi köze hozzá, hogy én kit, mit hogyan szeretek... hacsak nem akar tőlem valamit.... De ez lehetetlen. Csak csőbe akar húzni, megint ki akar használni... És ez fáj. Pedig megígérte.
- Ettől nem kell félni.- jelentettem ki
/Jonghyun/
Na mindegy. Nem szabadna annyiban hagynom, de most tényleg képtelen lettem volna rá. Minhyuk azt hiheti, hogy hazudok... Mondjuk maximálisan megértem, hogy nem bízik bennem a múlthéten történt események miatt...
- Hagyjuk. Nem érted, hogy mit akartam ezzel közölni... - sóhajtottam picit fájdalmasan, és mielőtt kiindultam volna...nem bírtam ki.
Ajkaihoz hajoltam, és egy lágy csókot nyomtam az ajkaira. Tettekkel jobban tudok bizonyítani, mint szavakkal...
/Minhyuk/
Már épp vágtam volna vissza valami ütőset, hogy értem én, hogy mire megy ki ismét a játék csak ebből már nem eszik, mire hirtelen megcsókolt.
Meglepettségemben halkan nyögve pislogtam rá, miközben Ő csukott szemekkel, gyengéden csókolt.
Megígérte.... megígérte, hogy többet nem bánt és nem ér hozzám. Erre egy hétig sem bírta ki. Bár furcsa mód, félelmet és fájdalmat nem igazán éreztem. Inkább csak váratlan volt, kíváncsivá tett és értetlenül, zavarodottan álltam előtte.
- N-neh...- sóhajtottam.
/Jonghyun/
- Tudom, hogy megígértem, hogy egy ujjal sem érek hozzád, de... Minhyuk... - nyöszörögtem egy picit, miközben csak pár centire hajoltam el tőle.
Hiába, túl jól esett a csók, még akkor is, ha ő nem viszonozta, sőt, ellenkezett. De hát nem tudok gyökerestől megváltozni, és ez tetszett. Szóval újra játszadozni kezdtem, alsó ajkát vettem az én ajkaim közé, és lágyan szívogatni, nyúzni kezdtem azt.
/Minhyuk/
- Ne!- kértem de nem hallgatott rám.
Nem akarom. Nem akarok ismét a játékszere lenni... olyan megalázó és visszataszító. Tudtam, hogy erre pályázik megint. Pedig én hülye már kicsit elhittem, hogy most más.
- Ne tegye... kérem.- suttogtam ajkai közé elcsukló hangon.
/Jonghyun/
- Mit ne tegyek? Ez csak egy csók... Mondjuk nekem nem "csak egy csók"... - suttogtam mély hangon, miközben gyengédséggel, érzékien faltam ízletes ajkait.
Én most tényleg nem akartam bántani... De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól, hogy egy csókon keresztül közvetíthettem az érzéseimet, még ha ő nem is kapta meg ezt a rejtett üzenetet...
/Minhyuk/
- Nem akarom megint... nem.- toltam el magamtól.- Én is ember vagyok, érzek. Nem vagyok játék, akit ha úgy van kedve igénybe vesz máskor pedig félredobja. Nem vagyok tartalék, aki akkor jó, ha más nemet mond. Ne tegye ezt, kérem.- néztem szemeibe fájdalmasan.
Hát kimondtam. A szemébe mondtam, ami bántott. Nem akartam előtte gyenge lenni és megint tiszteletlen de így alakult. El kellett mondanom, mert... mert túlságosan is kötődök hozzá és ezért fáj, amit tett és tesz.
/Jonghyun/
- Minhyuk. Épp ez az, hogy én is ember vagyok, és bármilyen meglepő, nekem is vannak érzéseim. Tudom, hogy hiba volt, amit veled tettem, de megígértem, hogy többet nem foglak ilyenekre kényszeríteni. Nem is akartam most hancúrozni, pusztán csak ilyen téren nem tudom kifejezni magamat... Sajnálom. Akkor már megyek is. - fogtam arcát tenyereim közé, és egy apró puszit nyomtam a homlokára.
Egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok. Megint.
/Minhyuk/
Könnybe lábadt szemekkel hallgattam végig. Nem mertem neki elhinni amit mond. El akartam de nem tudtam. Lehet, hogy ez a saját makacsságom hibája.
- V-várj.- fogtam meg a kezét és visszahúztam.- Igazat mondasz? Nem szórakozol?
/Jonghyun/
- Hogyne mondanék igazat? Szerinted ha csak arra menne ki ez az egész, hogy megint lefeküdjünk, akkor már nem kentelek fel volna a falra? Hm? Én csak... Igyekeztem most romantikus lenni, hogy tiszta lappal indulhassunk. Szeretnélek jobban megismerni, hogy aztán ha te is szeretnéd...több legyen belőle. - mutattam egy esetlen mosolyt felé, de picit zavarba jöttem.
Még én is meglepődtem, hogy ezeket mondtam... Csak nincs bennem teljesen elveszve az a Rómeó...
/Minhyuk/
- Rendben.- haraptam alsó ajkamra, mikor kibuggyant egy könnycsepp.
Talán a megnyugvás, megkönnyebbülés és beletörődés sós cseppje lehetett. A szívem heves ritmusra váltott, a gombóc a torkomban majdnem megfojtott és a pillangók a hasamban, majdnem szétfeszítettek. Kihasznált, megbántott s én mégis így érzek és hagyom neki magam. Miért?
- Ha bebizonyítod, hogy ez így van és nem akarsz átverni, akkor... a tiéd vagyok.- suttogtam el a végét erőtlenül, szédülve. Én komolyan nem vagyok normális.
/Jonghyun/
Görcsbe rándult a gyomrom, ahogyan a válaszát vártam.
Elvégre tényleg erőszakoskodtam vele, bántottam, fájdalmat okoztam neki, és még a büszkeségét is a sárba tiportam, érthető lenne, hogy még ezek után se hinne nekem. A válasza viszont meglepett. Kezdtem kicsit tanácstalan lenni...
- Mivel tudnám neked bebizonyítani? - fogtam meg mindkét kezét, és ajkaimat ujjaihoz nyomva néztem rá.
/Minhyuk/
- Cs-csak...- nyeltem egy nagyot és próbáltam a könnyeimet visszatartani. Helyette fülig elvörösödtem zavaromban.
- Csak mond, hogy ez nem vicc, nem teszel olyat többé... és... mást sem kényszerítesz rá.- nem ezt akartam mondani, hanem azt, hogy szerezzen meg magának, bolondítson magába, harcoljon... de elgyengültem. És amúgy is ezek már megtörténtek. Hiába nem mutattam és magamnak sem vallottam be. Én már a kezdetektől fogva így éreztem.
Azért kértem, hogy bizonyítson, mert rettegek attól, hogy ez egy álom, attól, hogy a képembe röhög és azt mondja, csak vicc volt. Félek ha ez megtörténne, fájna. Iszonyatosan, elviselhetetlenül fájna. Azt nem akarom. Eddig is fájt már eleget.
Nagyokat sóhajtva hajtottam fejem vállára. Azt akartam mondani, hogy szeressen. De csak csendben álltam előtte.
/Jonghyun/
Csak hümmögtem egyet. Igazából, tervem már volt, csak hallani akartam, hogy ő mit gondol róla... De hát az arcára volt írva, hogy ennyi még bőven nem elég neki. Nekem sem lenne az. De minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy végül száz százalékig az enyém legyen. Minhwantól is bocsánatot kell kérnem, csak egy eszközként használtam, hogy Minhyukot idegesítsem... Eléggé egy hülye ötlet volt ez tőlem... Szorosan öleltem magamhoz derekánál fogva, és egy apró puszit nyomtam arcára.
- Nem vicc. Majd meglátod... - szorongattam meg jólesően, de ez most tényleg jót tett a lelkemnek...
/Minhyuk/
Engedelmesen simultam karjaiba és hagytam, hogy magához öleljen. Annyira kellemes volt a karjai közt.
- Köszönöm...- suttogtam halkan, hogy csak Jonghyun hallja és még néhány könnycseppet elmorzsoltam ekkor már talán örömömben.
A meghitt pillanatot aztán persze, hogy nekem kell elrontani. Gyomrom korgása jelzett, hogy róla se feledkezzek meg.
- Éhes vagyok.- motyogtam a nyilvánvalót de még mindig nem engedtem el Jonghyun-t.
Lehet, hogy korogtam de most annyi minden ért, nem volt étvágyam.
/Jonghyun/
Megdobogtatta a szívemet, hogy mennyire ölelésembe simult... A szemeimet becsukva öleltem, miközben arcomat halántékához támasztottam. De amikor Minhyuk gyomra korogni kezdett, arra muszáj volt halkan elnevetnem magam.
- Vettem észre. - toltam el magamtól egy picit. - Tartsunk szünetet, és elkísérlek enni. - mosolyogtam rá kedvesen, miközben továbbra is derekán tartottam kezemet.
/Minhyuk/
- Rendben. Köszönöm.- mosolyogtam rá és gyorsan megtöröltem az arcomat s még egyszer egy rövid pillanatra hozzábújtam.
- Köszönöm.- suttogtam.
Elengedtem és gyorsan magamhoz vettem a kabátom és a pénztárcám és már indultunk is.
Nem voltam benne 1.000 %-ig biztos, hogy jó döntést hoztam. De megtettem. Én... nem tudom miért... minden ellenére is kedvelem Őt. Vagy az érzést, hogy valakinek fontos lehetek. És hiába ígérte meg, hogy ezentúl másképp viselkedik, Ő is ember. Nem fog tudni egyik pillanatról a másikra megváltozni. Szóval benne van a csalódás és sérülés lehetősége is. De vállalom. Mert aki mer, az nyer. Egyszer majd talán tudjuk rendes párként is szeretni egymást.
/Jonghyun/
Én nagyon igyekezni fogok... Persze annak fenn áll az esélye, hogy ha megint hirtelen haragú leszek, akkor nem tudom teljes mértékben visszafogni magamat, de minden erőmmel azon leszek, hogy megszerezzem.
Miközben elindultunk a karomat nyújtottam neki, és miután bele is karolt, egy nagy mosollyal néztem őt. Olyan gyönyörű...
- Minhyuk... Nagyon hálás vagyok, amiért adsz még egy esélyt. Nem fogsz csalódni. - nyomtam egy apró puszit arcára, miközben tovább lépkedtünk a büfê felé.
/Minhyuk/
Zavaromat egy szégyenlős mosoly mögé rejtettem.
- Én... köszönöm, hogy megpróbálod.- szorítottam meg finoman karját.
Nem mentünk messzire, mert már tényleg szédültem az éhségtől, így az épületünkkel szemközti kajáldába ugrottunk csak át. Rendeltem valami finomat, s míg vártuk, egymással szemben ücsörögve, csendben figyeltük a másikat. Teljesen elvesztem szép és csillogó szemeiben. Közben csak egyre kattogott az agyam. Pedig nem kellett volna... de nem tudtam leállítani.
- Kérdezhetek valamit?- szólaltam meg halkan, mire válaszul bólintott.- Te... mióta tudod, hogy más vagy? Mármint... eddig én azt hittem, hogy csak szórakozás és csak azért, mert nincs női alkalmazottunk...- vallottam be kicsit kínosan érezve magam.
/Jonghyun/
Leültünk a kis büfében, és amíg csendben bámultunk egymásra, jól végigmértem gyönyörű vonásait, a sötét szemeit, meg szép ajkait... Szeretem, amikor mosolyog. Akkor olyan szép...
Éppen nagyon elmélyedtem a gondolataimban, amikor szólt. Kérdése egy kicsit meg is lepett...
- Oh hát... Ha jól emlékszem, középiskola végén kezdtem rájönni, hogy nem érdekelnek a lányok. - mosolyodtam el picit zavartan.
Az, hogy az éppen átöltöző srácok a tesiöltözőben jobban izgattak, arról nem kell tudnia, elvégre őt most akarom meghódítani...
/Minhyuk/
- Értem.- bólintottam halványan elmosolyodva.
Továbbra is egymást bámultuk, mintha most láttuk volna egymást először és keresnénk valamit. Vagy nem is. Mintha most találkoznánk utoljára és egymás arcának minden vonását pontosan bele akarnánk égetni az emlékezetünkbe. Ezt egészen addig játszottuk, míg meg nem érkezett az elég kései ebédem.
Lassan kezdtem falatozni, bár éhes voltam, nem tudtam elsietni. S talán nem is akartam.
- Kérsz?- tartottam felé egy finom falatot.
Zavarban voltam, a szívem zakatolt, a kezeim remegtek. De... nekem is lépnem kell felé. Ha már egyszer... együtt vagyunk.
/Jonghyun/
Ahogyan bámultuk egymást, tekintetem egy kicsit szerelmessé vált, ahogyan elmélyedtem arcvonásaiban. Olyan aranyos...
Aztán hozták a kajáját, nekem pedig a kávémat. Már éppen belekezdtem volna, amikor felém nyújtott egy kis falatot. Hmm, jól nézett ki, szóval óvatosan levettem ajkaimmal a kis húsdarabot.
- Hmm, finom~ - hümmögtem fel, majd megsimogattam a kézfejét.
Lehet estére elhívom egy randira. Sétálhatnánk együtt parkban, mivel tudom, hogy szeret gyönyörködni az őszi tájban...
/Minhyuk/
- Szerintem is.- mosolyodtam el és tovább falatoztam.
Nem sokat tudtam enni, mert hamar úgy éreztem, hogy jól laktam. Talán a sok pillangó a pocakomban foglalja a helyet és nem enged enni...
- Ah... finom volt.- dőltem hátra a székemben.
Megkértem a pincért, hogy a maradékot csomagolja el, jó lesz majd vacsorára.
Vidáman mosolyogva indultunk vissza az irodába. Jól esett a szünet. Bár most az sem zavar, hogy ha visszaérünk még rengeteg dolgom lesz. Félve csúsztattam tenyerem Jonghyun forró mancsába és úgy mentünk vissza.
/Jonghyun/
Kifizettem Minhyuk ebédjét, bár előtte csak azt mondtam, hogy a cég számlájára írják fel. Úgy sem hiszem, hogy hagyná, hogy fizessek.
Ahogyan elindultunk haza, nagyon jót mosolyogtam, hogy szégyenlősen fogta meg a kezemet. Nem is tétlenkedtem, összekulcsoltam az ujjainkat. Kicsit hideg volt a bőre, de majd én felmelegítem.
- Nem fázol? - kérdeztem kedvesen, miközben hüvelykujjammal lágyan megcirógattam puha kézfejét.
/Minhyuk/
- Nem. Most már jó.- mosolyodtam el.
Apró cirógatásától kirázott a hideg és rögtön az érzés után melegem lett.
- Holnap annyi dolgom lesz.- sóhajtottam.- Eljössz majd a rendezvényre vagy... nekem kell majd ott lennem holnap után?- érdeklődtem.
Nem akartam a munkáról beszélni de jelenleg más közös témánk nem volt és csendben lenni pedig olyan unalmas lett volna.
/Jonghyun/
- Szerintem elmegyek én. - mosolyodtam el, majd hirtelen eszembe jutott valami... A holnapi vacsorameghívás... Eh, még mindig nem szívesen vinném el őt... De majd most hátha. Sőt!
- Minhyuk~ holnapra meghívott minket egy üzleti vacsorára Yonghwa, és... Habár először el sem akartam neked mondani, hogy még véletlenül se legyél Yonghwával, most mégis megkérlek, hogy legyél a partnerem a bulin. - mosolyodtam el kicsit esetlenül, miközben picit szorosabbra fogtam kezét.
/Minhyuk/
- Rendben.- bólintottam.
- Vacsora? De... nem lesz baj, hogy velem mutatkozol és nem egy csinos nővel?- adtam hangot első aggodalmamnak.
Mert azért mégis pasiból vagyunk mindketten és... együtt. Ő pedig a főnököm.
Csak ezután jutott el a tudatomig mondatának második fele. Nem akarja, hogy Yonghwa-val legyek. Talán... féltékeny? Ez aranyos.
/Jonghyun/
- Egy csinos nőt sem ismerek az anyukámon kívül. Viszont csinos srácot ismerek. - nevettem fel jóízűen, majd lágyan arcára pusziltam. - Viccet félretéve tényleg veled szeretnék menni. Meg akarom mutatni Yonghwának, hogy most már ne próbálkozzon... - néztem szúrósan magam elé, ahogyan csak belegondoltam, amikor ebédelni hívta, vagy haza vitte.
Most pedig kézen fogva sétálunk. Jonghyun vs Yonghwa 1-0...
/Minhyuk/
Jóízűen nevettem rajta. Ez kedves bók volt tőle. Viszont utána tényleg beigazolódott a sejtésem. Féltékeny volt Yonghwa-ra. Pedig nincs rá oka. Én nem akarom Őt úgy... csak kedves volt és ennyi.
- Hát jól van, legyen. Elfogadom a meghívást csak ne balhézzatok.- közöltem az egyetlen feltételemet.
Mikor az iroda ajtajához értünk kihúztam kezem a kezéből. Csak értetlenül pislogott.
- Ez a munkahelyünk...- magyaráztam meg tettem okát. Nem miatta csináltam ezt hanem a munkatársaink miatt.
/Jonghyun/
- Nem ígérek semmit. - húztam a számat arra, hogy ne balhézzunk.
Már pedig ha okot ad rá, én balhézni fogok. Ha nem is olyan durván, de megmondom a véleményemet.
Az épülethez érve azért megértem, hogy elvette a kezét, de picit szomorú is voltam. Olyan jó volt a puha kis kezét szorongatni...
- Igazad van. - mosolyodtam el, majd a haját összeborzolva indultam felfelé.
/Minhyuk/
Hajamhoz kapva mosolyodtam el majd megigazgattam amit összeborzolt és követtem.
Az irodába érve minden visszatért a szokásos rendbe. A gépem előtt ülve intéztem a dolgokat, telefonálgattam. Kis szünetet tartva írtam üzenetet Jungshin-nak.
"Megint hülye voltam lehet..."
"És most meg miért?"- rezgett meg a mobilom a kezemben.
"Hagytam magam a főnökömnek..."
"MI?! Megint bántott? :O Te tényleg hülye vagy hyung. Miért engedted?!"
"Nem bántott. Azt mondta, hogy próbáljuk meg máshogy... Most sok a munkám de majd este felhívhatlak? Akkor elmondok mindent."
"Persze nyugodtan :-) "
Megkönnyebbülve sóhajtottam. Ezt ki kell beszélnem magamból. Kell a megerősítés, hogy tényleg jól döntöttem.
Megint hamar elment az idő. Az ablakhoz sétálva figyeltem az éjszakai vagy legalábbis késő délutáni várost.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése