Monsta X mini #6

Hyungwon POV.

     Az egész napos, hosszú táncpróbáról csak délután volt szabadulásunk. Nem mondom, nehéz napot hagytunk magunk mögött, megspékelve a hyungok kakaskodásával is. Annyira felesleges ez az egész, komolyan. Tiszta nyilvánvaló a helyzet. Odáig vannak egymásért. De ez miért olyan nagy dolog? Nem is. Rossz a kérdésfeltevés. Miért ennyire bénák? Hiszen a vak is látja, hogy mi a helyzet, mégis ilyen szerencsétlenül viselkednek. Ennyire nyuszik lennének? Minden esetre én nem akartam nagyon belefolyni a dologba. Azt hiszem, jobb ezt külső szemlélőként figyelni. Sokkal szórakoztatóbb.

     Mindvégig csak csendben vizsgáltam Őket, a vonásaikból, mozdulataikból próbáltam rájönni, mi játszódik le bennük. Bár elég viharos érzések ültek ki rájuk és már attól féltem, annyira feszült a hangulat, hogy bármelyik pillanatban robbanhat a bomba, mégis valahogy ez elmaradt. És őszintén nem tudtam, hogy mi lenne jobb. Ez a mindenki számára kényelmetlen és fojtogató csend vagy ha torkuk szakadtából üvöltenének és csapkolódnának, rongálnának.

- Megint elemzel? - karolta át a vállamat Hoseok hyung.

- Ahm... igen - bólintottam kissé lehajtott fejjel mégis enyhén elmosolyodva. - Rossz szokásom, tudod... - vontam vállat. Valóban nagyon szeretek embereket, dolgokat megfigyelni és az okokat keresni.

     Csak vigyorogva megveregette a vállamat és továbbállt a táskájához, hogy összepakolja a dolgait. Egy hajóban eveztünk mindannyian, több szempontból is, így teljesen értettük egymást.

- Mi lesz ma a vacsora, hyung? - szökdelt a Maknae gyanútlanul Kihyunhoz. Olyan gyilkos pillantást kapott válaszul, hogy esküszöm, még nekem is rosszul esett. - V-valami rosszat kérdeztem? - nézett körbe ártatlanul a társaságon Changkyun.

- Kihyun még nem megy haza veletek. Maradunk gyakorolni - világosította fel a vezető legfiatalabb társunkat.

- Oh... - sóhajtott meglepetten Changkyun, majd eszelősen elvigyorodott.

- Hya! Te ne nevess a nyomoromon! - csattant fel hangosan a nap folyamán először Kihyun.

- Mi? Ki? Én, nevetni? Mikor? - kapott meglepetten arcához. Igazán jó színész ez a fiú.

- Borzasztóak vagytok! - morgolódott a főénekesünk. - Utállak titeket, soha többet nem főzök rátok! Már rohadtul elegem van ebből az egészből! - teljesen kifakadt Kihyun de lassan a jogos felháborodása átvágott, szerintem, teljesen felesleges hisztériába. - ... És még ki is nevettek! - harapta be mérgesen alsó ajkát.

     Karba tett kézzel álltam és hallgattam, figyeltem a jelenetet. Nem mertem vigyorogni, féltem, majd engem is így leteremt a kis törpe hyung, bár kedvem lett volna felnevetni rajtuk. Olyan nevetséges ez az egész. I.M és Jooheon csak cinkosul pillantottak össze, melyet még én sem értettem, Minhyukot meg már az ájulás kerülgette ettől az egésztől. Wonho hyung csak tehetetlenül álldogált egyik lábáról a másikra, Hyunwoo pedig csak szégyenkezve elpirulva, nagyokat sóhajtva bámult maga elé.

- Én nem nevettem! Mondd meg neki hyung! - fordult Jooheonhoz, utolsó mentsvárként. Mindenki benne bízott, hogy talán majd Ő helyrehozza ezt a szörnyű helyzetet.

- Határozottan nem nevetett. Mintha talán lefelé is görbültek volna az ajkai - tett eleget párja kérésének mindig vidám rapper társunk.

- Ne vegyetek már palira, basszus! - sóhajtott fel frusztráltan Kihyun és kiviharzott a teremből, hangos ajtócsapódást és értetlen tekinteteket, üres csendet hagyva maga után.

- Na jó! Én hazamentem - szedte össze a holmiját Minhyuk. - Én ezt már nem bírom. Ha tovább kell néznem a szenvedéseteket, fizikai fájdalmaim lesznek. Balfaszok vagytok... - hagyott magunkra, elég csúnyán, teljes lemondást tükrözve a szőke ciklonunk.

- Azt hiszem... - mutogatott az ajtó irányába Wonho. - Most utána kell mennem - kapta fel vállára sporttáskáját és Ő is távozott.

- Gyere. Menjünk - fogta meg Jooheon a Maknae karját, hogy kihúzza a teremből.

- Hya! Hova megy most mindenki? Hozzátok vissza! - emelte meg kissé a hangját Shownu.

- Dehogy hozzuk - sétáltam én is a táskámért. - Te rontottad el a legelején. Hozd helyre, ügyesen - veregettem hátba mosolyogva, majd két raperünkbe karolva léptük át a próbaterem küszöbét.