Monsta X mini #2

Kihyun POV.

     Minhyuk nagyon fürge volt és cseles, mert bejártam szinte az egész szintet az épületnek és sehol sem találtam, viszont Shownu-ba többször is belefutottam. Első alkalommal csak elmentem mellette, másodszorra már megszólított de csak egy lesújtó pillantást kapott válaszul, harmadszorra pedig én állítottam le. Nagyon nem értettem, hogy mi a helyzet és ez rettentően bosszantott. Zavart, hogy szinte egy szempillantás alatt felborult a banda rendje. Állítólag - vagyis Minhyuk szerint - miattam és Hyunwoo miatt...

- Mi volt ez az egész? - kérdeztem végül kissé haragosan a Leader-t.

- Micsoda?

- Fáradt vagyok, Hyung, ne szórakozz velem! Miért akadt ki ennyire Minhyuk?

- Honnan tudjam? Azért keresem, hogy jól leszúrjam a lábáról, amiért így viselkedett. Meg mert folytatni kellene a próbát, hogy időben végezzünk - magyarázkodott.

- De miért kell leszúrni? Azt hiszed, csak neki tűnt fel a kivételezés? Miért csinálod ezt? - kérdeztem rá végül, kissé kifakadva, a dologra, ami bántott.

- Mit?

- Shownu! - morrantam rá, kezdett kihozni a sodromból a kukaságával.- Igaz, amit Minhyuk feltételezett? Tényleg csak azt akarod tőlem? - szegeztem neki az egyenes kérdést. Nem tehettem róla, de ez az egy nagyon szíven ütött, még Minhyuk-tól is. Tudnom kellett az igazat. - Felelj! Ha igen, megkapod. Csak Őket hagyd békén és ne büntesd feleslegesen - magam sem tudom, mi üthetett belém, hogy csak úgy ilyet mondtam. Egyszer ez a csapat fog a sírba vinni...

- Erről szó sincs! Minek képzelsz engem? - méregetett zavartan, enyhén felháborodva.

- Akkor fejezd be a kivételezést, különben egy szót sem szólok hozzád és figyelmen kívül hagyom azt is, hogy idősebb vagy... - néztem mélyen a szemeibe.

     Nem akartam én megfenyegetni, főleg nem egy ilyen gyerekes dologgal. De mégis, valahogy hatnom kellett rá, hiszen nem hagyhattam, hogy miattam a többiekkel szúrjon ki. Mert ez teljesen egyértelmű. Azért azt nekem sem mesélheti be, hogy nem nálam akar így elérni valamit.

     Fájt ilyen keménynek lennem vele, mert kedvelem Őt, nagyon is... De nem nézhetem tétlenül, ahogy a többiekkel bánik. Mindenki becsületesen végzi a dolgát és gyakorol. Ezáltal csúsznak be hibák is, ez természetes. De az nem, hogy ennyire letolja érte Őket, nekem meg meg sem említ soha semmit...

    Mélyet sóhajtva hagytam ott, mert hosszú percekig nem válaszolt, csak engem bámult csillogó szemeivel. Kész katasztrófa ez az ember...

     A próbaterembe érve még mindig nem volt teljes a létszám, sőt egyel kevesebben lettünk az idő során.