Alacsony szögben ereszkedett le a Földre a délutáni napsugár, enyhén megvilágítva az utcákat, finom sárga tónust kölcsönözve az épületeknek, tárgyaknak de még a járókelőknek is. Különös és felejthetetlen érzést, olyan igazi tavaszit adva ezzel az embernek. A szél lágyan lengedezve hordta magával a színes évszak friss illatait, melyben enyhén keveredett a parkokban nyíló virágok illata, egy eljövendő zápor aromája valamint az az átfogó frissesség, amelyet csak a tavasz tudhat magáénak. A fákon már száradtak le a virágok és Őket felváltva pattantak ki az élénkzöld levélrügyek. Az apró levelek susogva találkoztak, ahogy a szél huncut játékot űzött velük.
Egy ilyen gyönyörű délutánon sokan választottak kinti tevékenységet maguknak. Az idősek kertészkedtek vagy csak kényelmes székükben üldögélve élvezték az újból erőre kapó Nap sugarait. A dolgozó felnőttek is megálltak egy pillanatra a rohanó világban és családjukkal, barátaikkal szerveztek kinti programokat. Egy család épp a közeli erdőbe indult bicikli túrára. Egy másik csapat a parkban terítette ki a piknikhez a lepedőt. Kihasználták a jó időt. Ilyen volt egy tipikus tavaszi vasárnap délután.
A ragyogó idő ellenére a játszótéren mégis csak három kisgyerek játszott. A többiek mind a családjukkal töltötték a délutánt, csak Ők hárman választották a jól ismert hely viseletes játékait.
Két fiú hangosan kacarászva váltotta egyik pillanatról a másikra játéka eszközeit. Egyik percben még a libikóka nyújtotta szabadságérzettől kacarásztak, máskor már a hintát hajtották egyre gyorsabban és magasabbra. Mikor elfáradtak a fogócskában, leültek egy kicsit a homokozóba, egy öreg gesztenyefa kellemes árnyékába, várat építeni.
Egy kisfiúcska egymaga, hóna alatt egy nagy labdával ácsorgott a mászóka mellett. Egy darabig csak csendben figyelte a másik két társát, majd a betonplatzhoz sétálva pattogtatta a labdáját. Ugyan arra az ütemre érte a földet a gumi játék, majd ugyan olyan sebességgel pattant vissza tenyerére, jellegzetes hangot kiadva.
Pitt-patt, pitt-patt, pitt-patt...
Mikor ezt megunta, feje fölött kezdte el dobálgatni a labdát. Egész ügyesen ment neki, fürgén szaladt a labda után, viszont egy elhibázott ütés nyomán kicsúszott a kezéből a játékszer és ahogy nyúlt volna utána, az továbbpattogva gurult el tőle messzire.
A játék egyenesen a homokozó felé gurult, szélsebesen, semmi sem szabott neki határt, kivéve a kisebbik fiú lába. Szélesen mosolyogva kapta fel fejét a váratlan érintésre, majd azonnal magához is vette a labdát és felpattant helyéről. Csak a jó szándék vezérelte. Szerette volna visszajuttatni a játékot a gazdájának. Bár egy kicsit kíváncsi is volt a fiúra, hogy miért egyedül játszik.
A bizonyára idősebb, mégis zárkózottabb és törékeny alkatú fiú megállt a homokozó szélénél. Nem mert továbbmenni a labdáért. Csak csendben bámulta a nála fél fejjel alacsonyabb, vidám fiút, ahogyan közeledett felé.
- Tessék - nyújtotta át a labdát tulajdonosának.
A másik csak állt, erősen szorongatva a labdát a kezében. Zavarában nem mert ránézni a fiúcskára.
- Jungkook vagyok - mutatkozott be töretlen jókedvvel a labdamentő. - Te ki vagy? - tette fel végül kérdését őszinte kíváncsisággal, miután alaposan végigmérte az előtte álldogáló fiút.
- Yoongi-nak hívnak - motyogta el orra alatt a bemutatkozást.
- Gyere, Yoongi! Játssz velünk - ragadta meg hófehér karját a nagyobbnak és bátyja felé kezdte el húzni.
Jó, mindig szoktam kommentálni ahhoz, amit elolvasok, de amm ez egy nagyon külön műfaj, nem de? Rengetek hangulatos leírással. Kár, hogy most szakad az eső és mínuszok repkednek nálam, így nem segített szinte semmi, hogy átérezzem azt a meleg hangulatot, amit varázsolni akartál kekeke
VálaszTörlésDE MŰVÉSZI VOLT! :3
Igen, ez valami más... csak úgy jött és megírtam. ^^ De hogy pontosan mi, azt még nem tudom. :D
VálaszTörlésEgy órámba tellett megírni, mert nálunk is tombolt a vihar és szinte alig volt meg az érzés. :-/
De azért örülök, hogy elolvastad és írtál. Köszönöm! :3 ♡