Csapjunk fel Sherlock-nak és vágjunk bele a nyomozásba. Mert szükségem van az emlékeimre...
Szeszélyes, bolondos játékával megérkezett a tavasz legkiszámíthatatlanabb hónapja is, az április. Ezzel pedig egyre közelebb kerültünk az idő és az év múlásához. Na de nem szabad egy ilyen gyönyörű alkalomkor búsulni. Hisz a fák mind virágba borulnak e tájt, édes illat lengi be a városokat, felpezsdül az élet és ilyenkor mindenkin átfut a boldogság hulláma, sokkal jobb kedve lesz az embereknek is.
A hónap eleje egy embernek különösen is fontos. Kim Jonghyun ugyanis ekkor töltötte be életének 26. évét. Társai és barátai pedig úgy döntöttek, hogy ezt a szép alkalmat együtt lehetne eltölteni. Ezért már hetekkel előbb munkának láttak és szinte minden szabad idejükben ezt szervezték. Jonghyun megkérte Őket, hogy ne fújják fel a dolgot, kis körben sokkal meghittebb az ünneplés, de társai nem hallgattak rá. Méltó módon szerettek volna tisztelegni előtte.
Aztán, hogy ez vajon valóban méltó módon sikerült-e, azt majd mindenki döntse el maga a történet végére. Egy biztos, ünneplésből és szeretetből nem volt hiány.
- Úr Isten!- kapott a fejéhez morogva Taemin, mikor, maga sem tudja hogyan és miért de felébredt.- Széthasad.- dőlt vissza az ágyba azonnal.
- Hol vagyok? Hogy kerülök ágyba?- motyogta maga elé, majd fejét lassan elfordította, hogy körbenézhessen, bár még ez az aprócska mozdulat is rettentően kínzó fájdalmakat okozott neki.
- Jonghyun?- pislogott sűrűn a mellette édesen szundikáló szerelmére.- Várjunk.- suttogta.- Otthon vagyunk, ez az Ő szobája.- ült fel nagyon lassan, hogy újra megpróbálkozzon a felkeléssel.
Mikor sikerült két lábbal a földön megállnia a legfiatalabbnak, óvatosan, a bútorokba kapaszkodva botorkált ki a nappaliba.
- Atya ég!- motyogta, mikor meglátta a hatalmas rumlit, amit feltehetően Ők hagytak maguk után az éjszaka folyamán. Legközelebbi útja a mosdóba vezetett, hogy végre könnyíthessen magán és megszüntesse alhasában a feszítő érzést.
A konyhába felé haladva akaratlanul is bekukucskált a többi szobába. Minho egyedül aludt a saját helyén, bár kissé furcsa pózt vett fel. A Maknae tudta, hogy az idősebbnek ilyenkor sok alvásra van szüksége, ezért szinte biztos, hogy másnap ilyen korig biztos még feküdni fog. Apropó! Mennyi is lehet az idő? Taemin pont rálátott a nappaliban lógó faliórára, ami szerint már dél is elmúlott néhány perccel. A kisebb csak egy fintorral az ajkain vette tudomásul és továbbállt.
Onew szobájának az ajtaja csukva várta a kis kíváncsit, viszont a szemközti helyiségbe be lehetett látni. Taemin szemei nagyra nyíltak, mikor meglátta Kibum szobájában, Kibum ágya szélén a Leader-üket ücsörögni. Key még mélyen szunyókált mellette, az idősebb pedig csillogó szemekkel figyelte alvó alakját. Aztán váratlanul, lassan elkezdett a szőke hajú felé hajolni és feje búbjára nyomott egy puszit. Taemin meglepettségében szája elé kapta kezét, hogy ne tudjon egy hang sem kiszökni onnan. Jinki nem mozdult el a fiatalabb mellől, mellette ült és puha haját simogatta, mosolyogva vigyázott rá.
- Különös...- suttogta Minnie majd most már tényleg az eredeti célja felé indult, hogy a konyhában a legfelső szekrényből előkutassa a fájdalomcsillapítót.
Egy jó nagy pohár vízzel legurította és néhány percig csak a pultba kapaszkodva, csukott szemekkel várt, hátha jobb lesz. Helyesen és előrelátóan magához vett még egy szem pirulát, hogy kedvesének vigyen belőle. A hűtőből elcsórta az egyetlen flakon vizet, hogy legyen mivel pótolni a sok elvesztett folyadékot, és komótosan visszasétált a szobába. Érezte magán, hogy még teljesen nem tisztult ki sem az elméje, sem a teste, ezért lepakolta a cuccait és befeküdt Jonghyun mellé, hogy visszaaludhasson. A többivel pedig úgy gondolta, ráér később foglalkozni.
- Ébresztő, Dívám.- cirógatta Kibum puha arcát Jinki, mikor a másik forgolódni, ébredezni kezdett.
- Mmppff...- morgolódott a fiatalabb, édesen fintorogva.
- Kibummie...- becézgette Onew kedvesen.
- Mingyá'!- szólt rá morcosan, még csukott szemekkel Key.- Hmm...- morgott.- Hol vagyok?- fordult a hátára és kezeit a fejére tette.
- A szobádban.- felelt szelíden a vezető.
- Hogy kerültem ide?- faggatózott tovább.
- Öhm... nem tudom.- vakarta meg tarkóját Onew.- Valahogy... együtt idekeveredtünk.- adott furcsa választ.
- Mi?- kapta fel a fejét a díva, de rosszul tette, mert neki is borzasztó fájdalom nyilat bele.- E-együtt? De.... mi történt? Te nem emlékszel rá?
- Ami azt illeti, csak nagyon kevés dologra, az is inkább a buli elejéről... khm.- köszörülte meg a torkát kínjában az idősebb.- Te mire emlékszel?
- Semmire. De szó szerint semmire. Hogy a fenébe lehet ez? A többiek?- kezdett el fészkelődni a helyén Key.- Ők jól vannak? Biztos tudják, mi történt.- kezdett el kimászni az ágyból.
- Várj már.- rántotta vissza Jinki.- Még alszanak. Én voltam az első, aki felkelt.
- És most mi lesz?- nézett rá nagy szemekkel Kibum.- Nyahj meghaloook!- dőlt vissza az ágyba és kínjában jobbra-balra fetrengett.- Soha többet nem leszek részeg!- morogta idegesen.
- Mindig ezt mondod.- kuncogott Jinki.
- De most komolyan! Ha véletlenül is alkohol kerül a közelembe, szólj rám kérlek, vagy pofozz fel!
- Nem bántanálak soha. Főleg nem egy kis alkohol miatt.
- Ahj! De most mi leeesz?- hisztizett tovább.
- Nem tudom. Először is nyugodj le. Aztán... majd beszélünk a többiekkel.
- Ez az!- kapta fel a fejét Key.- Felhívom Woohyun-t.- kutakodott a mobilja után.- Te.. nem láttad a telefonom?- forgolódott Key, közben szinte az egész szobát feltúrta.
- Nem. De itt az enyém, hívd azzal.- nyújtotta át a fekete készüléket.
- De valahol itt kell lennie...- hajolt le, hogy benézzen az ágy alá is.- Ezt nem hiszem el!
- Nyugalom.
- Ne mond nekem, hogy nyugalom! Mi van ha elhagytam valahol?! Tudod jól, hogy milyen dolgok vannak rajta... Ha azok napvilágra kerülnek, végünk.- idegeskedett Kibum.- Beszélnem kell valakivel, aki kicsit többre emlékszik, mint mi... Most!- kapta ki Jinki kezéből a telefont és tárcsázott.