- Hova megyünk? - érdeklődött Kibum a kollégium hátsóudvarán.
- Ide - fújta ki a levegőt. Odament a leghátsó, legterebélyesebb, vastagtörzsű fához. - Gyere - intett Kibumnak aki szót fogadott.
Jinki a fiatalabb kezébe nyomta a dobozkát, mire Key az "és most? most mi van?" nézéssel pislogott felé. Jinki lehúzta a pulcsija cipzárját és levette azt.
- Ji-jinki... Én nem tudom, Te ho-hogy vagy vele... De biztos, hogy a-akarod? - nézett rá félve Kibum.
- Jaj ne szórakozz! Nem foglak megerőszakolni - nevetett zavartan az idősebb. - Ülj le - dobta le a pulcsit a fűbe.
Key nagyot nyelt, majd helyet foglalt. Ő is zavarban volt, nem csak az idősebb. Utána Jinki leült.
- Szóval - vett nagy levegőt az idősebb.
- Szóval? - kérdezett rá Kibum.
- Nagyon sajnálom Kibum. Annyira ökör és tapló voltam. Olyan csúnyán elküldtelek. Nem lett volna szabad ítélkeznem. Megbocsájtasz? - nézett a szőke sötét cicaszemeibe.
- Persze - mosolygott kedvesen Key. Boldog volt a fiatalabb de valahogy egy kicsit csalódott is.
Jinki szívéről hatalmas szikla zuhant le.
- Akkor én megyek - állt volna fel Key de az idősebb megfogta a kezét.
- Várj. Még szeretnék mondani valamit.
Erre Kibum azonnal visszahuppant a helyére és kíváncsian fürkészte az idősebb tekintetét.
- Nos. A-az van... Ho-hogy az elmúlt napokban gondolkoztam. Kicsit lehiggadtam. É-és átértékeltem magamban sok mindent. Ve-veled kapcsolatban... Meg úgy magammal is. Én... Ahj... - hajtotta le a fejét.
- Nyugalom Jinki - fogta meg a kezét Kibum. Nem tudta vagyis nem akart találgatni és reménykedni, hogy mit akar mondani neki az idősebb. Csak támogatta, hogy képes legyen elmondani amit szeretne.
- Szóval... Nagyon hiányoztál - nézett a szemeibe.
- Oh... - lepődött meg Kibum.
- Ez a néhány nap pokol volt. É-én nem tudom miért... Ahj... - sóhajtott. Nagyon küszködött a szavakkal. - Az elején azt hittem, hogy majd elmúlik. De nem. Egyre rosszabb lett. Aggódtam érted. Még Minho-t is kifaggattam... Ahj... Reménytelen vagyok...
- Dehogy vagy! - simogatta a hátát a fiatalabb. Most már biztos volt benne, hogy mi a helyzet.
- Kibum. A-azt hiszem, ho-hogy megkedveltelek. Nagyon...
- És nem bánod, hogy olyan vagyok.
- Nem. Va-vagyis... Nem... É-én nem tudom mit mondhatnék... - sóhajtott.
- Semmit - ezzel Kibum vigyorogva elhallgattatta. A szájába nyomott egy nagy pralinét. Majd ajkaira adott egy puszit. És már készült elrohanni de Jinki karjai nem engedték.
- Moft nem menegulsz! - motyogta teli szájjal az idősebb.
- Inkább nyeld le - kacagott Kibum. - Ízlett? - csillogtak a szemei.
- Mi? A csoki vagy a puszi?
- Mi-mindkettő - pirult el a fiatalabb.
- Mindkettő finom volt - vigyorgott Jinki. - Köszönöm. De egyet árulj el. Miért lépsz le mindig?
- Me-mert félek a reakciódtól...
- Ezentúl el ne merj nekem rohanni! Épp az életem sorsfordító döntését osztottam meg veled.
- Igen?
- Igen. Ne nézz így.
- Bocsi de... Mo-most akkor mi van....?
- Öhm... Há-hát... Lenne kedved megpróbálni?
- Mit?
- A sarki ruhaboltban egy farmert....
- Öhm... Igen.
- Jaj Kibum! Én... Jaj ez olllyyyaaaan izééé... Basszus... Szeretlek. Úgy.
- Jaaaaaa! - világosodott meg a szőke hajú.
Nem mondott többet semmit csak csillogó szemekkel nézett a másik csillogó szemeibe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése