~~~ kb 10 perccel ezelőtt~~~
- Jinki várj meg! - rohant a folyosón Kibum.
- Hol vagy Jinki? Beszéljük meg. Ne haragudj rám - bolyongott tovább a szinten a fiatalabb. Utolsó reménye, Jinki egyetlen menekülő helye, a társalgó volt.
- Jinki - lépett be a terembe, ahol meg is találta az idősebbet. Szerencsére csak ketten voltak bent.
- Menj innen Kibum - mondta higgadtan, rá sem nézve.
- Kérlek. Beszéljük meg. Én nem akartalak elijeszteni. Én... Én... Sajnálom. Hidd el, hogy bennem semmi undorító szándék nincs.
- Hagyj békén - kérte Jinki egy fokkal ingerültebben. - Ez nekem túl sok volt.
- Sajnálom - lépett hozzá közelebb a szőke hajú.
- Menj innen - nézett rá ridegen Jinki. Kibum szívében, mintha egy jeges tőrt forgattak volna, annyira fájt neki ez a pillantás. Volt benne fájdalom, csalódottság, düh és ami a legjobban fájt a fiatalabbnak, megvetés.
- Tudod Kibum ügyesen pakolgattad a kártyákat. Már majdnem elhittem, hogy van egyetlen egy barátom. De valahogy az elejétől éreztem, hogy ebben az egészben van valami furcsa dolog...
- Ne mondj ilyet! - már ott volt a gombóc Kibum torkában. Nem sokáig bírta tartani a könnyeit. - Én a barátod vagyok, Jinki.
- Egy frászt. Csak meg akartál szerezni egy menetre. Most már tudom ki vagy. Woohyun-tól hallottam rólad. Őt is ugyan így kihasználtad.
- Ez nem igaz! - csattant fel Kibum, hiszen ezzel a másik egy elég kényes témát érintett. A hangja már megremegett testével együtt. - Woohyun volt az egyetlen akit tényleg szerettem. De otthagyott. Pont úgy ahogy Te is teszed.
- Én sosem voltam veled. Menj el. Hagyj békén.
- De Jinki! - gördült le némán egy könnycsepp Kibum porcelán bőrén.
- Nem hallottad?! Menj el! Hagyj itt!
- Jó - lehelte, majd hátrálni kezdett és az ajtóban megfordult, a szobájukig meg sem állt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése