- Szóval akkor ezt gondolod?
- Igen Minnie - ölelte magához Kibum anyai gyengédséggel. - Én teljes mértékben megértelek és tudom milyen nehéz most neked. De hidd el én melletted vagyok - mosolygott biztatóan.
- Köszönöm hyung.
- Nincs mit. De atya gatya! - nézett a mobiljára, ami már elég sok időt mutatott. - Ne haragudj de nekem most rohannom kell. Késésben vagyok! - pattant ki Taemin mellől az ágyból.
- Hova hova? - vigyorgott Minnie. - Csak nem randiztok Jinki-vel?
- Randinak nem randi de...
- Ejjha! Sikerült felforrósítani a srácot?
- Jaj ne mondj ilyeneket! Csak elmegyünk a parkba együtt tanulni.
- Aham... - húzogatta a szemöldökét a kisebb. Most Kibum kivételesen nem szólt rá. Két okból: késésben volt, és örült, hogy Minnie mosolyog.
Gyorsan bement a mosdóba, kicsit felfrissítette magát, aztán rekord idő alatt, magához képest rekodr idő alatt, kiválasztott egy ruhaszettet és átöltözött.
- Majd jövök. Vigyázz magadra Minnie!
- Rendben. Aztán csak óvatosan...
- Pimasz! - vágta oda Kibum és kirohant a szobából. Meg sem állt a portáig.
A portánál viszont a gondnokon kívül senki sem volt. Kétszer is körbejárta, hogy megbizonyosodjon senki sem vár rá.
Nagyon elszomorodott. De tudta, hogy ez az Ő hibája. De azért mégis jól esett volna neki, ha Jinki megvárja. De ugyan. Ki Ő neki, hogy évezredeket várjon rá?!
Lehajtott fejjel ment vissza a szobájába.
- Ejha! De hamar megvoltatok! - kuncogott Minnie.
- Elment.
- Ho-hogyan?
- Otthagyott.
- De..
- Mire lementem már nem volt ott.
- Megunta a várakozást.
- És mi van ha lent sem volt? - esett kétségbe Kibum.
- Jaj ugyan. Akkor meg biztos, hogy a szobájában van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése