Touch me, to Hear me! (Hanshik&Yves) YAOI!!! #3

/Yves/
Reggel kipihenten ébredtem. Ahogy kinyitottam a szemem, Hanshik nézett rám. Elmosolyodtam, és ő viszonozta. Kicsit arrébb gördültem, hogy ki tudjak nyújtózkodni anélkül, hogy fejbe verném.
- Nem mondták még, hogy nem illik az alvó embert nézni? - kérdeztem tőle némileg viccelődve, de egy kicsit komolyan. Hiszen mégis engem nézett, miközben aludtam. Mi van, ha mindent összenyáladztam, vagy ha horkoltam, vagy bármi?

/Hanshik/
- Jó reggelt.- simogattam meg pocakját miközben nyújtózkodott.
- De mondták már, de Te olyan édesen aludtál, olyan gyönyörűen emelte ki a Hold fénye az arcod vonalát, hogy nem tudtalak nem bámulni.- bókoltam neki kuncogva.

/Yves/
- Ezt... Ezt ne mond - dadogtam zavartan. - Nem vagyok lány, és csak a lányok szépek. Mindenem megvan hozzá, hogy egészséges férfi legyek - öltöttem ki rá a nyelvem, majd az alsó ajkamat kezdtem rágcsálni.
- Máskor tényleg ne bámulj, oké? Kényelmetlenül érzem magam, ha néznek.
Felkeltem, és állva is nekiálltam nyújtózkodni. Először felfelé, míg ki nem roppant a vállam, majd tenyeremmel megérintettem a talajt, és addig hajoltam lejjebb, míg a lapockám is ki nem roppant. Felegyenesedtem, és felsóhajtottam.
- Mit kérsz reggelire?

/Hanshik/
Csak elvigyorodtam zavarán. Pedig akkor is szép volt...
- Rendben, ne haragudj.- hajoltam meg előtte.
Végignéztem míg kinyújtózkodik, majd én is megropogtattam magam és kimásztam az ágyból.
- Hm... én mindent megeszek. Na jó ez nem teljesen igaz. Nem vagyok finnyás. Mondjuk egy rántotta? Ha van itthon hozzávaló, el is készítem szívesen. És persze a teádról se feledkezzünk meg.- nevettem.

/Yves/
- Én fogom elkészíteni - jelentettem ki határozottan, és elindultam az emeleti konyha felé. Mire utánam jött, már nyagyban készítettem a rántottát. Rádobáltam egy csomó dolgot, hogy jobb legyen az izé. Miközben készítettem, mögém akart állni, de kitartóan elüldöztem. Végül leült és nyugodtan hagyott dolgozni. Mikor kész lettem, kipakoltam az egészet két tányérra, és az egyiket elé tettem egy villával.
- Remélem, ízleni fog - mosolyogtam rá, és neki is álltam enni. - Teát majd később kapsz, ha nem baj. Nem illik a rántottához.

/Hanshik/
- Értettem főnök.- bólintottam vigyorogva s míg kiment addig átöltöztem. A tegnapi ruháimat kaptam magamra.
A konyhába mögé akartam somfordálni de szemfüles volt és észrevett így az asztalnál ülve kellett kivárnom a reggelit.
- Biztos mennyei. Kinézetre legalábbis tökéletes.- kacsintottam rá.
Hümmögve ettem végig. Nagyon ízlett. Finom volt és laktató is egyben.
- Köszönöm szépen nagyon finom volt.- hajoltam meg előtte, mikor végeztem.- Viszont... nekem most el kell mennem... nemsokára kezdődik az egyetemen egy előadásom.- álltam fel az asztaltól.- Majd... még valamikor benézek.- mosolyogtam rá.

/Yves/
- Örülök, hogy ízlett. És menj csak, ha menned kell. Hálás vagyok, hogy maradtál, bármikor szívesen látlak - álltam fel én is, majd kikísértem az ajtóig. Mosolyogva néztem rá, de összeszorult a szívem. Azt mondta, hogy majd benéz, valamikor. Ha azzal kezdődik egy mondta, hogy majd, minimális az esélye, hogy a beígért dolgok valaha is teljesülnek. Viszont nem pánikoltam be. Nem engedhettem meg magamnak, hogy még egyszer gyengének lásson. Így is az lett az eredménye, hogy lazán aranyos lettem, mint valami gyenge kislány.
- Vigyázz magadra - nyitottam ki neki az ajtót, majd félre is álltam, hogy ki tudjon menni.

/Hanshik/
Megmelengette a szívem azzal, hogy azt mondta, bármikor szívesen lát. Hát ha rajtam múlik... 2 hónapig tuti látni fog minden nap.
- Te is vigyázz magadra.- borzoltam hajába és zsebre tett kézzel távoztam.
Először haza mentem, hogy lezuhanyozzak és át tudjak öltözni. Az órám csak 10-kor kezdődött. Unalommal a képemen mentem egyetemre. Még mindig nem érdekel annyira ez az egész. De Yves szavai mosolyt csaltak ajkaimra. Egész előadás alatt rajta kattogtam.
Kíváncsi voltam rá. Még csak egy napja ismertem, de érdekelt. Mindent tudni akartam róla. Hogy miért olyan furcsa néha, miért táncolt azzal a sráccal, aztán meg velem... utána miért utasította el a bókomat? Megfejthetetlennek tűnt az egész helyzet és maga az egész srác.
Gyorsan eltelt a nap, míg ezeken törtem a fejem. Egyetem után be akartam hozzá nézni de a srácok elhívtak gyakorolni, így estig a pályán lógtunk. Utána pedig már nem is tudom miért de nem mentem. Csak hazavonszoltam a fáradt testem és lefeküdtem, hogy valamennyire pihenten köszöntsem a holnapot és ne aludjak be az előadásokon...

/Yves/
Ahogy elment, nekiálltam elkészíteni a teáját. Mivel reggel nem itta meg, gondoltam, napközben talán benéz. Gyorsan lezuhanyoztam, hogy felfrissüljek, aztán csak egy alsót vettem fel. Kényelmesen elvoltam magamban. Az ágyamra telepedtem le egy csomó nyelvi anyaggal. Körülöttem mindenfelé szótárak, könyvek és feljegyzések voltak szétszóródva. Késő estig a tanagyagba feledkeztem. Egyre csak tanultam, hogy eltereljem a figyelmemet a tényről, hogy Hanshik még mindig nem jött. Hajnali egy körül aludtam el a sok könyv között. Hanshik nem jött el. Lehet, hogy közbejött neki valami, vagy csak sokat kellett tanulnia. Kényszerítettem magam, hogy ne gondoljak arra, hogy lehet, direkt nem jött vissza.

/Hanshik/
Imádok aludni. Bárhol bármikor képes vagyok elszundítani. De legjobban hajnalban és reggel szeretek. Reggel... mikor az órám kezdődik. Ezért utáltam a szerdai napokat, mert akkor korán kezdtem az egyetemen, és későn is végeztem, mert 3 hosszú óra várt rám.
Nagy sietségemben így reggel nem jutott idő arra, hogy benézzek Yves-hez a teámért. De megfogadtam, hogy este mindenképpen meglátogatom.
A három óra igen csak lassan vánszorgott el. Ilyenkor mindig azt hiszem, hogy az életem értékes perceit valami hihetetlenül feleslegesre sőt már-már pusztító dologra használom fel. És ez szinte fáj...
Végül csak elszenvedtem a 3 unalmas előadást. A haverok megint hívtak gyakorolni. Sajnos nem mondhattam nemet, mert a hét végén megint egy verseny lesz. Fel kell készülnöm, hogy megnyerhessem. Bár most nem maradtam kint estig. Gyorsan hazamentem, összedobtam valami ehetőt, aztán lezuhanyoztam és kicsit későn de elindultam Yves-hez.
Megint az ajtón próbálkoztam először, néhány csengetéssel.

/Yves/
Korán reggel ordibálásra keltem. Először nem fogtam fel, hogy mi történt, aztán ahogy kinyitottam a szemem, egyből apámat pillantottam meg. Fájdalmasan felsóhajtottam, de próbáltam ásításnak leplezni.
- Jó reggelt, apám! - köszönten illedelmesen, mire csak biccentett.
- Sikerült előrébb hoznom az arab felsőfokúdat - kezdett egyből bele, én pedig hirtelen lefagytam. - Minél előbb meg kell kötnöm az üzletet - tette még hozzá, majd kisétált. Nagyon jól tudtam, hogy mit jelent ez az egész. Megint több hétig nem csinálhatok semmi mást a tanuláson kívül. Nem is ettem semmit, csak újra belevetettem magam az anyagba. Este felé megszólalt a csengő, mire felkaptam a fejem. Rohantam ajtót nyitni, de apám sajnos gyorsabb volt. Megtorpantam a lépcső tetején. Nem mertem közbelépni.

/Hanshik/
Az ajtót meglepetésemre nem Yves nyitotta, hanem egy 40-es éveiben járó férfi, aki elegánsan volt öltözve. Gondoltam, hogy az apja...
- Jó estét.
- Jó estét. Yves-t keresem.
- Nincs itthon.
- Tudom, hogy itt van. A barátja vagyok és beszédem van vele.
- Neki nincsenek barátai.- csukta volna rám az ajtót, de lábammal megakadályoztam.
- A fiától nem így hallottam. Engedjen be kérem.- erősködtem finoman.
Éreztem, hogy a jelenlétem is elég nagy bajt fog okozni Yves-nek, nem hogy még az erősködésem. De muszáj volt látnom. Legalább azt, hogy jól van.
- Mit akarsz a fiamtól?- morgott mérgesen a férfi.- Nem ér rá. Sok a dolga. És ajánlom, hogy többet ne menj a közelébe, ezt a házat is messziről kerüld el.- fenyegetően hatottak szavai de én cseppet sem ijedtem meg tőle.
- Értettem. Elnézést a zavarásért.- léptem el az ajtóból és meghajoltam.
Miután rám vágta a bejárat vaskos fa ajtaját, több sem kellett, rohantam a ház másik falához, hogy az ablakon bemászva bizonyosodjak meg róla, hogy Yves jól van.

/Yves/
Alig bírtam hallgatni, ahogy apám elküldi őt. Fájdalmasan összeszorult a szívem, ahogy apám elégedett mosollyal felém fordult, mikor csukódott az ajtó.
- Szóval egy barát - kezdett el közeledni, mire én ösztönösen hátráltam. - Csak egy barát, vagy már ágyba is vitted? - kezdett el üvöltözni. Ez már sokkal jobban illett hozzá. Nem válaszoltam semmit, csak lehajtottam a fejem. Erősen nekilökött a szobám ajtajának. A kilincs mélyen belefúródott a hátamba, de semmi jelét nem adtam annak, hogy fájna. Bementem a szobámba, és kulcsra zártam az ajtót. Térdre rogytam, majd leültem, hátamat a hideg falnak döntöttem. Az ablak előtt Hanshik állt, látszólag aggódott.
- Menj el, kérlek - suttogtam. Nem akartam, hogy bajba kerüljön miattam. Nagyon nem.

/Hanshik/
Halk hangjára összeszorult a szívem. Nem hagyhattam ott, hogy aztán ki tudja mit műveljen vele az apja...
- Nem megyek.- suttogtam vissza.
- Eressz be Te!- dörömbölt az ajtaján az apja.
- Gyere velem. Elviszlek.- nyújtottam felé a kezemet.- Nálam biztonságban leszel. Kérlek.
- Eressz be vagy rád töröm! Barát kell neked? Adok olyat!- kiabált egyre ingerültebben az apa.
- Gyere már!- ráztam meg sürgetően felé nyújtott kezemet.- Vagy félholtra verve akarod itt végezni. Bíz bennem.- kérleltem.

/Yves/
Hanshik kérlelésére felkeltem, elővettem a szekrényem mélyéről egy sporttáskát, amiben több hétre elegendő cuccom volt előre elkészítve. Apám egyre hangosabban dörömbölt és ordítozott. Hanshik után kimásztam az ablakon, és az udvaron puhán landoltam mellette a fűben. Rám pillantott, hogy minden rendben van-e. Válaszul bólintottam egyet, mire nekiiramodott, én pedig futottam utána.

/Hanshik/
Először a kezemben akartam levinni, de rájöttem, hogy sajnos nem születtem Pókembernek, így ugrania kellett. De szerencsére semmi baja nem lett.
Amint földet értünk és megbizonyosodtam róla, hogy épségben egyben van Yves rohanni kezdtem a házunk felé. Féltem, hogy az apja hamar feladja a dörömbölést és utánunk siet. Viszont a harmadik saroknál már lelassítottam.
- Már nem érhet utol.- fogtam meg lihegve Yves kezét.- Hacsak nincs benned nyomkövető. De nincs én tudom.- mosolyogtam rá.
Szegény nagyon le volt sápadva és ijedten nézett rám.
- Nem lesz semmi baj.- húztam magamhoz.- Innen már nem lakom messze. Csak egy villamosra kell felpattannunk.- húztam a megállóba.

/Yves/
- Még sosem próbáltam elszökni, de még ellenszegülni sem. Biztosan nagyon mérges - motyogtam a vállába, miközben szorosan szorítottam magamhoz. Nem érdekelt, hogy megbámulnak az emberek.
- Mennyit hallottál? - kérdeztem meg végül vonakodva. Féltem attól a lehetőségtől, hogy mindent hallott, mégis jobban rettegtem attól, hogy volt, amiről lemaradt.

/Hanshik/
Láttam rajta, hogy nagyon ideges. Nem tudtam egyenlőre, hogy mivel oldjam a feszültséget. Talán első körben csak mellette vagyok, megvédem, meghallgatom. És ha majd tudok, segítek neki.
- Én... igazából csak azt hallottam, mikor az ajtódat ütötte.- vallottam be.- Ne aggódj. Nem tudja, ki vagyok, hol lakom. Nem fog megtalálni. De ha mégis, nem hagyom hogy egy ujjal is hozzád érjen.- simogattam meg rémült arcát.

/Yves/
- Köszönöm - könnyebbültem meg egy kicsit. Teljes szívemből rámosolyogtam, amit viszonzott is. A további időt csendes várakozással töltöttük, amit én az ajkam harapdálásával tettem kevésbé unalmassá. Kíváncsi voltam, hol lakik Hanshik, de nem tettem fel kérdéseket. Mikor megérkezett a jó villamos, felhúzott rá, és mindkettőnknek váltott jegyet. Leültünk egymás mellé, és nekidöntöttem a fejem a vállának.

/Hanshik/
Az utunk aztán csendesen telt. Az agyam folyamatosan csak kattogott. Az apján, rajta, hogy miért ilyen vele, miért nem ellenkezett eddig és hogy egyáltalán mit csinált vele az apja... de nem kérdeztem rá. Majd talán ha hazaértünk. De az is lehet, hogy majd Ő akarja elmondani. Minden esetre inkább nem erőltetem. Először nyugodjon majd meg.
6 megálló után leszálltunk a villamosról és még egy rövid pár perces séta után meg is érkeztünk a házunkhoz. Nem egy palota de azért mégis csak egy szép kertes ház. És egy időre csak az enyém, mert a szüleim Koreába utaztak.
- Nyugodtan pakold csak le a cuccaidat, ahova szeretnéd.- mosolyogtam rá.- És vagy? Vagy innál inkább valamit?

/Yves/
- Nagyon szép ház - mondtam őszintén, ahogy a kapuban álltunk. Nem volt olyan nagy, mint a miénk, viszont sokkal otthonosabb volt. Bent levettem a cipőmet, és letettem a táskámat a padlóra.
- Nem kérek semmit, köszönöm - ráztam meg a fejem. - Biztosan nem gond, ha maradok?
A táskámat szuggeráltam kitartóan. Nem akartam felnézni, nehogy bármit is ki tudjon olvasni a tekintetemből.

/Hanshik/
- Biztosan. És ne kérdezd meg még egyszer.- csóváltam a fejem.
Ennyire nem bízik bennem? Vagy ennyire fél? Jobb lenne neki az apjával, aki bántja, mint velem?
- Gyere pakolj le a szobába. Velem szeretnél aludni majd vagy a vendégszobában?

/Yves/
- Egyelőre jó lesz a vendégszobában, köszönöm. Felkaptam a táskámat, és követtem őt a szobába. Ott aztán ledobtam az ágy mellé a táskát, és magamat is.
- Magamra hagynál egy kicsit, kérlek? - néztem fel rá könyörögve. Égtek a szemeim a visszafojtott könnyektől. Apám legutóbb akkor mondott nekem ilyeneket, mikor az első -, és egyben utolsó - barátom kiderítette, hogy hol lakom. A helyzet kísértetiesen hasonlított a mostanira, de azt el sem tudom képzelni, hogy mit kapok apámtól, ha ezek után megtalál.

/Hanshik/
- Persze. Itt leszek a konyhában. Csinálok vacsit. Ha valamire szükséged van, csak kiálts.- mosolyogtam rá.- Nem vagy egyedül.- guggoltam le elé.- Nem hagyom, hogy bántsanak. De Te se csinálj hülyeséget.- simogattam meg karjait és felálltam.
Még egy pillantást vetettem kuporgó alakjára aztán már tényleg magára hagytam.

/Yves/
Amint kisétált, megeredtek a könnyeim. Halkan sírdogáltam, mert nem akartam, hogy meghallja. Így is túl sokat köszönhettem neki, nem akartam még a lelki világommal is terhelni. Ha ismerné a gyerekkorom, nem segített volna nekem, ebben biztos voltam. Mikor úgy éreztem, hogy kellően lenyugodtam, megkerestem a mosdó, hogy megmossam az arcom. Bementem a konyhába, de Hanshik nem volt ott.
- Hanshik? - kérdeztem bizonytalanul, mire a folyosó végén kinyílt az ajtó.

/Hanshik/
Míg a vacsorát készítettem, egész végig kattogott az agyam. Kíváncsi voltam de nem mertem rákérdezni a dolgokra, nehogy jobban felkavarjam. Viszont... lehet, ha kibeszélné jobb lenne neki. Nem tudtam eldönteni, hogy hogyan tudnék neki a legnagyobb segítségére lenni... egyben voltam biztos. Nagyon megkedveltem és éppen ezért rossz volt ebben a helyzetben látni.
Hamar összedobtam valami ehetőt, aztán ettem is. Nem akartam zavarni, gondoltam, majd ha éhes lesz, kijön. Összepakoltam magam után a konyhát, aztán elmentem lezuhanyozni és visszavonultam a szobámba. Mikor a nevemet szólította, azonnal siettem hozzá.
- Itt vagyok. Készen van a vacsora. Ha éhes vagy, egyél. Gyere, merek. Aztán lezuhanyozhatsz. Ha van kedved még egy filmet is megnézhetünk lefekvés előtt.- ötleteltem.

/Yves/
- Köszönöm szépen - mosolyogtam rá. Követtem a konyhába, hogy egyek egy keveset. Isteni illatok szálltak mindenfelé, amitől megkordult a gyomrom. Csak összemosolyogtam Hanshikkal, és leültem a hozzám legközelebb lévő székre. Elém tette a tálat, majd leült velem szemben. Jóízűen enni kezdtem. Isteni volt, nincs rá jobb szó.
- Szívesen nézek veled filmet, de előbb lefürdenék. Viszont a választást rád bízom, mert nem igazán ismerek filmeket.

/Hanshik/
Mosolya mögött láttam szemeiben a fájdalmat csillogni. Annyira fájt így látni.
- Persze csak nyugodtan. Addig előkészítek mindent. Hm... én imádom a vígjátékokat. Meg a horrort. Te hogy állsz velük?- érdeklődtem.

/Yves/
- Szívesen néznék egy jó horrort - csillantak fel a szemeim. - Egyenesen rajongok az ijesztő dolgokért. Bizonyítéknak elég megnézni a nyakam és a hátam - tettem még hozzá. Gyorsan magamba tömtem, ami még a tányéron volt.
- Nagyon finom volt, köszönöm!

/Hanshik/
- Oh akkor ebben hasonlítunk.- mosolyogtam rá.- Egészségedre. Menj csak nyugodtan zuhanyozz le én addig mindent elintézek. Szerintem a nappaliban nézzük, ott jó nagy a tévé.- javasoltam, miközben elvettem a tányérját és elmostam.
Amíg a dolgát intézte, letöltöttem egy jó horror filmet és a tvhez csatlakoztatva indítottam el. Csináltam egy kis popcornt is és vittem ki takarót, hogy ha fáznánk ne kelljen megállítani vagy abbahagyni a filmet.
A kanapén ülve, kukoricát rágcsálva vártam, hogy Yves is csatlakozzon.

/Yves/
Gyorsan elmentem lefürdeni, aztán fel is vettem a szokásos pizsimet. Visszamentem a nappaliba, levetettem magam Hanshik mellé a kanapéra, és egyből el is koboztam tőle a kukoricát. Sértetten felmorrant, de nem adtam vissza neki. Végül hátammal félig nekidőltem, hogy véletlenül se érje el.
- Kezdhetjük - mondtam, majd érdeklődve néztem a filmet. Hanshik is figyelt, viszont az első véres jelenetnél már nem bírtam visszatartani a nevetésem.
- Nézd már milyen gagyi! Egy rozsdás ollóval vágta el a nyakát - röhögtem továbbra is a karjának dőlve.

/Hanshik/
- Aigo.- sóhajtottam fel, mikor kisajátította magának a kukoricás tálat.
Mondjuk tényleg nem volt nagy szám a film. Bár én nem azon nevettem, hogy egy rozsdás ollóval gyilkoltak, hanem azon, hogy milyen rosszul oldották meg a film látványvilágát.
A történetre nem nagyon figyeltem. Yves szép arcán legeltettem a tekintetemet, közben azon filóztam, hogyan lophatnék egy kis kukoricát. Lassan kihúztam mellőle a kezem, aminek nekidőlt és lazán átkaroltam a vállát.

/Yves/
Hanshik is nevetett a filmen, de szerintem nem azt találta viccesnek, amit én, mert más jeleneteknél tört ki belőle a nevetés. A film közepe felé azon kaptam magam, hogy Hanshik egyik kezét átvetette a vállamon, és a kukoricából is szerzett. Felé néztem, hogy mondjak neki valami vicceset, de belém fagyott a szó, mikor láttam, mennyire közel van az arca. Lassan ő is felém fordult, majd pár pillanat múlva már közeledett is, de gyorsan fogtam egy marék kukoricát, és a szájába tömtem.
- Egyél - vetettem oda neki felnőttes hangsúllyal, miközben azon voltam, hogy jókedvnek leplezzem a zavarom.

/Hanshik/
- Köf...- motyogtam teli szájjal, mikor szájba tömött egy kis kukoricával.
Tiszta hangulat gyilkos. Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy higy tetszik neki a film. Erre elkussoltat egy marék popcorn-nal. Picit megvontam a vállamat és inkább a filmre koncentráltam.
Annyira nem volt hosszú a film, de mégis meglehetősen leszívta az agyamat. Ez inkább horror paródiának ment volna el, mint rendes horrornak... De nem háborogtam, annyira nem volt nézhetetlen és legalább Yves gondolatai is egy időre elterelődtek.
- Milyen volt?- érdeklődtem a film végen, miközben a takarót igazgattam magunk körül.

/Yves/
- Régen nevettem ennyit egy filmen, köszönöm - mosolyogtam, miközben belefojtottam a vállába egy ásítást. - Régen ettem popcorn-t is, azért is köszi - simogattam meg a hasam jelzésnek, hogy teli van.
- Igaz, hogy nem volt valami nagy szám a film, de hálás vagyok, hogy megnézted velem. Ha viszont most megengednéd, eltenném magam holnapra - álltam fel mellőle. Kinyújtóztam, majd felé fordultam, hogy megtudjam, ő mit tervez.

/Hanshik/
Oh hát akkor ezért volt olyan kis önző a kukoricával. Halványan elmosolyodtam.
- Nincs mit köszönnöd, ez természetes. Öhm... menjél csak nyugodtan. Én még elpakolok aztán én is fekszem.- álltam fel és a takarót összehajtottam. Lekapcsoltam a tvt, kivittem a tálat a konyhába, aztán én is elvonultam a szobámba. Már álmos voltam és rám is fért a pihenés.

/Yves/
Miután elköszönt, bementem a fürdőbe, majd a vendégszobába, ahol bebújtam a takaró alá. Jól elbarikádoztam magam a takaró gyűrődéseivel, és a lehető legkisebbre összehúztam magam. Belefúrtam a fejem a párnába, de ez sem segített. Még sokáig forgolódtam álmatlanul a puha ágyban. Apámon járt az eszem és Hanshikon; hogy jól tettem-e, hogy eljöttem, és azon is, hogy mi lesz ezután. Végül kétségek között merültem mély, nyugtalan álomba.

/Hanshik/
Hamar elaludtam és mély álomba szenderültem. Bár reggel, mikor felkeltem mégsem voltam a legkipihentebb. Furcsa képek jelentek meg az éjszaka a szemeim előtt. És legtöbbről azt kívántam, hogy ne legyen igaz és sose történjen meg.
Nem tudtam, mihez kezdünk majd. Abban biztos voltam, hogy a Yves apja nem fogja ezt annyiban hagyni. De mi semmi bűnt nem követtünk el. Yves felnőtt férfi, nem tarthatja bezárva és nem terrorizálhatja. Az egyetlen aki bűnt követett el, az ő. Ezért Yves nem is köteles visszamenni hozzá. Vagyis... én nem szeretném. Legalábbis egy darabig. Féltem.
Kicsit zaklatottan indultam a mosdóba. Felkavartak a saját gondolataim. Annyira nem értem, hogy mi folyik most egyáltalán. Nem csak velük hanem velem is. Hogy miért akarok neki minden áron jót, miért akarok segíteni, miért akarom, hogy mellettem legyen... Egyszerűen csak sodródtam az árral.
Jó hideg vízben mostam arcot, hogy felfrissüljek egy kicsit. Aztán átsétáltam a vendégszobába, hogy felébresszem Yves-t is.

/Yves/
Reggel arra keltem, hogy valaki rázogatja a vállam, és a nevemet mondogatja. Lassan nyitogatni kezdtem a szemeimet, és akkor megláttam, amint Hanshik fölöttem mosolyog. Először értetlenül néztem rá, majd magamra. A pólóm szinte teljesen felgyűrődött a hasamon, a takarót pedig álmomban elküldtem a másvilágra. Visszahúzogattam a felsőm a helyére, mert már nagyon nézte a hegemet, és már akkor sem tetszett neki, mikor meséltem róla. Pedig az egy nagyon fontos pontja az életemnek.
- Jó reggelt - motyogtam rekedtem, majd felkeltem és nekiálltam  szokásos reggeli nyújtásomnak.

/Hanshik/
Az ajtó előtt még meggondoltam, hogy jó ötlet-e felkelteni de végül is Ő is biztos szívesebben reggelizik velem együtt, mint egyedül. Na meg köszönés nélkül sem szerettem volna lelépni az egyetemre.
A szobába lépve egy darabig alvó alakját figyeltem. Pólója alól kikandikált az oldalán található hege. Nem fért a fejembe, hogy milyen ember képes ezt tenni a másikkal és egyáltalán Yves miért hagyta és hogy élvezte az elkészítését. Nem tőle borzadtam el, mikor először mutatta hanem a helyzettől. Mert ugyan nekem is volt pár balesetem, extrém dolgom... de... azért ez különös. Biztos van más oka is, de nem mertem rákérdezni, habár nagyon is érdekelt. De az Ő érdekében nem.
Finoman rázogatva keltegettem. Édesen ébredezve nyitogatta pilláit.
- Szép reggelt, Yves.- köszöntöttem.
- Arra gondoltam reggelizhetnénk együtt. Ha van kedved hozzá. Most nem hiszem, hogy főzni fogok... boltba is el kell majd mennem... a müzlit szereted? Van azt hiszem gyümölcs is. Vagy talán shake-et is csinálhatunk!- ötleteltem.

/Yves/
- Nekem bármi tökéletesen megfelel - indultam meg a konyha felé a nyakamat ropogtatva. Mikor hangosan megroppant a csigolyám, elégedetten felsóhajtottam. A konyhában nem igazán tudtam, hogy mi merre, így csak álltam egy helyben, és figyeltem, ahogy Hanshik ügyködik.
- Ma is bemész az egyetemre, igaz? Nekem is ideje lenne bemennem - gondolkodtam hangosan, majd leültem az asztalhoz. Hanshik elém tette az egyik tálat, mire egyből rávetettem magam a müzlire.

/Hanshik/
Gyorsan összedobtam a reggelit, majd az asztalhoz ülve együtt ettünk.
- Nem tudom. Most uncsi óráim lesznek... Bemenjek?- gondokoztam el hangosan.
- Te is bejönnél? De nem levelezőn vagy?

/Yves/
- Néha be kell mennem egyeztetni az anyagot a vizsgák előtt - magyaráztam teli szájjal. - Ha ma bemegyek, nem kell bemennem két hét múlva. Letudnám most, és még az előadó sem lenne tömve. Tökéletes.
Gyorsan befejeztem a maradék müzlit, és a mosogatóba tettem a tálat.

/Hanshik/
- Hm. Értem. És mi lenne ha elkísérnélek?- álltam fel miután befejeztük és elmosogattam.
- Aztán elmehetnék valamerre a városba. Ha van kedved.- mosolyogtam rá.

/Yves/
- Rendben van. Úgyis el szeretnék menni fodrászhoz. Pár perc és mehetünk - mondtam, majd elmentem átöltözni. Felvettem pár laza cuccot, aztán kopogtattam Hanshik ajtaján, hogy megkérdezzem, készen van-e.

/Hanshik/
- Megyek.- szóltam ki a szobámból, mikor Yves bekopogott.
Magamra kaptam egy pulcsit, elraktam a szükséges cuccaimat és már mehettünk is.
Most kivételesen Yves mutatta az utat az egyetemig. De nem volt olyan messze egy 20 perc alatt odaértünk.
- Itt megvárlak.- álltam meg az iroda előtt.

/Yves/
Én mutattam az utat az egyetemig, ahová Hanshik csak az irodáig jött be velem. Megbeszéltem a professzorral az anyagot, ő pedig ajánlott pár előadást, amire érdemes lenne beülnöm. Ezeket eddig mindig elszalasztottam apám miatt, de most bőszen jegyzeteltem az időpontokat. Végül szó esett vizsgákról és a tőlem várt eredményekről is. Elégedetten léptem ki az ajtón, ahol meglepetten láttam, hogy Hanshik beszélget valakivel a falnak dőlve. Viszont ahogy megláttam, hogy egyetemi és gimnazista éveim megkeserítőjével elegyedett beszélgetésbe, már nem voltam olyan vidám. El sem tudtam képzelni, miket mesélhetett neki...

/Hanshik/
Míg Yves-t vártam hirtelen a semmiből egy magas, vékony srác tűnt elő. Leszólított és beszélgetni kezdtünk.
- Honnan ismered Yves-t?
- Tessék?- nem emlékszem, hogy említettem, hogy rá várok...
- Láttam, hogy együtt jöttetek.
- Oh. Hát hosszú sztori a miénk. De igazából nem régóta.- feleltem mosolyogva.
- Jártok?- úgy éreztem magam, mint egy vallatáson. Bár a srác első pillantásra nem tűnt ellenszenvesnek.
- Öhm... nem.
- Áh hello Yves!- köszöntötte barátunkat, mikor végzett a dolgával és odajött.- Épp a barátoddal beszélgettem. Rég láttalak.- vigyorgott.- Mi újság?- simogatta meg a hátát mire Yves kicsit összébb húzta magát. Magához akarta ölelni de Ő nem hagyta. Nem tetszett ez nekem...
- Ne haragudj de nekünk most mennünk kell.- fogtam meg Yves kezét és sietősen húztam ki az épületből.

/Yves/
- Köszönöm szépen, hogy kimentettél - néztem hálásan Hanshikra, mikor kiértünk az egyetem kapuján. - Nem hiszem, hogy sokat kibírtam volna a közelében. Nem vagyunk valami jóban...
Nem akartam magyarázkodni, hogy miért is nem, de Hanshik megállt, és rákérdezett a dologra, én pedig úgy voltam vele, hogy már tényleg elárulhatnék neki pár dolgot, hátha ő is jobban megnyílik nekem.
- Még középiskolában kezdődött az egész. Jártunk két hónapig, aztán megvádolt azzal, hogy megcsalom. Mindennek elhordott annak idején, és bármennyire is állítottam, hogy nem az én hibám az egész, nem hittek nekem. Azóta nem vagyunk valami kimondottan jóban, már ha fogalmazhatok így.
Gyorsan daráltam le neki az egészet, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. Néha keserűen felnevettem, ő pedig egyszer sem szólt közbe.

/Hanshik/
- Nincs mit köszönnöd, láttam, hogy valami nincs rendben. De azért elárulhatnád, mit tett...- kértem.
Már picit zavart, hogy annyi megválaszolatlan kérdés merült fel bennem és egyre sem volt hajlandó én pedig nem kérdeztem még rá soha semmire...
- Értem...- bólintottam. Azt hiszem most már minden világos...
- Sikerült elintézni a dolgokat?- érdeklődtem, mire bólintott és elmondta nagyjából, hogy hogyan lesznek a vizsgái.
- Akkor mehetünk fodrászhoz?- mosolyogtam rá.

/Yves/
Nem igazán reagált a mondandómra, inkább terelte a témát a vizsgáimra és a fodrászra. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz. Viszont már nem állt hozzám olyan közel.
A fodrászhoz hamar odaértünk. Szinte nem is kellett várni, azonnal sorra kerültem. Közben Hanshik elment, mert dolga volt, de megígérte, hogy visszajön értem.
Elmondtam a fodrásznak, hogy mit szeretnék, mire nézett egy nagyot, de végül nekiállt végezni a dolgát.