/Hyuk/
Miután megvettem a szobrokat, a kezemben fogva a kis tasakot simultam Hongbin karjai közé. Annyira megnyugtat az ölelése...
- Én még nem vagyok éhes, jól laktam a kaláccsal. - kuncogtam halkan, majd egy apró puszit nyomtam az arcára. - De ha te éhes vagy, akkor beülhetünk valahová. - fogtam arcát tenyereim közé és egy kis eszkimópuszi kíséretében beszéltem. Ez így milyen romantikus volt...
/Hongbin/
- Hm akkor még várhatunk. Én sem vagyok éhes. Lenne kedved moziba menni? Vagy mit szeretnél?- simogattam arcát.
- Hm tényleg. Mikor kell hazamenned?- érdeklődtem. Sajnos ez nem elhanyagolható... nem akarom a szüleit magamra haragítani.
/Hyuk/
- Nem tudom, hogy mit csináljunk most... - gondolkodtam el, majd mielőtt válaszoltam volna következő kérdésére, egy picit megálltam, hogy szorosan hozzábújjak mellkasához, mert ehhez volt kedvem... Egy picit most bújni.
- Néztem egy vonatot 19:45-kor, és az úgy jó lesz. Szóval van időnk még egymásra. - kuncogtam halkan, miközben hátát simogattam.
/Hongbin/
- Oh ez remek. Akkor még van időnk. Mehetünk moziba is. Vagy csak sétálgathatunk és közben kitaláljuk.- javasoltam és kezét megfogva indultunk el.
- Jól érzed magad ugye?
/Hyuk/
- Nagyon jól érzem magamat veled, Hongbinnie... - kuncogtam szégyenlősen, és az orromat felkarjához dörgöltem, akárcsak egy kölyökkutyus. - Amúúúgy~ menjünk moziba! - lelkesültem fel hirtelen, de csak úgy belegondoltam, hogy milyen jó lehet összebújni Hongbinnal, miközben egy filmet nézünk, meg minden... Aww, akarom.
/Hongbin/
- Ennek örülök. Én is jól érzem magam veled.- mosolyogtam rá és lassan megindultam vele.
- Akkor mozizzunk! Úgyis elég sokat voltunk már kint. Jobb ha bemegyünk, nehogy átfázzunk. Mert most lehet, hogy nem érzed, hogy fázol de így lehet a legkönnyebben megbetegedni.- magyaráztam neki a sok okosságot.
- Mit szeretnél nézni? Mesét, romantikus vígjátékot, horrort, akciót?- soroltam fel nagyjából azokat a műfajokat, amik általában moziban megtalálhatóak.
/Hyuk/
El sem kellett gondolkodnom a válaszon, hiszen egyértelmű...
- Nagyon kinevetnél, ha azt mondanám, hogy mesét? - kuncogtam fel, miközben a sálamat feljebb húztam, hogy csak a szemeim látszódjanak ki. - Na jó~ az akció filmeket is szeretem. - próbáltam javítani a helyzeten, közben is szorosan fogtam a kezét.
/Hongbin/
- Nem nevetnélek ki. Én is szeretem a meséket.- mosolyogtam rá.
Hiába... érzékeny lelkű vagyok. Engem az akció, horror, thriller nem kapcsol ki. Szeretek nevetni, kicsit a gondokat elfelejteni. Erre pont jók a mesék.
/Hyuk/
- De jó~ akkor nézzünk majd valami mesét! - ragyogott az arcom a jó hír hallatára, hogy ebben is hasonlítunk.
Hogy ez milyen egy jó napnak ígérkezik... Már fantasztikus volt, hogy együtt reggeliztünk, meg hogy a téli vásárra is kijutottunk, erre még együtt megnézünk egy mesét is... Istenem, mennyire boldoggá tesz...
/Hongbin/
- Ahogy kívánod, kis hercegem.- simogattam meg hideg pofiját majd megszaporázott léptekkel indultam a mozi felé, hogy minél hamarabb fűtött helyen lehessünk.
Néhány megállót utaztunk ezúttal villamossal, hogy minél hamarabb a célunkhoz érhessünk.
- Hm... na... Most pont játszanak is valami új mesefilmet.- mutattam telefonomon a moziműsort Hyukkie-nak.- Akkor azt megnézzük. Szeretnél közben rágcsázni, vagy inni? Mert akkor ha megvettük a jegyet, azt is vehetünk.
/Hyuk/
Nem bántam, hogy jobban siettünk a mozihoz, mivel egy picit kezdtem már érezni, hogy hidegebb van, mint volt. Persze ettől függetlenül minden tökéletesen alakult.
- Ühüm. Vegyünk popcornt és kólát is~ - csillogtak a szemeim, miközben be is álltunk a sorba, hogy megvegyük a jegyeket, majd a büfében a kaját.
Remélem, hogy a későbbiekben is fogunk ilyeneket csinálni. Csak akkor mondjuk Hongbinnie szobájában, az ágyon összebújva és gumicukor evés közben nevetgélünk jót egy aranyos kis mesén. Ah, szép is lenne...
/Hongbin/
Jó kedvem volt nagyon. Mellette egy pillanatig sem tud az ember szomorkodni. Imádom.
Miután megvettük a jegyeket és a nasinkat, leültünk és vártuk, hogy elkezdődjön a filmünk. Bár nem kellett sokat várakoznunk, mert kb fél óra sem volt vissza a kezdésig. Addig beszélgettünk. Aztán, mikor idő volt, beálltunk a sorba és miután a jegyünket leellenőrizték, elfoglaltuk a helyeinket. Szerencsére még hátul a sarokban volt hely, így nem leszünk annyira szem előtt és élvezni is tudjuk majd a látványt.
- Kényelmesen vagy?- tettem magam mellé a kabátomat, hogy jobban elférjünk.
/Hyuk/
Huh, elég jó helyünk volt. Igazából nagyon izgatott voltam, hogy hozzábújhatok majd, meg minden... Már a lámpákat is lekapcsolták, de még várnunk kellett egy kicsit.
- Igeeen~ - húztam fel a Hongbin felőli karfát, hogy teljesen hozzábújhassak oldalról. Kezemmel lassú mozdulatokkal hasát simogattam, fejemet pedig vállára hajtottam.
- Alig várom, hogy kezdődjön... - nyomtam egy rövid csókot arcára.
/Hongbin/
Kiscica módjára bújt hozzám, amin csak elmosolyodtam és szorosan magamhoz öleltem.
- Oh már mindjárt elkezdődik csak pár reklámot benyomnak még...- sóhajtottam s míg nem indult a mese, inkább Sanghyuk hajával játszadoztam vagy oldalát simogattam.
Jó volt vele összebújni. Igazán még mindig nem tudtam felfogni teljesen, hogy Ő is úgy érez, ahogy én és ez tényleg nem álom. Még szerintem kelleni fog egy kis idő, hogy feldolgozzam ezt.
- Hyukkie, kezdődik.- böktem meg finoman az oldalát.
/Hyuk/
Orromat is sűrűn dörgöltem arcához, mivel hát volt még egy kis időnk. Hát... Ránk úgy sem figyelt senki, szóval halkan kuncogva bújtam ki a bakancsomból, hogy magam alá tudjam húzni a lábaimat, ezáltal még jobban ölelhessem.
- Na ne mondd~ - kuncogtam rajta, ahogyan szólt, hogy kezdődik, már pedig észrevettem ám.
csütörtök
/Hongbin/
Olyan kis huncutul flörtölt velem nem csak a kezdés előtt, hanem az egész fim alatt. Tetszett a mese nagyon, de Hyukkie apró érintései sokkal élvezetesebbé tették.
Miután vége lett a filmnek, elengedtük egymást, megnyújtóztattuk a tagjainkat és újra összebújtunk.
- Ez aranyos volt. Nekem nagyon tetszett.- mosolyogtam rá.
/Hyuk/
A film nagyon aranyos volt, végig mosolyogva néztem, vagy a vicces részeken halkan nevetgéltem. Persze... Néha csak végigcirógattam Hongbinnie arcélét mutatóujjammal, és halkan kuncogtam fülébe. Vagy én etettem őt a popcornnal... De annyira tetszett picit játszadozni vele...
Miután vége lett, nyújtózkodva kaptam fel gyorsan a cipőimet, és utána újra lovagomhoz bújtam.
- Nekem is nagyon tetszett. - mosolyogtam szélesen, miközben egy apró puszit nyomtam arcára. - Most viszont... Mehetnénk valahová ebédelni. - raktam kezemet korgó hasamra.
/Hongbin/
- Jó-jó máris megyünk. Ismerek a környéken egy kellemes kis éttermet.- szedtem össze a cuccainkat mondandóm közben aztán kézen fogva hagytuk el a mozitermet.
- Mond csak Hyukkie, ha visszamész a suliba... lesz időnk találkozni?- kérdeztem halkan út közben. Kíváncsi voltam nagyon a válaszára. Legszívesebben minden percemet vele tölteném de tudom, hogy nem lehet... neki tanulnia kell, én pedig dolgozom...
/Hyuk/
Szorosan fogtam a kezét, és egy levakarhatatlan mosollyal az arcomon sétáltam mellette. Aztán kérdésére mosolyom picit keserűvé vált.
- Hát... Rengeteget kell tanulnom, hogy behozzam a lemaradásom, másrészről pedig... Nem igen lesz pénzünk, hogy elutazzak ide. De ha lesz lehetőségem rá, mindenképpen jövök. - néztem rá nagy szemekkel, majd egy apró puszit nyomtam arcára.
Nem akartam ilyen kis szomorkásnak látni őt, de hát ez az igazság... A műtét és a kórházi ellátásom nem volt valami olcsó, most is a félretett pénzem egy részéből jöttem el és vettem meg a kis ajándékokat, ráadásul a szüleim is csak jövőhéttől dolgoznak újra. Bármennyire is elszomorít, nem hiszem, hogy minden héten tudnánk legalább hétvégén találkozni...
/Hongbin/
- Nem tudtam, hogy ilyen helyzetben vagytok.- nyeltem egyet szomorúan. Annyira szívesen segítenék, akár minden nap elutaznék hozzájuk de... én sem tehetem meg. Sajnos az én fizetésem pont arra elég, hogy magamat fenntartsam. De majd valahogy megoldjuk.
- De... nincs semmi baj.- simogattam meg az arcát.- Van telefon és internet is. Ha személyesen nem is láthatjuk egymást, azért ez is nagy dolog.- mosolyogtam rá biztatóan.
Beszélgetés közben lassan megérkeztünk az étteremhez. Ajtót nyitva engedtem magam elé, aztán elfoglaltunk egy két személyes asztalt, levettük a kabátunkat, lepakoltunk és helyet foglaltunk.
- Hm... már én is éhes vagyok.- vettem kezembe az étlapot.
/Hyuk/
- Pontosan. Majd beszélhetünk akar minden este. Videochaten még láthatlak is. - mosolyogtam most már boldogabban, majd csak ott ültem a széken, Hongbint nézve.
- Én is... De várj egy percet, ki kell mennem mosdóba. - mondtam picit szégyenlősen, majd felálltam, és megkerestem a mosdót. Miután elvégeztem a dolgomat, megmostam a kezeimet és egy picit igazítottam a hajamon. Na most én is azt tudom mondani magamról, hogy szép vagyok. Szerintem... Félszemmel viszont láttam egy furcsa alakot a kettővel arrébb lévő mosdókagylónál, de mivel félős vagyok, sietve távoztam is onnan.
- Itt vagyok. - ültem vissza a helyemre mosolyogva.
/Hongbin/
Hamar meg is fordult a mosdóban, kicsit zaklatottan tért vissza de nem tettem szóvá.
- Gyors voltál.- mosolyogtam rá.- Én már tudom mit kérek.- tettem félre az étlapot.- Itt minden nagyon finom. Ismerem a séfet. Rendelj csak bármit, amit megkívánsz.- simogattam meg puha kezét.
/Hyuk/
- Hát siettem vissza hozzád.- fogtam meg a kezét, majd csak mosolyogva olvastam át az étlapot. - Hmm, ez a bulkogi jól hangzik. - hümmögtem, és az ára sem rossz. - Igen, akkor azt kérek. - vigyorogtam gyermekien, miközben összefontam az ujjainkat.
/Hongbin/
- Rendben, akkor rendeljünk.- viszonoztam édes gesztusát, majd miután kijött hozzánk a pincér és elmondtuk, hogy mit szeretnénk, újra egymásra tudtunk koncentrálni.
- Ugye jól érzed magad?- kérdeztem meg ma már sokadjára.
Nagyon féltem, hogy talán nem tetszik neki valami, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt Ő szeretné. Belegondolva, talán csak most jutott el a tudatomig, hogy mi is történt velünk. És kicsit aggódtam, hogy jól döntöttünk-e.
/Hyuk/
Miután rendeltünk, megint csak egy boldog mosollyal bámultam helyes arcát. Előttünk áll még az egész délután... Valami jó programot még be kéne szerveznünk.
- Igeeen~ tudod, hogy nagyon jól érzem magam veled. - húztam fel picit kezeinket, hogy összekulcsolt ujjainkra egy puszit adhassak.
- Miután ettünk, mit csináljunk? - kuncogtam továbbra is jókedvűen.
/Hongbin/
- Nem tudom... mihez lenne kedved? Már elég sokat mászkáltunk a városban...- gondolkoztam hangosan.- Valahova be kellene ülni. Vagy.... ha..... lenne hozzá kedved.... eljöhetnél hozzám. Kicsi lakában élek de nagyon szívesen látlak.- ajánlottam fel csillogó szemekkel.
Eddig csak azért nem mondtam ezt a lehetőséget, mert féltem, hogy talán félreértené. Pedig én semmi hátsó szándékkal kérdeztem.
/Hyuk/
Hogy őszinte legyek, erre már én is gondoltam, hogy megmutathatná, hogy hol lakik, csak... Nem mertem mondani, mert hát az illetlenség lenne. De ahogyan ő felajánlotta, ragyogni kezdett az arcom.
- Igen! Nagyon érdekel, hogy hol laksz. - kuncogtam fel. De várom már...
Ki is hozták az ebédünket és huh. Nagyon jól nézett ki a bulkogim...meg az illatától és összefutott a nyál a számban.
- Jó étvágyat! - mondtam boldogan, miközben szétszedtem az evőpálcikáimat. - Oppa~ - tettem hozzá suttogva, majd csak jóízűen kuncogva vártam, hogy Hongbin is elkezdjen enni.
/Hongbin/
Örültem, hogy elfogadta az ajánlatomat és nem értett félre benne semmit.
Aigooo... még jó, hogy nem kezdtem bele az evésbe, más különben már fuldokolnék. Ez a megszólítás... nem tudok hozzászokni. Vagyis az Ő szájából nem.
- Jó étvágyat, Hyukkie.- mondtam kicsit zavarban, amin Sanghyuk láthatóan jól szórakozott.
Halkan eszegettünk, párszor megosztottuk egymással, hogy mennyire finom, amit eszünk és élvezettel merültünk el az ízek világában.
- Kérsz?- tartottam felé pálcámon egy falatot.
/Hyuk/
Annyira kis zabálnivaló, ha oppának hívom... Akkor mindig zavarba jön és tiszta vörös lesz az arca. Ilyenkor úgy szétpuszilnám a fejét. Bólogatva fogadtam el tőle a falatot, majd tovább ettünk békésen és csendesen. Miután ittunk egy pohár üdítőt, kifizettük a saját részünket, majd el is kezdtem öltözni.
- Messze laksz innen? - kérdeztem boldogan mosolyogva, miközben megkötöttem a sálamat.
/Hongbin/
- Hm... hát... most buszoznunk kell majd egy keveset. De tényleg nem sok. És a vasút közel van, szóval nem kell majd sietnünk.- öltözködtem fel én is.
- Gyere.- fogtam meg a kezét és úgy indultunk ki a buszmegállóba.
- Huh... jó hideg van a finom meleg után.- jegyeztem meg kuncogva és szorosabban fogtam kezét, hogy ne fázzon.
/Hyuk/
- Szuper. - mondtam örömtelien, miközben hüvelykujjammal kézfejét simizve mentünk ki a buszmegállóba. Na most éreztem meg én is, hogy milyen hideg van... Vastagabb kabátot is vehettem volna ennél...
- F-fázom... - leheltem szabad kezemre, mert hát a másikat melegen tartotta az ő kezének a melege.
/Hongbin/
- Gyere, bújj ide.- tártam szét karjaimat, hogy magamhoz tudjam ölelni.
Így vártuk hosszú, fagyos percekig a buszt. Mikor megérkezett, megkönnyebbülve szálltunk fel rá. A járművet fűtötték, szóval kicsit sikerült felengednünk.
- Nálam jó meleg van. Meg majd főzök teát és akkor majd mindjárt jobb lesz minden.- mosolyogtam Hyukkie-ra.
/Hyuk/
Nem kellett kétszer mondani, hogy bújjak jó szorosan a karjai közé. Igazából végig be is csuktam a szemeimet, és orromat mellkasához dörgölve vártuk együtt a buszt. Amint megérkezett, fellélegezve kapaszkodtam Hongbinba. Haha, ő úgyis stabilabb, mint egy kapaszkodásra készült oszlop. Ezen jót kuncogtam magamban.
- Rendben. Már alig várom~ - pusziltam arcára, közben picit szorosabban markoltam derekánál a kabátját. Annyira örülök, hogy találkoztam vele és itt van nekem...
/Hongbin/
Mosolyogva figyeltem, hogy út közben mennyire kíváncsian nézelődik a buszon, hogy milyen környékre utazunk. Néha rám pillantott és tekintetünk összeakadt pár pillanatra. Teljesen elvesztünk egymásban.
Öt megálló után már meg is érkeztünk a célállomásunkhoz.
- Nem kell sokat mennünk.- biztattam és leszállva a buszról kezét megfogva indultunk meg.
Csak két sarkon fordultunk be, a második utcának pedig a végéig sétáltunk és az utolsó előtti házban volt a lakásom. Beütöttem a kódot és az ajtót kinyitva Sanghyuk előtt engedtem be. Lifttel utaztunk fel a harmadikra. Úgy gyorsabb.
- Nos... ez az én kis birodalmam. Érezd magad otthon.- nyitottam ki neki az ajtót.
/Hyuk/
Már nagyon kíváncsi voltam, hogy hol lakhat Hongbin. Így az utcákról igyekeztem következtetni, de előfordult, hogy csak az ő arcát tudtam bámulni. Olyan helyes...
Viszont ahogyan megérkeztünk, izgatottan követtem őt. Igazából pont ilyenre számítottam. Kicsi nappali egy kis kanapéval, tévével, egybenyitva, egy pulttal elválasztva a konyhával. De nekem tetszett. Otthonos kis lakás. Viszont meglepően rend volt, pedig be kell látni, nem minden húsz év feletti férfi, aki egyedül lakik fordít időt a takarításra.
- De aranyos kis lakás! - kuncogtam fel, miközben elkezdtem levenni a cipőimet.
/Hongbin/
- Köszönöm.- pusziltam meg, miután levettük a cipőinket és kabátjainkat.
- Gyere csak bátran.- karoltam át derekát és ölelkezve a nappali kanapéján kötöttünk ki.
Egyszerűen annyira beleszerettem... annyira magam volt a megtestesült cukin ártatlan szépség... hogy alig bírtam magam visszafogni, hogy nem teperjem le. Tudom ez nagyon csúnya dolog... de igyekeztem az önuralmat gyakorolni. Nem most kellene megrontanom szegényemet.
/Hyuk/
Yah, kicsit meglepett azzal, hogy hirtelen, ahogyan kettesben maradtunk ilyen felszabadult lett. Persze kellemes meglepetés... Kipirult arccal bújtam ölelésébe, és egy apró puszit nyomtam arcára. Már is kezdtem felmelegedni...
- Oppaaa~ - kuncogtam halkan a fülébe, mint egy pimasz kislány, de hát annyira imádom a reakcióját rá. Aranyos, ahogyan zavarba jön tőle.
/Hongbin/
- Sanghyuk kérlek...- suttogtam elhalóan, nagyot nyelve.- Ne mondj ilyet, mert... mert nem fogom tudni magam türelemre parancsolni.- simogattam meg az arcát.
- Inkább azt dalolászd, hogy milyen teát kérsz. Van egy egész gyűjteményem biztos találunk valamit, amit szeretsz.- pusziltam meg.
/Hyuk/
- Hogy érted, hogy nem fogod tudni türelemre parancsolni magad? - néztem rá kíváncsian, de közben azon is elkezdtem gondolkodni, hogy milyen teát kérjek majd, de igazából ezt nem volt nehéz kitalálni. - Amúgy... Citromos zöld teát kérek szépen, kedves Lee Hongbin úr~ - beszéltem hivatalosan, elmélyített hanggal majd csak elnevettem magamat. Játékos kedvemben vagyok...
/Hongbin/
- Há-hát.... hogy... öhm...- habogtam össze-vissza zavaromban.- Nem szeretnék nagyon rád mászni... khm... érted, ugye?- pislogtam rá félve meglehetősen zavarban...
- Rendben.- vigyorodtam el.- Máris hozom.- álltam fel és a konyhába sétáltam, hogy elkészítsem.
/Hyuk/
Yaaah... Istenem, hogy én hányszor álmodoztam már erről! Ott magamban lenyomtam egy fangörcsölést, de csak kulturáltan kuncogtam egyet.
- Nem tudtam, hogy ezt váltja ki belőled, ha oppának hívlak. - hasaltam a kanapén, és az államat megtámasztottam a karfán, hogy nézhessem Hongbint.
/Hongbin/
- Inkább hagyjuk ezt a témát, jó?- nyüszítettem fel halkan kínomban.
Komolyan direkt csinálja ezt velem? Látom rajta, hogy mennyire élvezi, hogy zavarba hozhat. Ez nagyon kis gonosz húzás tőle.
- Mennyi cukorral kéred?- pakoltam elő két bögrét a pultra.
Elővettem a teafiltereket, a cukros dobozt és egy egész citromot is.
/Hyuk/
Jaj, hogy elkomolyodott utána... Remélem nem haragszik. Én tényleg csak játszok vele.
- Rakj bele sokat, édesen szeretem. - mosolyodtam halványan, majd csak az alsó ajkamat lebiggyesztve döntöttem oldalra a fejemet.
- Bocsiii... Nem akartam gonoszkodni. Csak olyan aranyos, amikor zavarba jössz ettől... - magyarázkodtam, miközben ujjammal apró köröket rajzoltam a kanapé anyagára.
/Hongbin/
- Yah... gondoltam, hogy emiatt csinálod... kis huncutka.- csóváltam meg a fejem mosolyogva és a kész innivalókat egy tálcára téve sétáltam hozzá.
- Tessék.- tettem elé az asztalra majd egy puszit nyomtam puha arcára.
/Hyuk/
Mosolyogva ültem fel puszija hatására, és biccentve vettem el a bögrét. Miután megköszöntem, óvatosan belekortyoltam, de még picit túl forró volt.
Közben csak elgondolkodtam... Hongbin egyedül él itt, és soha nem mesélt a szüleiről. Érdekelt, hogy mi ennek az oka, de aggódtam, hogy érzékeny területre tévedek, márpedig nem akarom lelombozni a kedvét. Így is olyan jól alakul eddig az együtt töltött napunk. Gondolatmenetem a telefonom hangja zavarta meg, anya írt egy sms-t.
- Azt kérdezi, hogy hogy érzem magam és mit csinálok most... Csinálunk egy képet, amit elküldhetek, hogy minden rendben? - néztem rá csillogó szemekkel.
/Hongbin/
- Rendben csináljunk képet.- mosolyodtam el vidáman.- Tartsd a kezedben a bögréd.- utasítottam finoman majd kikaptam a kezéből a mobilját és már kattogtatni kezdtem.
Több képet is készítettem, különböző pózokat vettünk fel aztán amelyiket a leg szimpatikusnak találta, elküldte az anyukájának.
Összebújva, ölelkezve iszogattuk a forró és édes italunkat, néha egy-egy puszit adva a másik arcára.
/Hyuk/
Hongbin, habár csak hobbiból is, de nagyon ügyes, ért a fényképezéshez, hogy hogy néznénk ki jól. Egy nagyon aranyosat küldtem el anyunak, utána pedig csak mellkasához bújva kortyolgattam a teámat, ami nagyon finom volt.
- Holnap sokat dolgozol? - hajoltam picit közelebb hozzá és ajkaimat most hosszabb időre nyomtam arcához.
Gondoltam egy picit beszélgethetnék, időnk úgy is, mint a tenger. Szeretném még közelebbről megismerni őt, mindent tudni róla, hogy személyesebb dolgokról is beszélgethessünk. Most úgy is úgy bújunk egymáshoz, mintha ez teljesen természetes lett volna eddig is.
/Hongbin/
- Dolgozni? Azt hiszem délutános leszek. Hát tudod csak a szokásos... Majd az új betegekkel kell nekem foglalkoznom. Most csak ennyi lesz. Te mész majd suliba?- simogattam arcát beszélgetés közben.
Azt akartam, hogy álljon meg az idő örökre, mert annyira boldog voltam vele. Azt akartam, hogy mindig ezt érezzem. És reméltem, hogy vele is hasonló a helyzet.
/Hyuk/
- Igazából a jövőhéten kéne kezdenem, hogy addig pihenhessek, de...szerintem holnap már megyek. Otthon úgyis csak unatkoznék. - mosolyogtam, miközben orromat tenyeréhez dörgöltem, amivel előtte arcomat simogatta.
Habár nagyon nem bírom az osztálytársaimat, de nem akarok lemaradni. Különben is, ha Hongbin délutános lesz, délelőtt tudunk beszélgetni.
/Hongbin/
- Ahogy jónak látod...- simogattam továbbra is, olyan gyengéden, amennyire csak tudtam.- De azért ne erőltesd meg magad. Pihenni is kell.- pusziltam meg, majd teámba kortyoltam.
- És milyen az osztályod? Ugye nem bántanak? Van kivel lenned?
/Hyuk/
- Persze, pihenni muszáj. - simultam arcommal tenyerébe, majd kérdéseire csak a számat húztam.
- Nos, lehetne jobb osztályom is... Bántani nem bántanak, de nincsenek olyan állandó barátaim, akiknek elmondhatom, hogy mi a baj, pletykálhatunk, nah...érted. - nevettem keserűen, majd az üres bögrémet az asztalra raktam, és lassan ölébe ültem, arcomat széles vállába fúrtam. - Úgyhogy ne haragudj, ha majd picit szórakoztatlak szünetekben. Persze szólj majd, ha idegesít. - kuncogtam, miközben selymes haját simogattam.
/Hongbin/
- Ezt sajnálattal hallom. De ne aggódj, majd megváltozik ez is.- simogattam hátát, ahogy ölembe ült.- Most már itt vagyok neked én is. És ne viccelj, egyáltalán nem idegesítesz. Nagyon örülök ha megosztod velem a dolgaidat.- pusziltam meg az arcát.
/Hyuk/
- Hmm, akkor jó~ esténként pedig videochatelhetnénk is. Persze csak ha nem vagy túl fáradt vagy éjszakás. - simogattam lassú mozdulatokkal mellkasát, miközben én is viszonoztam pusziját arcán. Istenem, ennyi puszit még életemben nem kaptam...
Rengeteget beszélgettünk még, megmutatta a szobáját is. Csináltunk együtt szendvicset, hogy vacsizzunk is valamit, de... Annyira nagyon belemerültünk egymás etetésébe, hogy már háromnegyed 8 is elmúlt. Még a vér is megfagyott az ereimben, ahogyan az órára pillantottam.
- Hongbin... Rohanjuuunk~ hátha még odaérünk! - nevettem fel ezen, hogy milyen béna vagyok, és siettem is a kabátomat venni. Hát...azt hiszem túl jól alakult ez a nap Hongbinnal. Túl gyorsan teltek az órák, szinte észre sem vettem...
/Hongbin/
Teljesen belemerültünk a beszélgetésbe. Annyira jól éreztem magam vele. Minden kis apró információra szomjaztam tőle. Egyszerűen beleszerettem, nem tehetek róla. Szinte már a rajongójává váltam. Egész nap csak azt bírtam hajtogatni, hogy mennyire aranyos. Úgy viselkedtem, mint egy szerelmes tini... Semmit nem tudtam normálisan kinyögni sem mérlegelni a helyzetet. És mindez Sanghyuk miatt van, mert teljesen elvette az eszemet.
- Jesszus! Figyelnem kellett volna az időt!- kaptam a fejemhez és riasztására azonnal öltözködni kezdtem.
Felkaptam a cuccainkat és kezét megragadva gyorsan húzni kezdtem. Gyalog- vagyis inkább rohanva- mentünk a vasútállomásra, mert nem volt annyira messze. Bár jobban belegondolva... már biztos elment a vonatja... Aish... a szülei tuti kinyírnak. Soha többet nem engedik majd hozzám. Ezt jól elszúrtam...
- Lassíts.- húztam közelebb magamhoz és úgy ballagtunk a pályaudvarra.- Remélem hamar jön egy másik.- suttogtam magam elé.
/Hyuk/
Már az állomás bejáratától hallottam elrobogni a vonatot. Nyah... Igazából most nem is tudtam volna ez miatt feszengni, nevetve bújtam lovagomhoz. Elvégre egy csodálatos napot töltöttünk együtt és inkább viccesen fogtam fel.
- Ahh, de bénák vagyunk... - nevettem tovább, miközben hasát simogattam.
A menetrendhez siettem, és az ujjamat végighúzva rajta bogarásztam ki.
- Oh, jön még egy vonat másfél óra múlva. Az jó lesz. - kuncogtam fel, majd szorosan Hongbin mellkasához bújtam. - Fel kell hívnom aput...
/Hongbin/
- Ne haragudj rám. Figyelnem kellett volna.- hajtottam le a fejem. Felelőtlennek éreztem magam.- Ha gondolod majd beszélek apukáddal ha nagyon ki lenne akadva.- ajánlottam fel.- De gyere menjünk a váróba, ott kicsit jobb az idő.- mosolyogtam rá és újra magamhoz húzva ballagtunk be.
/Hyuk/
- Nyaaa~ Hongbinnie~ - gügyögtem neki az arcát csipkedve, miközben helyet foglaltunk a váróban.
Nagyon aranyosnak találtam, hogy ennyire bűntudatosnak érezte magát amiért lekéstem a vonatot. De hát egyikünk sem tehet róla, hogy ennyire élvezzük egymás társaságát, hogy az idő múlását sem vettük észre. De hát fülig szerelmes vagyok belé és én is tetszek neki. Szóval... Örültem ennek a plusz egy órának, amit együtt tölthetünk. Fejemet vállára hajtottam és mellkasát simogattam. - Ne emészd magad ez miatt. Minden oké. - nyaltam meg picit ajkaimat, hogy megnedvesítsem azokat és így nyomtam egy nagy puszit arcára.
/Hongbin/
- Aranyos vagy Hyukkie... de oda kellett volna figyelnem. Most mit fognak gondolni rólam a szüleid? Hogy mennyire megbízhatatlan és felelőtlen vagyok? Többet a közelembe se fognak engedni.- sóhajtottam szomorúan.- Gyere ide nyuszkó.- karoltam át és szorosan magamhoz húzva melegítettem és feje búbjára nyomtam egy puszit.
/Hyuk/
Aranyosnak találtam, hogy mennyire aggódik, pedig előfordul az ilyen és apa különben sem haragtartó. Viszont ez a becenév nagyon aranyos volt... Kuncogva bújtam a lehető legjobban mellkasához.
Őszintén szólva kicsit fázott a hátsóm a hideg padon, szóval befészkeltem magamat az ölébe. Elővettem a telefonomat, és hívni is kezdtem apukámat, ne készülődjön feleslegesen, úgyis lesz vagy éjfél, mire hazaérek az állomásra.
Kis idő után fel is vette, én pedig nevetve kezdtem, hogy ne kezelje egyből úgy a helyzetet, mintha elraboltak volna.
- Szia apa! Voltunk olyan ügyetlenek, hogy két perc híján lekéstük a vonatot...szóval a következővel megyek, ami másfél óra múlva indul. - komolyodtam el egy picit a végére.
/Hongbin/
Mosolyogva hagytam, hogy ölembe fészkelje magát. Így még közelebb kerültünk egymáshoz, szorosabban tudtam ölelni, hogy jobban melegítsem.
Feszülve vártam, hogy hívja az apukáját. Már minden lehetséges forgatókönyv leforgott a fejemben. Ezt nagyon elszúrtam...
Igaz, apukája annyira nagyon nem akadt ki, hogy kiabáljon Hyukkie-val, de azért rendesen megdorgálta, hogy nem figyelt oda. Annyira szarul éreztem magam miatta.
- Ne haragudj a kellemetlenségért.- puszilgattam bocsánatkérően édes arcát.
/Hyuk/
Végül is...rosszabb is lehetett volna. Picit elszégyelltem magam, amikor jött, hogy ilyen késôn bármi történhetne velem, elrabolnak, megvernek, akármi, és hogy egyszer már majdnem elveszített, nem akarja megint. Csak az alsó ajkamat lebiggyesztve bújtam nyakához.
- Én is hibás vagyok, hidd el. - nevettem el magamat, miközben mellkasát simogattam. Olyan aranyos volt...
/Hongbin/
- Jól van, kicsim. Minden rendben lesz.- szorongattam meg, mire hangosan felnevetett, nekem is el kellett mosolyodnom bár még aggódtam.
- Amint hazaértél, hívj, hogy jól vagy.- puszilgattam körbe arcát.- Ha megtudom, hogy bántotta valaki az én édesemet, megkeresem és lemészárolom.- mondtam komolyan és birtoklóan szorítottam magamhoz.
/Hyuk/
Enyhén kihagyott pár ütemet a szívem szavaira. Ilyen aranyosan még soha senki sem hívott... Elpirult arccal, szégyenlősen bújtam nyakához, majd mivel hát a nagy sietségben nem kötötte fel a sálát, gyengéden nyakába pusziltam.
- Igeeen~ azonnal szólok oppának, ha valaki hozzám mer érni~ - beszéltem aranyosan aegyozva, majd csak kuncogva pusziltam arccsontjára.
/Hongbin/
- Sanghyuk!- sóhajtottam megadóan. Azt hiszem, ehhez hozzá kell szoknom.
- Nagyon szeretlek.- simítottam arcomat arcához és úgy súgtam a fülébe.
Hosszú ideig csak szeretgettük egymást de közben azért figyeltem az időt, nehogy megint rosszul járjunk.
/Hyuk/
Istenem... Kikészít. Azt mondta, hogy nagyon szeret... És olyan érzelemmel mondta, hogy a szívem is beleremegett. Szelíden simultam arcommal arcához, és így üldögéltünk hosszú perceken keresztül. Én is mondtam volna neki, de... Félek, hogy félreértené. Mármint jól értené, csak félek, hogy korainak találja. Lassan telt az idő, viszont be is mondták a hangosba, hogy tíz perc múlva megérkezik a vonatom. Kicsit szomorkásan álltam fel öléből, mert túl jól éreztem magam egész nap biztonságot nyújtó karjai között.
- Menjünk ki a peronhoz~ - mosolyodtam el.
/Hongbin/
Csendben ücsörögtünk a hátralévő időben. Nem voltak olyan sokan a váróban, sőt alig lézengett ott pár ember. Bíztam benne, hogy Sanghyuk majd kényelmesen és háborítatlanul fog tudni utazni.
Mikor elérkezett az idő, szomorkásan indultunk ki a peronhoz.
- Vigyázz magadra. De nem csak most hazafelé hanem mindig. Ha melletted vagyok, majd én megvédelek mindentől.- tettem neki kissé gyerekes ígéretet.- Nem tudom, mikor látlak utoljára... remélem minél hamarabb. De addig is ügyelj magadra. Majd minden nap beszélünk, ahogy az időnk engedi. Jó lesz így kis hercegem?- öleltem át derekát és szemeibe mélyen elmerültem.
/Hyuk/
Hát úgy néz ki lassan fel kell, hogy ébredjek ebből a varázslatos álomból... Egy nagyot sóhajtva szorongattam a kezét, amíg ki nem értünk.
Csendben, nagy szemekkel nézve rá hallgattam.
- Rendben. Igazából úgy jobb lenne, ha mindennap láthatnálak és hozzád érhetnék... De nem leszek mohó, Oppa~ - kuncogtam, miközben tenyereimmel lassú mozdulatokkal simogattam mellkasát.
Hmm, micsoda romantikus egy pillanat...
- Remélem te is olyan jól érezted magad velem, mint én veled. - mosolyodtam el és egy apró puszit nyomtam arcára.
/Hongbin/
- Nagyon jól éreztem magam veled. Sajnálom, hogy itt vége a napnak. De ne aggódj, hamar újra látjuk majd egymást.- pusziltam meg.
Szorosan öleltem magamhoz. Mellkasomban feszítő érzés jelentkezett, nem akartam elengedni magam mellől. De nem lehetek megint felelőtlen és önző.
/Hyuk/
- Majd te is látogass meg. - hajoltam el egy picit, hogy nagy, kiskutyaszemekkel nézhessek rá.
Olyan helyes... Tovább vesztem el arcvonásai minden részébe, miközben ujjbegyeimmel lassan cirógattam puha bőrét.
- Hongbinnie... Nagyon jóképű vagy. - szaladt ki a számon csak úgy, amire szégyenlősen elnevetve magamat vállait és mellkasát simogattam.
Úgy vele akartam még maradni... Együtt aludni, egymás mellett ébredni...mondjuk ez már régóta nagy álmom.
/Hongbin/
- Persze, mindenképp meglátogatlak.- mosolyogtam rá.- Amint lesz megint egy szabadnapom, Te is ráérsz és a szüleid is megengedik, akkor azonnal száguldok hozzád.- pusziltam homlokára aztán kicsit eltolva magamtól néztem ismét szép szemeibe.
Bókja hallatán lefagyott a mosoly az arcomról. Csillogó szemekkel, meghatottan álltam előtte. Azóta nem mondott nekem senki ilyet...
Torkomban gombóc nőtt, szívem fájdalmasan dobbant. Halk sóhajt engedtem ki ajkaim közül. Ennek a fiúnak teljesen sikerült elfeledtetnie velem Őt... egészen mostanáig. Olyat tett velem Hyuk, amire eddig senki sem volt képes. Újra megtanított szeretni és bízni. És ezt csak most vettem észre, hogy mennyire nagy haladás. Eddig vak voltam, mert olyan természetesnek tűnt az egész, hogy nem láttam, mi is történt velem azelőtt. Zsigerből cselekedtem, mert Sanghyuk miatt a szívemet használtam és nem az eszem. Elfelejtettem...
- Köszönöm.- súgtam erőtlenül és két kezem közé fogtam hideg arcát.
Mélyen sötét szemeit vizsgáltam, fel sem tűnt, hogy a köztünk lévő távolság pillanatok alatt tűnik el.
/Hyuk/
Kicsit összezavarodtam. Igazából nagyon örültem neki, hogy meg fog látogatni, de amikor elmondtam, hogy szerintem nagyon jóképű, kicsit megijedtem, hogy rosszat mondtam. Úgy elkomorodott és mosolya is eltűnt. Kicsit kétségbeesetten néztem rá, fogalmam sem volt, hogy most mi játszódhat le a fejében... Amikor viszont arcomra helyezte nagy és viszonylag meleg tenyereit, csak kíváncsian kémleltem szemeit. Úristen... Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, és a szívem majd' széttörte a bordáimat. Közeledik hozzám... Forró lehelete már arcomat és számat is csiklandozta. Egy aprót sóhajtva vezettem fel kezeimet mellkasára és görcsösen szorítottam kabátját. Enyhén megremegve csuktam be a szemeimet, és minden másodperc óráknak tűnt... Meg...fog...csókolni? Jesszus, még soha nem csókolóztam... Egyszer általánosban szájon puszilt egy kislány, de hát így rendesen még soha nem csókolóztam... Tartottam neki ajkaimat, és vártam, hogy beteljesüljön legnagyobb álmom. Jesszusjesszusjesszus... Biztosan csak álmodom...
- Hongbinh... - suttogtam alig hallhatóan, miközben alig öt centire volt tőlem. Te jó ég...el fogok ájulni... Legalábbis annyira remegnek a térdeim, hogy úgy érzem nem tartanak majd meg...
/Hongbin/
Erősen tartottam derekát, éreztem mennyire remeg az izgalomtól. Ha ez megnyugtatja, én is hasonlóan éreztem magam.
Szempillantás alatt tüntettem el a köztünk lévő teret és zártam össze ajkainkat. Puha párnái megremegtek, mindketten lassan lehunyt pillákkal élveztük a pillanatot.
Lomhán mozdítottam meg számat, nem szerettem volna tolakodónak tűnni. Gyengéden masszíroztam ajkait, mire enyhén elmosolyodott.
Egyik kezemet derekáról tarkójára vezettem, hogy ha lehetséges, még közelebb húzhassam magamhoz és még jobban érezhessem.
Nyelvemet félénken kidugva nyaltam körbe rózsaszín párnáit, hogy aztán kissé bátortalanul de mégis egyre határozottabban dugjam be közéjük.
Halk sóhajjal nyitotta el ajkait, aminek köszönhetően sokkal könnyebben fértem hozzá. Nyelvemmel először nyelvét kerestem meg és azonnal összetapadva hívtam érzéki táncba. Később aztán egész szájüregét felfedeztem, édes ízét megízleltem és magamba zártam emlékül.
- Szeretlek, Sanghyuk...- suttogtam nedves ajkaira, mikor el kellett válnunk egymástól és még néhány puszival megleptem.
/Hyuk/
Te jó isten... Kicsit hirtelen tapadt ajkaimra előző tempójához képest, ezért ez egy apró sóhajt engedtem ki résre nyitott számon, amit lassan ki is egészített lovagom a sajátjával. El sem jutott az agyamig, hogy most csókolózok először úgy igazán, de egész testemben megremegtem. Nem tudnám szavakkal leírni, hogy mi is játszódott le a testemben és az agyamban... Ha nem tart, esküszöm, hogy összeesek ott. Teljesen elködösült a tudatom, és karjaimat lassan, erőtlenül fontam nyaka köré. Elgyengített, feltüzelt, elbűvölt, kikészített ez az érzés... Igyekeztem valamennyire viszonozni a csókot, viszont amikor nyelvével is átfurakodott számba, most már nem szégyenlősködtem. Ujjaimmal lassan puha tincseibe túrtam, és beszálltam az érzéki nyelvcsatába. Valami hihetetlenül jó érzés csókolózni...
Amikor elhajolt tőlem...és azt suttogta, hogy szeret... Semmi sem érdekelt, kipirult arccal fogtam nyakánál szorosabbra és egy hosszabb csókot nyomtam finom ajkaira. Nem tudom mi ütött belém, de hát túl vagyok az első csókomon életem férfijával... Közben tincseimmel a vonattal érkező szellő játszott, majd nagyot nyikorgott, ahogyan lefékezett mellettünk.
- Én is szeretlek, Hongbin... - hajoltam el, és ködös szemekkel néztem szemeibe. Awh...
/Hongbin/
- Vigyázz magadra és légy jófiú. Tudod, mindent, ahogy megbeszéltünk.- simogattam meg kicsit szomorkás arcát.
A vonat megérkezett és vele együtt a végső búcsú is. Na nem örökre persze. Csak egy időre... Ha hazaért, úgyis beszélni fogunk majd. És amúgy is, azért már nagy fiú, tud magára vigyázni, nem lesz baj. És a szülei sem fognak nagyon haragudni...
- Szeretlek és köszönöm a mai napot édes Hyukkie-m.- öleltem szorosan magamhoz.
Percekig csak álltunk, aztán elengedtem, nehogy bajba kerüljünk. Egy gyors puszit nyomtam ajkára és hagytam, hadd foglalja el a vonaton a helyét. Végig a peronon állva, szememmel követtem és mikor megtalálta a kabinját, az ablakhoz sietve integetett nekem.
- Szia!- legyeztem kezem hevesen és apró szívecskéket mutogattam neki.
/Hyuk/
Kicsit szidtam is magamban, amiért nem tudott hamarabb megcsókolni, mert egyszerűen csak olyan jól csókol... Tovább markoltam tincseit, és csak arcát méregettem. Nem volt elég... De muszáj mennem. Amikor magához ölelt, mélyen szippantottam be illatát, hogy megjegyezhessem, és akkor is szinte érezzem, amikor egy magányos reggelemen egyedül ébredek.
- Szeretlek... - mondtam ki kicsit elvékonyított hangon, majd arcát tenyereim közé fogtam. - Szinte már most hiányzol... - biggyesztettem le alsó ajkamat, majd miután kicsit szégyenlősen szája sarkára pusziltam, feltipegtem a vonatra.
Beültem az üres fülkébe, majd vigyorogva az ablakhoz rohantam. Először csak lelkesen integettem, majd hirtelen támadt egy ötletem. Lehúztam az ablakot és kiáltozni kezdtem.
- Oppaaa~ szeretleeek~ - kuncogtam a végébe, majd utána fel is húztam az üveget, elvégre ilyet nem illik, de...imádom zavarba hozni. Akkor olyan aranyos...
/Hongbin/
- Aish Sanghyuk...- sóhajtottam fejemet csóválva. Azért még körbenéztem, hogy hallotta-e vagy látta-e ezt valaki más is. De az állomás üres volt, leszámítva a kalauzt. Fülig elpirulva, szégyenlősen mosolyogva integettem neki és addig kísértem a vonatot, ameddig csak tudtam.
Miután végleg eltávolodott, nagyokat sóhajtva dőltem neki az oszlopnak. Hosszú volt a napunk... de már nagyon rég voltam ennyire boldog.
Lassan ballagtam haza, közben a hó is újra szállingózni kezdett. Ezentúl Sanghyuk-ra fog emlékeztetni. Mosolyogva sétálgattam, kezemben mobilomat szorongatva, hogy még véletlenül se maradjak le hívásáról.
/Hyuk/
Addig tapadtam fel az üvegre, amíg csak láttam Hongbint. Nagyon aranyos volt, habár a peronon csak halvány fény volt, láttam, hogy mennyire elvörösödött...annyira szeretem. Egy elégedett sóhajjal dobtam le magamat az ülésre és becsuktam a szemeimet. Nem tudtam abbahagyni a mosolygást... Istenem... Ez életem legszebb napja... Eleve az egész napomat együtt töltöttem álmaim férfijával, együtt reggeliztünk, sétálgattunk, eljutottam a téli vásárba is... Meg aztán együtt moziztunk és a lakásán összebújva beszélgettünk. És... túl vagyok életem első igazi csókján. Wah, még a gondolatába is beleborzongtam, ahogyan lágyan simogatta ajkaival az enyémeket... Mosolyogva vettem ki a zsebemből a kis órát és csillogó szemekkel bámultam rajta a szép festést. Ez lesz a tökéletes emléke a napnak és mindig eszembe juttathatja Hongbint.
Közelebb csúsztam az ablakhoz, és elvarázsoltan bámultam kifelé. Ismét havazik. Gyönyörű...
(És itt a vége. Vagy mégsem? o.O :-P Figyeljétek a blogot és a facebook csoportot! ;-) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése