És aztán lassan sorban derültek ki a család rejtett képességei. Lelepleződött az apuka is. Ő a pengetős hangszerek mestere. Épp úgy ahogy JaeJin fia is. Nem hiába a mondás; nem esik messze az alma a fájától...
És SeungHyun tehetségére is fény derült. Egyik nap belógott a raktárnak használt kis szoba helyiségbe. Ott voltak a család hangszerei. MinHwan egyszerű kis dobocskája, JaeJin basszgitárja és JongHoon gitárja. Leült a székbe és csak bámulta az előtte heverő hangszereket. Tudta jól magáról, hogy a hangja nem olyan jó, hogy énekelhessen. HongKi hangjához képest az övé - a saját véleménye szerint - igencsak gyengécske. Lehet, hogy rappelni tud, mert amúgy is kicsit hadarva beszél. De ezt a képességét sem tárta fel még senki előtt sem. Ujját gyengéden végighúzta a dob cintányérján, majd felállt és lassan a basszgitárhoz lépett. Vékony és hosszú ujjaival végigsimított a hangszer nyakán. Tovább ballagott. Apja gitárjának a fejét simogatta, majd a kezébe vette. Véletlenül megpendített egy húrt rajta. Szép, mély hangot adott ki. Előző otthonában zongorázni tanult. Így nem volt neki idegen érzés hangszer közelében lenni. Halkan elkezdte játszani egyik kedvenc darabját. És így már többé az Ő tehetsége sem maradt rejtve...
Ennek örömére az apa mindannyijuknak készített hangszereket majd összeállt a családi banda.
Legtöbbször a Kincses-sziget nyugati partján, a homokos tengerparton szoktak esténként összegyűlni. Tábortüzet raknak, a kifogott halakat sütögetik, desszertnek sütit esznek és nézik a naplementét. Kezükben a hangszereikkel poénkodnak, játszanak. Aztán este felé zenélnek. Remek hangulatban telnek a napjaik.
- Lassan haza kellene menni - szólt az apa.
- Olyan ünneprontó vagy JongHoonnie - lökte meg a vállát HongKi.
- De mit csináljak, ha esteledik? És egyébként is... Otthon még van dolgunk... Khm... - köszörülte meg a torkát JongHoon.
- Ugyan Te hülye! Mire gondolsz? Tegnap takarítottam ki. Ma főztem. Tökéletesen ráérünk - sorakoztatta fel az érveit a maradás mellett HongKi.
- Igen. Maradjunk! - ujjongott MinHwan.
- Jó... Nem bánom - sóhajtott az apa.
És megvárták az éjfélt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése