Megjegyzés: A novella a Hungarian Kpop Fanfics csoport Music Challenge kihívásának első fordulójára készült. A megadott dal Avril Lavigne - Give you what you like száma. Ajánlom olvasás előtt és alatt is hallgatni, remek zene. A novella Park Kyung szemszögéből íródott. Több, mint egy év kihagyás után ültem ismét billentyűzet elé. Kérlek osszátok meg velem véleményeteket. Kellemes időtöltést!
Seolhyun. Mérhetetlen gyűlölettel és undorral ejtette ki a nevet. Meg is ijedtem. Tudtam, hogy ez most más, mint a többi. Éreztem alkoholtól elcsukló hangjában a magányt és a kétségbeesettséget. Még sosem volt rám ekkora szüksége. Mégis, a vörösbor szédítő mámorának fátylán keresztül nem lehet igazat mondani. De Ő bizonygatta, erősködött.
„A barátom vagy, kihez forduljak, ha nem
hozzád. Ha megadod nekem, amire vágyok, akkor én is segítek rajtad. Tiszta sor.
Akkor nézzük üzleti szempontból. Te is jól jársz, én sem veszítek, ez
mindenkinek csak jó lesz.”
Ah, Jiho! Ez bár ilyen egyszerű lenne!
Nekem csak az
kell, hogy egy kicsit összetörjek.
Amint bontottuk a vonalat, félredobva
mindent; büszkeséget, tartást és fogadalmat, elindultam hozzá. Nem törődtem
semmivel, csak mentem. A hideg őszi éjszakában sebesen lépkedtem a nedves járda
felületén. Térdem a gondolatra –, hogy ismét közel enged magához, együtt
lehetünk és én segíthetek neki a nehéz időkben, úgy, mint régen – megremegett.
Izgatottan szedtem a lábam, az arcomhoz csapódó, hideg esőcseppek sem
tántorítottak el célomtól. Minden egyes mozdulattal egyre közelebb éreztem
magamhoz. Végre megint számítottam egy kicsit. Szívem a torkomban dobogott, a
gyomromban pillangók milliárdjai bontogatták szárnyaikat.
Itt van a
jelenet a fejemben. Nem tudom, hogy végződik majd.
A hűvös és sötét lakásba beérve sűrű
cigaretta füst csapott meg. Sötétkék Marlboro. Bárhol megismerem ezt az
illatot, amely keveredik a komoly Tom Ford parfümmel. Fanyar és édes aromák
ötvöződtek a kis garzon levegőjében keserűséget és könnyelműséget megtestesítve.
Már az előszobában eldőlt vagy még félig telin álldogáló boros üvegek
fogadtak, azonban ahogy egyre beljebb jutottam a lakásban, úgy tárulkozott fel
előttem a teljes káosz.
Jiho az agyán elterülve húzta meg a
kezében lévő éppen aktuális alkoholos italát. Amint érzékelte jelenlétemet a
helységben, felpattant és imbolygását figyelmen kívül hagyva közelített felém. Langyos, bűzös
lehelete élesen csapott arcon, mégsem tudtam semmi mással törődni, csak a
közelségéből áradó forrósággal.
A villanykapcsoló után nyúlt, talán a
világosságtól remélve a tisztánlátás örömét. Gyorsan keze után kaptam és enyhén
csóválva a fejem, kértem. Könyörögtem.
Szóval, ne
kapcsold fel a fényeket.
Nem akartam, hogy így lásson engem és én
sem szerettem volna ilyen állapotban a szemeibe nézni. Csak elárulták volna. Az
igazi érzései csillogtak volna vissza rám gesztenyeszín íriszeiből. Erre még
nem álltam készen.
A mérgező italtól keserű ajkaira martam,
és hagytam, hogy az események magukkal ragadjanak minket. Erős és széles
vállaiba kapaszkodva tartottam magamhoz szorosan közel. Szerettem volna én is
kapni tőle valamit.
Kérlek, fond
körém részeg karjaidat.
Most már itt vagyunk.
Megadom, amit
szeretnél.
Kérlek, kérlek, hazudj nekem szépeket!
Legalább ezen az egy éjszakán. Hadd érezhessem most az egyszer, hogy igazán
fontos vagyok neked.
Kemény és hideg ágyára dőlve bonyolódtunk egyre
jobban egymásba. Olyan hevesen kapkodtunk a másik után, mintha már többé nem
lenne számunkra holnap.
Ez a szerelem?
Talán egy nap.
Tudtam. Tudtam, hogy mire mondok igent.
De akkor, ott, vele jól esett becsapni magamat. Nem olyan nehéz elhitetni magunkkal, hogy ezt
szerelemből tesszük, hiszen ment ez már máskor is.
Azzal is tisztában voltam, hogy Jiho is
megadja nekem, amit szeretnék. Érezte, hogy ha nem viselkedik partnerként ebben
a mocskos fertőben, otthagyom. Ezt nem kockáztathatta meg ilyen állapotban.
Buja, vad éjszakánk után gyötört a
szégyen és bűntudat. Nem tudtam aludni. Az ablakhoz sétálva a párkányra
támaszkodtam és a Hold szomorú fényét kémleltem. Próbáltam benne megtalálni a
helyes választ a magányra. Hallottam, ahogy Jiho is felkelt az ágyról és újabb
cigarettára gyújtott. Óvatos léptekkel sétált mögém, ám mielőtt még
átkarolhatott volna, szembe fordultam vele és kivettem szájából a nikotin
rudat.
Adok egy utolsó
esélyt, hogy karjaidban tarthass, ha adsz egy utolsó cigarettát.
Keserűen elmosolyodva vettem saját ajkaim közé és nagyot szívva
tartottam tüdőmben a szúró füstöt. Jiho ajkaihoz hajolva engedtem át a mételyező elegyet.
Visszamászva az ágyba egymást ölelve
feküdtünk le. Nem aludtam jól.
Most már korán
reggel van. Most, hogy megadtam, amit akartál, nem akarok mást, csak felejteni.
Az ágy szélén ülve néztem Jiho alvó
alakját. A szívem lassan hasadt darabjaira, gyomromat ezúttal az undor
forgatta. Mind a ketten megkaptuk, amit akartunk.
Lassan felöltöztem tegnapi ruháimba; mocskosan,
elhasználtan. Szorító mellkassal, lomha mozdulatokkal vettem le a pótkulcsot a
falról és magam után bezártam a lakást. Hát ez ennyi volt.
Szia^^
VálaszTörlésElőször is, egy felvilágosítást kérnék, mert totál össze vagyok zavarodvaXD
Szóval ugyebár három szereplő van megemlítve, hogy róluk fog szólni a történet, de én csak két embert fedeztem fel benne. Mindig is hadilábon álltam a számokkal, de azért ennyire nem lehetek debilXD Hol van ebben a csaj? Azt leszámítva, hogy a legelején az első szó az ő neve. Ennyi volt a szerepe? Ha igen, akkor azért jó lett volna, ha pár mondattal elmeséled (vagy Zico mondja el), mi a problémája vele. Nekem legalábbis ez fejtörést okozott, de lehet, hogy csak én vagyok ilyen szőrszál hasogató:-)
Egyébként ezt a nyúlfarknyi dolgot leszámítva jó volt a fogalmazásod:-)
Főleg az illatok leírása tetszett; szinte az orromban éreztem a cigi füst és a parfüm elegyének aromáját.
Szépen vezetted végig a dal különböző sorain a történetet. Őszintén szólva kicsit besokalltam már a szex témától az X. novellát olvasva, de hát értem én, hogy ezt sugallja magából a dal.
Mindenesetre várom a következő írásodat; már kíváncsi vagyok, az milyen lesz^^
Szia! :-)
TörlésValójában két szereplője van a történetnek, Seolhyun csak egy említés, egy indok mindenre. Picit ráhagytam az olvasóra a háttér bővebb kigondolását. Töprengtem is, hogy megjelöljem-e szereplőnek vagy sem. Lehet, hogy nem jól döntöttem ezzel most. ^^"
(A valóságban is jártak egyébként, és nyilván nem ilyen csúnyán váltak el az útjaik. Csak életszerűbbé akartam tenni egy ilyen tény beleépítésével. De ezt meg nyilván nem tudhatja mindenki.)
Nagy problémám, hogy néha olyan részleteket nem dolgozok ki, ami számomra tök evidens, de lehet, az olvasó számára nem az. Ez itt megint kibukott. Köszönöm, hogy figyelmeztettél, legközelebb jobban figyelek majd erre. ^^
Az illatok az én vesszőparipám és mellette még a tapintás, úgyhogy ennek nagyon örülök most, hogy sikerült átadnom velük a hangulatot! :-)
Én sem szívesen akartam az erotika és szexualitás világát behozni, először egy totál más sztori kavargott a fejemben, de annyit hallgattam ezt a dalt közben, hogy ez sült ki belőle. A továbbiakban biztos, hogy nem ezen a témakörön lesz a hangsúly. :D (Nálam legalábbis. XD)
Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad, amit írtam és hagytál itt nekem remek észrevételeket! ♡
Szép napot!
KD
Hi!:)
VálaszTörlésAzzal kezdeném, hogy az engem is meglepett, hogy Seolhyunról csak egyetlen egy szó volt, az is csak a neve, de igazából annyira nem akadtam fenn ezen, hamar a saját fantáziámra bíztam a dolgot és letudtam annyival, hogy biztosan haldoklófélben van a kapcsolatuk és van egy kevés feszkó közöttük.
A leírásaid különösen megfogtak, olyan volt, mintha én is a helyszínen lennék. Láttam a helyiséget, meg éreztem az illatokat. Nekem az ilyen mindig nehézségeket okoz, mindig utólag kell toljam a leírásokat, mert hajlamos vagyok kihagyni őket, szóval amikor valami olyat olvasok, ahol ez remekül meg van fogalmazva, akkor mindig próbálok példát venni róla, nálad pedig kiemelkedően tetszett, életszerűvé tetted vele a történetet.
Piros pont, hogy az egész dalt milyen szépen beleépítetted a sorok közé. Plusz, ami különösen tetszett, az a vége volt. Mert hiába kapták meg mindketten, amit szerettek volna, végül mégis csak az undor kerítette hatalmába szerencsétlen Kyungot.
Szép munka, csak így tovább uwu
Szia! :D
TörlésIgen, igen belefutottam egy ilyen hibába, hogy nem fektettem igazából semekkora hangsúlyt sem egy szereplőre. XD ^^" Viszont azért annak örülök, hogy el tudtál ettől vonatkoztatni. :-)
Néha nekem is szenvedés egy-egy leírás, vagy inkább úgy mondom, kevésnek érzem, aztán meg túl soknak és variálgatom. Viszont ez most azon ritka esetek egyike volt, hogy szinte magától jött minden. Örülök, hogy tetszett. ^^
Nem tudtam volna jó szívvel happy endre lezárni, úgyhogy egy ilyen keserű és reális véget adtam neki. :-/
Köszönöm szépen, hogy elolvastad és leírtad a véleményed.
Legyen szép napod!
KD
Szia!
VálaszTörlésŐszintén meg kell mondanom, hogy borzasztóan nem irigyellek, amiért a dalszöveg részleteinek konkrét beillesztése mellett döntöttél, mert meg kell hagyni, hogy nem ezzel a számmal a legkönnyebb ilyen formátumban írni. Ennek ellenére nem zökkentettek ki a balra húzott részek, nagyon szépen illettek a szövegkörnyezetbe.
A párosért pedig innen, a világ vége után kettővelről is köszönetemet szeretném kifejezni, ugyanis nagyon hiányzott már, hogy velük olvashassak =(
Maga a történet nem lesz a kedvencem, de azt hiszem, hogy ebből a dalból, ilyen formában nem igazán lehetett többet kihozni, szóval igyekszem csak a szép fogalmazásra, a remek helyesírásra és a feladat meglehetősen jó teljesítésére koncentrálni, pláne annak tudatában, hogy milyen sokáig nem írtál előtte.
Szóval összességében nagyon szépen oldottad meg! Nagyon várom a további írásaidat is! ^^
Pakkson~
Szia! ♡
TörlésMég sosem csináltam ilyet, mármint dalszövegre/gel írni, és nagyon ki akartam próbálni. Valóban nem a legegyszerűbb ennél a dalnál, de részben segítség is volt az írásnál a szövegrészlet. Izgalmas feladat volt, szerintem még ha olyan dal adódik, írok még ilyet. :D Nagyon örülök, hogy sikerül úgy megszerkeszteni az egészet, hogy ne legyen zavaró, sőt élvezhető is. Ez most új lendületet ad a továbbiakra. *.*
ZiKyung egy nagy szerelem-párosom, és én is hiányolom a magyar de a külföldi felhozatalból is egyaránt. Meg úgy ez rájuk nagyon illet. :D
Annyira köszönöm, hogy olvastál tőlem és írtál nekem egy ilyen szép véleményt! :3 Komolyan megmelengette a szívem. ♡
Legyen szép hétvégéd!
KD
Szia!
VálaszTörlésAzt kell mondjam, hogy gratulálok neked, mert aki már próbált songficet írni, az tudja, hogy milyen rettenetesen nehéz úgy összehozni, hogy az működjön. Ne legyen darabos, ne akasszák meg az olvasót a beékelt sorok, de szájbarágóssá se váljon. Szerintem te egészen ügyesen megoldottad ennek a dalszövegnek a feldolgozását, így sose bánt, hogy emellett a műfaj mellett döntöttél. Bátraké a szerencse. :)
Mindamellett, hogy megáll a lábán a novella, néhány helyen picit úgy éreztem, hogy a beékelt sorok nem erősítik inkább gyengítik a megértést. Ami nekem is nagyon tetszett, azaz volt, mikor az illatok bevonásával több dimenzióssá tetted az írást. Nagyon jól tetted, szépen bevontad az érzékszerveket. Imádom, ha az író több érzékszervemre is igyekszik hatni.
Nálad is megjelentek a durva témához illő erőteljes kifejezések. Amelyek különösen el lettek találva szerintem azok a következőek voltak: bűzös lehelete élesen csapott arcon, mocskos fertő, mételyező. Jól érződött ebből az írásból is, hogy nagyon nagy szókincsed van, én csak bátorítani tudlak, hogy a továbbiakban is gyönyörködtesd meg az olvasóidat hasonlóakkal. :)
Összességében számomra ez egy kicsit ellentmondásos novella lett, mert bár a dalszövegrészletek azt hozták, hogy "megkaptuk amire vágytunk", a főhősből mégis sütött a csalódottság és a bánat, hogy "csak ennyi volt". Viszont nagyon szépen felépítetted a történet hangulatát, és az különösen tetszett, hogy különböző érzékszerveimre is hatott a mű. Csak így tovább, érződik, hogy megvan mindened ahhoz, hogy csodás történeteket írj, és külön respect azért, hogy nem riadtál vissza egy ilyen nehéz feladattól, mint egy igazi songfic megalkotása.
Köszönöm szépen, hogy olvashattam!
Kíváncsian várom a következő alkotásodat! :)
HH.
Szia! ♡
TörlésIstenem, hát nagyon szépen köszönöm, hogy írtál nekem! T.T ♡ Örülök, hogy elnyerte a tetszésed a novellám és sikerült megmozgatnom benned valamit. Nagyon sok pozitív dolgot kaptam tőled, köszönöm! A továbbiakban is igyekezni fogok odafigyelni a minőségre!
Őszintén megmondva, nekem maga a dal is kicsit ellentmondásos volt. ^^" Sokszor meghallgattam, próbáltam a szöveget értelmezni, elemezni. Ezért nem tudtam, hogy hogyan írjam meg végül. Ezzel azt szerettem volna kifejezni, hogy megkapták mind a ketten, amit akartak. Akkor. Abban az állapotban. De egyikük végső célja sem ez volt. Ezért távozott csalódottan Kyung. De igazából nem tudom. Legközelebb majd picit jobban átgondolom logikailag is. ^^
Hálásan köszönöm az építő kritikádat, ez most nagyon kellett nekem! ♡
Szép hétvégét kívánok!
KD
Szia^^
VálaszTörlésHabár kifejezetten kérted a kritikát, de én most nem tudnék neked írni negatívat, mert egyébként én nem számítottam ilyen jó írásra ilyen nagy kihagyással. Megleptél, és pozitívan csalódtam. Bár igaz, hogy még talán nem is olvastam tőled, tehát egyáltalán nem tudtam elképzelni milyen lehet a stílusod. De szerintem kitettél magadért, nagyon jól elevenítettél meg dolgokat.
Engem egyébként nem zavart, hogy csak névileg van említve a lány. Nekem ennyi is elég volt ahhoz, hogy negatív karakter legyen XD és valamiért úgy is érzem, hogy a túlzó magyarázásokkal teljesen más irányba fordult volna a novella, te pedig ilyennek szántad, nekem pedig ez tetszik. Bevallom, a legnagyobb nehézségem a nevekkel akadt, nevetségesen sok idő kellett hozzá, mire rájöttem ki az a Jiho (na jó, két perc) XDDD Hát most na, egy kicsit még magamon is nevetek.
Tényleg nagyon szép leírásaid voltak, és külön tetszett hogy néhány dologhoz társítottál még valamit, mint pl: a Hold szomorú fénye. Nekem ezek a dolgok sokat számítanak valaki fogalmazásán, nem szeretem a rémesen letisztult fogalmazásmódot, és ilyenekkel fel lehet dobni, ahogy te is tetted.
A vége tök szomorú, de megértem hogy bennük ennyi volt.
Nagyon ügyes vagy, csak így tovább^^
Szia! :D
TörlésÖrülök, hogy ezáltal a kihívás által megismerjük egymást. Én sem olvastam még ezelött tőled, de nagyon örülök, hogy végül így alakult. És igazán köszönöm a szép szavakat! ♡
Áh, ebbe bele sem gondoltam, hogy a nevek gondot jelenthetnek. ^^" Ha nem kifejezetten idolos ficit írok, szeretem a rendes nevükön szólítani a karaktereket nem pedig a stage name-en. ^^"
Tényleg nagyon szépen köszönöm, hogy írtál nekem és hogy lehetőség van erre a játékra. Nagyon sokat számít ez most nekem!
Köszönöm! ♡
KD
Szia!
VálaszTörlésHu, talán eddig ez az a fici, amit teljesen bele tudok képzelni a zene aláfestő videójának, annyira odailllő. Tetszett, ahogy kiragadtad a zeneszöveg részeit és még sajátodéra is formáltad néhány helyen, ha jól vettem észre. Anyira bele kerültem a dal és az írásod keveredett hangulatába, hogy alug tudok most írni, olyan letargikus vagyok már megint, ennyi szakítást meg szomorúságot olvasni ilyen rövid idő alatt. XD
Szóval bocsánat, amiért ennyire szétszórt vagyok és csapongok. Az elején egy kis fejtörést okozott nekem is, hogy akkor most ki kicsoda, de ne aggódj, ez nem a te hibád, csak ln vagyok totális idol-analfabéta (ha eddig nem volt ilyen szó, már van). De azzal tisztában voltam, hogy a Jiho férfi név, szóval azért rendben voltak a dolgok a fejemben olvasás közben. :D
Tetszik az írásmódod és a szóhasználatod, az egyszerűen olvasható, de mégis díszes leírásod, eddig még nem olvastam tőled, de megleptél, hogy ennyi kihagyás után hogy tudsz ilyen jót írni.
Élveztem az olvasását a maga szomorkás módján, várom a következő alkotásodat!^^
Szia! :-)
TörlésAnnyira örülök, hogy elnyerte a tetszésedet az írásom. Olyan szépeket írtál róla, hogy rendesen elolvadtam a téli hideg ellenére. xD ^^"
Ah, nem is tudom, mit mondhatnék azon kívül, hogy hálásan köszönöm, hogy elolvastad és írtál nekem! Igyekezni fogok a továbbiakban is tartani ezt a szintet és fejlődni.
Köszönöm szépen! ♡
KD
Szia!
VálaszTörlésNa már az első sorba belekötök, ha szabad. Ugye azt írtad, hogy "ejtette ki a nevet", viszont a Seolhyun név előtt nincsen kötőjel. Lehet, hogy így hatásosabbnak gondoltad a szöveget, de nekem személy szerint jobban átjött volna az egész ha úgy kezded, hogy:
"– Seolhyun. – Mérhetetlen gyűlölettel és undorral..." (bocsánat, hogy ilyen szőrszálhasogató vagyok.)
Valójában a "vörösbor szédítő fátylán keresztül" hazudni nem lehet. Az ittas emberek hajlamosabbak igazat mondani, mivel felszakadnak a gátak, és könnyebben megnyílnak. (igen, tapasztalatból beszélek, egyetemista vagyok, minden hétvégén bulizok, tudom, nem szép dolog lány létemre, de mentségemre mondom, hogy az egyik tanárom azt hangoztatta "ezt a szakmát nem lehet ital nélkül bírni", én pedig csak hallgatok a tanácsára)
Tetszenek a leírásaid. Vizuális alkat vagyok, és ahogy bemutatod a környezetet, könnyen el tudom képzelni, hogy mi hogyan nézhetett ki, milyen volt az illat, a hangulat stb.
Egyes helyeken hiányoltam a párbeszédet. Maga a mondat megvolt, csupán nem párbeszédként, hanem gondolatként jelölve. Lehet, hogy direkt írtad így, végülis ebben a formában is megállja a helyét, de valamiért nekem jobban tetszene, ha ténylegesen felszólaltak volna a karakterek egy-egy félmondat erejéig.
A dalból kiválogatott mondatokat szépen beékelted a szövegbe, számomra egyáltalán nem volt zavaró, nem zökkentett ki olvasás közben, sőt hozzá is adott a történet hangulatához, ahogy átrepült az elmémben a dallam.
Összegezve egy ügyesen megírt novella volt, ami teljes mértékben összefügg a dallal, nem bonyolult, nincsen túlmagyarázva. Egy érthető, szépen megfogalmazott, írás, ami tökéletesen átadja a sztori hangulatát. Egyes helyeken voltak kisebb elírások, ezen kívül semmi különösebb hibára nem figyeltem fel.
Izgatottan várom a következő írsodat!
Szia! :-)
TörlésHuh, igazad van, az elején sokkal értelmesebb lett volna, ha megszólalásként írom Seolhyun nevét. ^^" Csak én valahogy úgy gondoltam azért nem kell az oda, mert ez már a sokadik alkalom, hogy Kyung ezt hallgatja, mivel már eléggé hanyatlik a kapcsolatuk. Csak ezt meg nem írtam bele. XD Jól van, hát utólag okosabb az ember. ^^" Legközelebb majd próbálok figyelni a logikai dolgokra is.
Direkt nem írtam párbeszédeket. Valahogy én nem éreztem most fontosnak. Illetve nagyon gyenge vagyok párbeszédek terén, ezért nem szeretem írni. ^^" És ha lehet, mindig elhagyom. Tudom, nem ez a módja a fejlődésnek. Küzdök is magammal emiatt rendesen. XD
Nagyon köszönöm a hozzászólásodat, sokat segítettél vele! Azért örülök, hogy volt olyan is benne, ami tetszett és értékelhető. ^^"
Hálásan köszönöm, hogy elolvastad amit írtam és leírtad a véleményed! ♡♡
Valahogy nem akarom elhinni, hogy ezt a törékenynek és szűziesnek hitt barinőm írta.
VálaszTörlésUnnie! Ez hatalmas volt! Imádtam minden sorát. Olyan régen írtunk már, és annyival másbb lett a fogalmazásod. Annyira, de annyira jó volt. Vitt magával, kíváncsi lettem hogy naaaa, mi lesz itt *-*
Bár a páros nem a szivem csücske, akkor is jó volt. Nagyon szeretlek, hogy ennyire kihozta belőled a zeném ezt az érzést, amit amúgy tökre átadtál.
Talán elfogult vagyok, de talán olyan 3-4 éve mi elkezdtünk valamit. És ahhoz képest, hogy az elején mit produkáltunk ez!
Ez anyám odab?szos ❤
Csak így tovább Unnie
Atina♡
Drága Tinám! ♡
TörlésÚgy örülök, hogy ennyire tetszett. :D Imádtam a dalodat, ezúton is köszönöm szépen! ♡
Valóban, nem nagyképűségből, de én is érzem a fejlődést a néhány évvel ezelőtti írásaimhoz képest. De ez ugyan úgy elmondható rólad is.
Annyira örülök, hogy annak ellenére, hogy nem kedveled a párost, elolvastad és még tetszett is. Nagyon izgultam a véleményed miatt. :D
Köszönöm, hogy ilyen szépeket írtál nekem! ♡
Remélem mihamarabb lemegy rólad minden stressz, és találkozunk a további körökben! ♡
KD
Szia!
VálaszTörlésTőled is sok sok bocsi, hogy most jutottam el hozzád!
Csapjuk is bele a közepébe!
Látom, téged a dalszöveg ihletett meg, de nem baj :) Tetszett, hogy a dalszöveget is beleszőtted a történetbe, így olyan érzésem volt, mintha a dalszöveget valósítottad meg. Mintha kétszer olvastam volna el ugyanazt, csak bővebb, más formában.
Helyesírásoddal nem volt baj, szépen, gördülékenyen fogalmazol :)
Örülök, hogy Block B és jáj, Zico és Kyung <3
Köszönöm, hogy olvashattam!